Hatalmas lendülettel indult újra az illegális bevándorlás az olasz partoknál. Lampedusán újra napi rendszerességgel kötnek ki az Afrika felől érkezők kisebb-nagyobb hajók, akik százával hozzák a migránsokat.
Sokkal szigorúbban kellene szabályozni a hirdetéseket a közösségi médiában, ugyanis gombamód szaporodnak a különböző fogadóirodák reklámjai, még a 18 éven aluliak felületein is.
A hátborzongató eset az amerikai Kentucky államban történt egy iskolai adománygyűjtésen, ahol többen is rosszul lettek egy adag epertől, majd nem sokkal később egy kisfiú meg is halt.
A magyar kormány arra hívja fel a figyelmet, hogy az ukrajnai magyar kisebbség helyzete továbbra sem javult, azok a követelések, amelyeket ezzel kapcsolatban Magyarország korábban megfogalmazott, mind ez idáig nem teljesültek.
Zárónapjához érkezett vasárnap az elnökválasztás Oroszországban, az első szavazóhelyiségek helyi idő szerint 20 órakor már bezártak az orosz Távol-Keleten.
Egy férfi két gyújtópalackot dobott a moldovai fővárosban, Chisinauban lévő orosz nagykövetség udvarába, ahol vasárnap az oroszországi elnökválasztás szavazása zajlott - közölte a TASZSZ a nagykövetségre hivatkozva.
Emmanuel Macron háborús kijelentései tovább rontották az eddig is katasztrofális támogatottsági indexeit, a februári 29 százalék után jelenleg a franciák csupán 28 százaléka elégedett az államfővel és a szavazók 72 százaléka elégedetlen az elnöki munkájával - derül ki egy felmérésből, amelyet az Ifop közvélemény-kutató cég készített.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kormány vasárnapi ülésének kezdetén azt hangoztatta, hogy a nemzetközi közösség hamis vádakat hoz fel az izraeli hadsereg (IDF), a kormány és a miniszterelnök ellen a gázai háború megállítása érdekében.
A héten 78 éves korában meghalt Paul Alexander. Hatéves korában bénította le a polio, 72 éven át szorult vastüdőre. De ez se akadályozta meg abban, hogy jogi végzettséget szerezzen, fessen, könyvet írjon vagy népszerű videókkal tűnjön fel a közösségi médiában.
Hosszú sor állt már délelőtt is Budapesten az Andrássy úton lévő Orosz Kulturális Központ előtt, ahol az orosz állampolgárok ma leadhatják az elnökválasztáson a szavazatukat - írja a Magyar Nemzet.
Meghaladta a választási részvétel az oroszországi elnökválasztáson az előző, 2018-as voksolásét moszkvai idő szerint 15 órakor 69,46 százalékkal - közölte vasárnap az orosz Központi Választási Bizottság (CIK).
Vasárnap este zárul a háromnapos orosz elnökválasztás, előzetes eredmények legkorábban hétfőre várhatók. A megmérettetésen négyen indultak, de a legesélyesebb továbbra is Vlagyimir Putyin.
A börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus özvegye, Julija Navalnaja is részt vett a Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni, vasárnap délben rendezett tüntetésen Berlinben.
Az özvegye felhívására tömegesen mentek el érvénytelenül szavazni, vagy éppen Navalnij nevét a lapra írni oroszok. Lassan vége a választásnak, ahol csak a Kreml által jóváhagyott jelöltek indulhattak.
Vasárnap délelőtt hosszú sorok jelentek meg az orosz elnökválasztás szavazófülkéi előtt a "Délben Putyin ellen" nevű globális akció miatt, amelyet Putyin ellenzéke hirdetett meg. A kiálláson Alekszej Navalnij özvegye is részt vett Berlinben, de Budapesten az orosz nagykövetség előtt is tömött sorokban álltak az emberek. Bár azt nehéz megmondani, ho
A magyar külügyminiszter félelem nélkül tért be egy olasz luxusmárka szalonjába. Feleségével és gyerekével hármasban kapcsolódtak ki az osztrák fővárosban.
Romániában elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap az Egyesült Jobboldal Ereje (ADU) ellenzéki összefogás indulását a június 9-i helyhatósági és EP-választásokon. Az ellenzéki politikusok "politikai agressziónak" minősítették a döntést és bejelentették, hogy megtámadják a legfelsőbb bíróságon.
Az Európai Unió vasárnap stratégiai partnerségi megállapodást kötött Egyiptommal, aminek keretében 7,4 milliárd euró pénzügyi támogatást nyújt az észak-afrikai országnak 2027 végéig részben az illegális migráció megfékezése érdekében.
Meghaladta a választási részvétel az oroszországi elnökválasztáson az előző, 2018-as voksolásét moszkvai idő szerint 15 órakor 69,46 százalékkal - közölte vasárnap az orosz Központi Választási Bizottság (CIK).
A vasárnap bizonyult az orosz elnökválasztás "fő napjának" Moszkvában. Ezt tükrözi a készültség is, nagyobb erőkkel biztosítják a szavazóhelyiségeket, szigorúbban ellenőriznek, mint szombaton, a nagyobb táskákat, a folyadékot, az öngyújtókat nem engedik bevinni - számolt be a helyszínről a Magyar Nemzet
Ukrajna nem tervezi az orosz gáz Európába irányuló tranzitjáról szóló szerződés meghosszabbítását, vagy új megállapodás kidolgozását - jelentette be vasárnap az ukrán energiaügyi miniszter.
Abszolút rekordot ért el az országos választási részvétel az orosz elnökválasztáson a 70 százalékot meghaladva - közölte vasárnap az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). Az Exit poll felmérések szerint Vlagyimir Putyin 87,8 százalékos eredménnyel vezet.
Romániában elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap az Egyesült Jobboldal Ereje (ADU) ellenzéki összefogás indulását a június 9-i helyhatósági és EP-választásokon. Az ellenzéki politikusok "politikai agressziónak" minősítették a döntést és bejelentették, hogy megtámadják a legfelsőbb bíróságon.
Bár a magyar kormány ennek ellenkezőjét állítja, az EU akár a legdurvább módszereket is kész finanszírozni a tengeri migráció csökkentése érdekében, Törökországtól Tunéziáig.
Aargau svájci kanton rendőrsége szombaton elfogta, majd kitoloncolta és két hónapra kiutasította területéről az osztrák Identitárius Mozgalom szélsőjobboldali vezetőjét - tudatták vasárnap a helyi hatóságok.
Az Európai Unió vasárnap stratégiai partnerségi megállapodást kötött Egyiptommal, aminek keretében 7,4 milliárd euró pénzügyi támogatást nyújt az észak-afrikai országnak 2027 végéig részben az illegális migráció megfékezése érdekében.
Mielőbbi tűzszüneti megállapodásra van szükség Izrael és a Hamász háborújában, különben éhínség fenyegeti a Gázai övezetet – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen vasárnap.
Az exit poll alapján Putyin a szavazatok 87 százalékával nyeri az orosz elnökválasztást. De az első hivatalos részeredmények szerint sem várható meglepetés.