Ti is voltatok olyan helyzetben, hogy valamilyen pörit csináltatok, és a hagymás-paprikás alapnál egy kenyérrel kitunkoltátok volna az egész lábast? Most véghez vihetitek ezt a beteljesületlen vágyatokat ezzel a fine dining színvonalú nokedlis étekkel!
Tart még a januári fogadalmad, és figyelsz az egészséges étkezésre? Az időhiány nem lehet indok arra, hogy feladd, hiszen a forró levegős sütő segítségével akár 15 perc alatt komplett ebédet készíthetsz magadnak.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Facebook-poszt. Ebben a posztban azt kérdeztük tőletek, olvasóktól, hogy melyik az ország legfinomabb lángosa. A több ezer kommenten egyesével átrágtuk magunkat, azóta pedig a lángosokat rágjuk sorra! ???? Nemrég eljutottunk az egyik közönségkedvenc helyre, ami Szegedtől alig 10 km-re található.
A keksz tipikusan az a sütemény, amit előre el lehet készíteni, hiszen a legtöbb sokáig eláll. Most eláruljuk, hogyan marad friss több napon át – ha megfogadod Mary Berry tanácsait, idén húsvétkor biztosan finom és ropogós keksszel kínálhatod a vendégeket!
A mikrohullámú sütő egy vitathatatlanul praktikus konyhai eszköz: gyorsabban és egyszerűbben melegíthető benne minden étel és ital, anélkül, hogy egy főzőlappal melegítenénk a lakás hőmérsékletét. Ám sokan nem szeretik, mondván: az így készített vagy melegített ételek valóban elveszítik a vitamin és tápanyagtartalmukat. Vajon tényleg így van?
Akár a húsvéti marcipántortával, akár a tojáslikőrös kalácstiramisuval vagy a foszlós vaníliás kaláccsal villantanál, itt mindegyik receptjét megtalálod, sőt! Összesen 10 csúcsszuper tavaszi süti receptjét gyűjtöttük egy csokorba neked, hogy legyen miből választanod!
Ha virágot adsz vagy virágot kapsz, nem árt, ha tisztában vagy azzal, mi a virág jelentése – kellemetlen, sőt kínos pillanatoktól kímélheted meg magad.
A konyha az a hely, ahol a leggyakrabban fordulnak meg a családtagok, itt található a legtöbb olyan eszköz, tárgy vagy berendezés, amit sokat használunk. Nem beszélve arról, hogy a főzés is kosszal jár. A baktériumok azonban nemcsak a látható és egyértelmű helyeken és dolgokon tudnak megtapadni! Mutatjuk, melyek a konyha legpiszkosabb zugai!
A néhai királynő komolyan vette az étkezési hagyományokat, és rendszerint kifinomult ízléssel állította össze a menüt, akár családi összejövetelről, akár ünnepségről volt szó. Az ételek mellett az italok megválasztására is gondosan ügyelt.
Ha szeretsz sütögetni, akkor jó, ha tisztában vagy a tökéletes tojásfehérjehab készítésének minden apró trükkjével. Már csak azért is előny, ha profi vagy a témában, mert a süteményeken túl még egy bögre meleg kakaóval vagy forró csokoládéval is csodát tesz. Téged is érdekel a titok? Akkor van egy jó hírünk. Farkasinszki Ildikó a Sütisuli legújabb
Ha virág helyett – esetleg virág mellett – egy finom desszerttel köszöntenéd nőismerőseidet, mutatunk öt nagyon egyszerűen elkészíthető receptet. A hölgyek örülni fognak, a siker garantált!
Az egy jó ideje nem titok, hogy Krausz Gábor és Mikes Anna nem csak a Dancing with the Stars -ban alkottak egy párt, hanem az életben is. Mikes Anna Palik Lászlóék podcastjában beszélt kettejük kapcsoltáról, ahol egy izgalmas örömhírt is közhírré tett.
A diabétesz leggyakoribb formája a 2-es típusú cukorbetegség, amelynek kialakulásáért elsősorban a nem megfelelő életmód okolható. Pontosan nem ismert, hogy hazánkban mennyi cukorbeteg él, de egyes vélekedések szerint másfél millióhoz közelíthető a betegek száma. Mutatjuk, hogy mire figyelj, ha szeretnéd elkerülni ezt a veszélyes betegséget!
Jó érzés, amikor sütés-főzés után felszámolod a rendetlenséget a konyhában és szép tiszta lesz minden. Ragyog a pult, csillog a mosogató és utolsó lépésként tiszta konyharuha kerül a fogasra. Tökéletes! Vagy mégsem? Hiába minden, ha a konyharuha kellemetlen illatú. Most eláruljuk, hogyan távolíthatod el egyszerűen a rossz szagokat a konyhai törlőru
Úgy döntött a McDonald's, hogy legújabb kampányába beépíti a fordított Meki logót. A világ egyik legnagyobb gyorsétteremlánca azért határozott a WcDonald's népszerűsítése mellett, mert az anime- és mangarajongó közönségének is kedvezni szeretne.
A Nyugati és a Jászai Mari tér között nemcsak sokan laknak, de rengeteg a vendéglátóegység is. 2023 novembere óta viszont egy olyan tágas és kellemes kávézóval bővült a paletta, amire igencsak nagy igény volt a környékbeliek visszajelzései alapján.
Tudom, hogy a kovászos kenyér az igazi és a menő, de nem mindenki nevelget otthon kovászt, szóval erre az esetre itt egy puha, 50%-ban teljes kiőrlésű kenyér, ami kb. 2,5 óra alatt el is készül. ????
A svédasztal eddig a szállodai éttermekre, illetve az állófogadásokra volt jellemző, azonban ma már egyre több iskolában vezetik be ezt a fajta étkeztetést.
Ha időben észlelünk egy egészségügyi problémát, és rögtön orvoshoz fordulunk, azzal növeljük a gyógyulás esélyét. Ebben segít a Lidlben kapható eszköz.
Európa vezető diszkontáruház-lánca úgy döntött, hogy megújítja az egyébként is hatalmas népszerűségnek örvendő hűségprogramját. A fejlesztésnek hála mostantól még egyszerűbb lesz az applikációjuk használata, ráadásul az újonnan bevezetett ajánlatokat most már nem kell aktiválni, mivel a kedvezmények automatikusan levonásra kerülnek a Lidl Plus kárt
Akinek kertje van, az bizony tisztában van azzal, hogy a tavasz a magvásárlásról és a veteményezésről is szól. Persze akkor sem kell elkeseredned, ha nem vagy kerttulajdonos, hiszen az erkélyen, balkonládában is nevelhetsz növényeket.
Bármikor tűz üthet ki a konyhában, és jobb felkészülni az ilyen vészhelyzetekre. Ha túlhevül az olaj vagy a zsír a serpenyőben és lángra kap, akkor semmiképp se önts rá vizet! A tűzoltók elárulták, mit érdemes tenni ilyenkor, hogyan kell eloltani a kigyulladt olajat!
Ha azt mondjuk, hogy olyan kincsre leltünk az Aldiban, amivel sokkal gyorsabb és költséghatékonyabb lesz a tavaszi nagytakarítás, és mindössze párszáz forintba kerül - elhiszitek? Pedig így van! Mutatjuk máris, miről van szó!
Mosni vagy nem mosni? Ez itt a kérdés! Az embereket ugyanúgy megosztja a gyümölcsmosás kérdése, mint az, hogy meg kell-e mosni a nyers húst főzés előtt. Ha te szereted mindig szuper tisztán fogyasztani a dolgokat, akkor mutatunk egy remek trükköt!
A Magyar Cukrász Ipartestület idén tizennyolcadszor hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, Magyarország szimbolikus születésnapjának köszöntésére. A SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon a zsűri ma élőben értékelte a beküldött pályamaűveket, és kihirdette a 6 dötős kreációt.
A kókusz- vagy keksztekercs a mai negyvenes, ötvenes korosztály gyerekkorában csúcsdesszertnek számított. Hogy miért szeretjük ma is? Gyorsan elkészül, nem kell sütni, krémet főzni, csupán 1-2 órát állni hagyni és már ehetjük is. Összegyűjtöttük a Mindmegette szerkesztőségének kedvenc keksztekercseit, íme!
Azonnali termékvisszahívást tett közzé honlapján a Nébih, mely érinti a Lidl és a Spar egy-egy termékét. A hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy ha vettek belőle, semmiképp se fogyasszák el az érintett üdítőket!
A tavasz első hónapjában járunk és az időjárás bizony gyakran megtréfál bennünket. A hűvös reggelek és esték, a meleg napok kedveznek a vírusoknak, így ebben az időszakban is nagyon sok a náthás, influenzás beteg. Az immunrendszer erősítését éppen ezét nem hanyagolhatjuk el.
A fittség megőrzéséhez, valamint a jó közérzet megtartáshoz elengedhetetlen a rendszeres mozgás. Ám ennek nem kell feltétlenül a „gyilkos” edzésformák közé tartoznia, bőven elég, ha teszel egy kiadós sétát.