2024. március 7. csütörtök

márc. 7
10:06
Géppuskával is lőttek a Reuters izraeli tanktámadásban meghalt újságírójára (Demokrata)
Feltehetően géppuskával is lőttek izraeli katonák októberben a Reuters és más hírügynökségek munkatársaira az izraeli-libanoni határ mentén.
márc. 7
10:15
Kereszt és zászló törölve, mindez Franciaországban (HírTV)
Botrányosra sikeredett az olimpiai játékok plakátja, hiszen az Invalidusok kupolájának keresztjét nem ábrázolták, helyét nyíl váltotta fel, francia zászló pedig nem látható rajta.
márc. 7
10:18
Sztrájkhullám bénítja meg Németországot (Demokrata)
Ismét sztrájkhullám okoz fennakadásokat a németországi vasúti és légi közlekedésben.
márc. 7
10:21
Ők azok a politikusok, akik harmadik világháborút akarnak (HírTV)
A világban háborús pszichózis uralkodik. Napról napra egyre több felelőtlen és meggondolatlan kijelentés hangzik el a nyugati politikusok szájából. Ahelyett, hogy a magyar állásponthoz hasonlóan tűzszünetet és békét követelnének, a kijelentéseikkel egyre közelebb sodródunk egy totális harmadik világháború irányába.
márc. 7
10:30
Oroszország még legalább két évig képes a jelenlegi intenzitással harcolni (Demokrata)
Aggasztó híreket közölt a litván hírszerzés.
márc. 7
10:33
Rekordot döntöttek az írek az abortuszok számában (HírTV)
2019-ben legalizálta Írország az abortuszt. 2023-ban már több, mint 10.000 magzatgyilkosság történt.
márc. 7
10:36
Ferenc pápa állapota továbbra sem javul, már a pápamobilba se tudott beszállni – videón a szívszorító jelenet (Blikk)
A katolikus egyházfőt továbbra is megviselik elhúzódó légzési és mozgásszervi problémái. A heti általános audenciáján ismét segítséghez fordult, hiszen még ahhoz is gyenge volt, hogy megmásszon néhány lépcsőfokot.
márc. 7
10:48
A börtönből üzent Navalnij barátja: egy nő lesz Putyin ellenfele? (ATV)
Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus, a Népszabadság párt egykori vezetője írt publicisztikát egy angol lapnak.
márc. 7
10:51
A brit tudósok közel fele szerint nem csak két nem létezik (HírTV)
Az Egyesült Királyság tudósainak csupán 58 százaléka véli úgy, hogy két nem létezik.
márc. 7
10:54
Az EU visszamenőleges vámokat is kivethet a kínai elektromos autók behozatalára (Telex)
Az európai gyártók védelmének érdekében.
márc. 7
11:06
Ebből most tényleg baj lesz? Februárban is megdőlt a mindenkori melegrekord: figyelmeztetnek a szakértők (Blikk)
Az idei február volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta - közölte csütörtökön kiadott jelentésében az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S).
márc. 7
11:06
Washingtonból üzent Orbán Viktor (Demokrata)
Orbán Viktor csütörtökön Kevin Robertsszel, a Heritage Alapítvány elnökével folytat panelbeszélgetést.
márc. 7
11:24
Mesterséges intelligencia a nemek közötti egyenlőtlenségért? (Demokrata)
Meg kell ragadni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a nemek közötti egyenlőtlenség szakadékának áthidalására – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára.
márc. 7
11:30
Az USA egy ideiglenes kikötőt hozhat létre a gázai partoknál, hogy több segély jusson be (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-gázai háborúról.
márc. 7
12:00
La Liga: az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tönkreteszi Európát (Demokrata)
Európát tönkreteszi a jelenlegi "elvetemült és balszerencsés Európai Bizottság őrült politikája" – írta az olasz párt közleményében.
márc. 7
12:09
CNN: Zelenszkij lehetett a célpont Odesszában (HírTV)
Orosz rakétacsapás érte Odesszát, miközben a városban tartózkodott az ukrán elnök és a görög miniszterelnök is. A támadást - amelyben öt embert halt meg - az orosz védelmi minisztérium is megerősítette.
márc. 7
12:12
Ez lehet az orosz invázió következő célpontja (ATV)
Úgy tudni, folytatják a támadást az orosz haderők Bahmut körül.
márc. 7
12:51
Svédország NATO-csatlakozása számos változással fog járni (HírTV)
Már ma NATO-taggá válhat Svédország, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalba lépése után, első döntéseként hétfőn ellenjegyezte a svéd NATO-ratifikációs dokumentumot.
márc. 7
12:54
Von der Leyen fontos lépést tett, hogy maradhasson az Európai Bizottság élén (Telex)
Néppárti csúcsjelöltté választották, így elvben támogatja az újrázáshoz a pártcsaládja, ami a legerősebb az új bizottsági elnök kiválasztásában kulcsszerepet játszó testületekben.
márc. 7
13:12
Fact-check: Belgium tényleg Oroszországnak köszönheti függetlenségét, ahogy Putyin állítja? (Telex)
Az orosz elnök szereti saját szája íze szerint átírni a történelmet. Most például éppen az ellenkezőjére. A cári birodalom valójában ellenezte Belgium függetlenségét, csak nem állt módjában megakadályozni azt.
márc. 7
13:21
Orbán és Fico ellen hergel Vera Jourová (HírTV)
Az Aktuality.sk nevű szlovák lapban jelent meg egy interjú az Európai Bizottság alelnökével, amelyben azt mondta, Orbán beavatkozott a szlovák választásokba.
márc. 7
13:45
Újabb mandátumra jelöli Ursula von der Leyent az Európai Néppárt (HírTV)
Újabb mandátumra jelöli az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségébe Ursula von der Leyen jelenlegi elnököt az Európai Néppárt (EPP), amely Bukarestben megrendezett kongresszusán több mint 80 százalékos szavazattöbbséggel döntött erről csütörtökön.
márc. 7
14:00
Ursula von der Leyen lesz az Európai Néppárt csúcsjelöltje az EP-választáson (444.hu)
Vagyis őt jelölik az Európai Bizottság élére.
márc. 7
14:24
Három nagy pornóoldal beperelte az EU-t (Telex)
Az Európai Bizottság decemberben minősítette nagy online platformnak a Pornhubot, a Stripchatet és az XVideost, mindhárom bírósághoz fordult.
márc. 7
14:36
Súlyosan romlik Ferenc pápa egészségügyi állapota? (ATV)
Ferenc pápa múlt hét szerdán kórházba került, egy héttel később egy segítője olvasta fel a tanítást a Szent Péter téren.
márc. 7
14:48
Az EPP újra Ursula von der Leyent jelöli az Európai Bizottság elnöki tisztségébe (Demokrata)
A politikus azt ígérte, folytatódni fog a külső határok megerősítése.
márc. 7
15:12
Az európai polgárok elutasítják Macron háborús terveit (Demokrata)
Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát.
márc. 7
15:15
Teherautóval döntötték be a mexikói elnöki palota kapuját az eltűnt gyerekeikért tüntető elkeseredett szülők (SzMo)
43 fiatal tűnt el nyomtalanul még 2014-ben, miattuk vonultak utcára az aktivisták. A rendőrök könnygázt vetettek be ellenük.
márc. 7
15:24
"Kína és Oroszország kölcsönösen előnyös együttműködést folytat" (Demokrata)
Kína arra törekszik, hogy megoldásokat kínáljon a globális problémákra. Vang Ji tájékoztatóján a Demokrata munkatársa is jelen volt.
márc. 7
15:36
Századvég: Összeurópai “nem" Macron háborús terveire (ATV)
Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát – állapítható meg a Századvég Európa Projekt-kutatásából.
márc. 7
15:42
Újabb mandátumra jelölik Ursula von der Leyent (Demokrata)
Az Európai Néppárt (EPP) a Bukarestben megrendezett kongresszusán több mint 80 százalékos szavazattöbbséggel döntött erről.
márc. 7
15:45
Az ukrán elnök és a görög miniszterelnök látogatása alatt mértek rakétacsapást Odesszára az oroszok (HírTV)
Mindössze 500 méterre csapódott be Odesszában egy orosz rakéta: az ukrán elnök és a görög miniszterelnök is közvetlen életveszélyben volt.
márc. 7
15:47
Egyre több bevándorló üzletel Olaszországban kábítószerrel (HírTV)
Már az interneten is mutogatják az illegális bevándorlók, hogyan árusítanak kábítószert Olaszországban, és hová rejtik el a drogokat, illetve a terjesztésből befolyó bevételt.
márc. 7
16:36
Úgy tűnik, Oroszország megállíthatatlan: még legalább két évig folytatni tudja a háborút (ATV)
A litván hírszerzés csütörtökön közzétett elemzése szerint Oroszország még legalább két évig képes a jelenlegi intenzitással folytatni a háborút Ukrajnában a magas olajáraknak, a szankciók megkerülésének és az állami beruházásainak köszönhetően.
márc. 7
16:36
Szijjártó Péter: Jövő hét elején már fel is vonhatják a svéd lobogót a NATO központjánál (Demokrata)
A svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata leadásra került – jelentette be a politikus.
márc. 7
16:51
Szijjártó Péter: leadásra került a svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata Washingtonban (HírTV)
A svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata leadásra került az amerikai külügyminisztériumnál - jelentette be csütörtökön a dokumentumot személyesen Washingtonba eljuttató Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ezt követően telefonon egyeztetett svéd kollégájával.
márc. 7
17:36
A magyar ügyek kezelése is nehezítheti Von der Leyen újrázását az uniós kvázikormány élén (Telex)
A legnagyobb európai parlamenti frakciójú pártcsaláddal a háta mögött a legjobb esélyekkel indul ismét az Európai Bizottság vezetéséért Ursula von der Leyen, de az eddigi munkája visszaüthet rá.
márc. 7
17:54
Nagy Márton: Vásárlás ösztönző támogatást kell biztosítani az autóipar zöld átmenete érdekében (Demokrata)
A nemzetgazdasági miniszter többek között erről is egyeztetett az Európai Gépjárműgyártók Szövetséggel.
márc. 7
18:00
Svédország NATO-tag lett (444.hu)
Ezzel a magyar közélet egyik vígjátéksorozata is véget ért.
márc. 7
18:15
Svédország hivatalosan is a Nato tagja lett – ők a 32. tagállama a szervezetnek (SzMo)
A ratifikációt utolsóként Magyarország is aláírta. A dokumentumok Washingtonba küldésével a skandináv ország csatlakozása immár teljesen biztos.
márc. 7
18:24
Svédország hivatalosan is NATO-tag lett (Telex)
Hosszú volt az út Magyarország és Törökország blokkolása miatt, de Svédország biztos volt benne, hogy egyszer tag lesz.
márc. 7
18:36
Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett: a svéd NATO-csatlakozásról van szó (ATV)
A svéd NATO-csatlakozás ratifikációs okirata leadásra került az amerikai külügyminisztériumnál - jelentette be csütörtökön a dokumentumot személyesen Washingtonba eljuttató Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ezt követően telefonon egyeztetett svéd kollégájával.
márc. 7
18:48
Svédország hivatalosan is a NATO tagja (Demokrata)
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök letétbe helyezte országa csatlakozásának ratifikációs okmányait az amerikai külügyminisztériumban.
márc. 7
19:06
Robert Fico: A nagy országoknak nem tetszik, ha valaki túlontúl független (Demokrata)
Szlovákiának jól áll a függetlenség, és nem érzem szükségét, hogy változtassak a retorikámon jelentette ki a szlovák miniszterelnök.
márc. 7
19:18
Egy szakma, ahol jobban kell ismerni az amerikai elnököt, mint ő saját magát (ATV)
Az Egyesült Államok elnökének beszédírói bizonyos értelemben csontig hatolnak az alany lelkében, hiszen az a feladatuk, hogy olyan szöveget készítsenek számukra, amit mintha ők maguk írtak volna. Ehhez konkrétan tanulmányozniuk kell az illetőt, hosszan és leginkább csendben.
márc. 7
19:21
Ismét megbénult Németország vasúti és légi közlekedése (HírTV)
Sztrájkhullám bénította meg a vasúti és a légi közlekedést Németországban.
márc. 7
19:24
Havasi arról, támogatja-e Orbán Viktor Ursula von der Leyen újrajelölését (ATV)
Azokat a vezetőket, akik az elmúlt kudarcos öt év alatt irányították az EU-t, “el kell küldeni" - derült ki Havasi Bertalan atv.hunak adott válaszából arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tudja-e támogatni, hogy újra Ursula von der Leyen legyen az Európai Bizottság elnöke.
márc. 7
19:27
Svédország hivatalosan is a Nato tagja lett (HírTV)
Svédország hivatalosan is a Nato tagjává vált csütörtökön, miután Ulf Kristersson svéd miniszterelnök letétbe helyezte országa csatlakozásának ratifikációs okmányait az amerikai külügyminisztériumban Antony Blinken tárcavezető jelenlétében.
márc. 7
19:42
Trump egykori főtanácsadójával találkozott Orbán Washingtonban (Telex)
Előtte a szuperkonzervatív Heritage Foundation konferenciáján adott elő a magyar miniszterelnök.
márc. 7
19:48
Hiába a cégek minden erőfeszítése, úgy tűnik végleg befellegzett a virágzó ,,irodai kultúrának" (ATV)
A multicégek jelentős erőforrásokat fektetnek abba, hogy visszahozzák a koronavírus előtti ,,irodai hangulatot és családias érzést", a munkavállalók azonban egyre kevésbé bizonyulnak partnernek ebben: ők valami konkrétabbat és kézzelfoghatóbbat akarnak.

Keresés