Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.
Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.
Ukrajna kész elfogadni az Európai Unióval folytatott kereskedelmére vonatkozó korlátozásokat, cserébe azért, hogy lezárja a vitát egyik fő támogatójával, Lengyelországgal – mondta az ukrán kereskedelmi miniszter, akit a Financial Times című lap idézett.
Rosszmájúnak is tűnhetnek azok a sajtóban megjelent értékelések, amelyek szerint a német védelmi miniszter a Bundeswehrt sújtó orosz lehallgatási botrány viszontagságai miatt "menekült " kedden a skandináv országokba. Természetesen a Svédországot, Norvégiát és Finnországot érintő körútról kiadott közleményben erről szó sincs. sőt egy előterje
Visszafordított az izraeli hadsereg egy a Gázai övezet északi részébe tartó segélykonvojt, melyet ezt követően "elkeseredett emberek tömege kifosztott" - közölte kedden az ENSZ Élelmezési Világprogramja.
Hatalmas prezstízsveszteség a német kancellárnak a lehallgatási botrány - mondta az InfoRádiónak Dobrowieczki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője. A napokban hozta nyilvánosságra egy orosz televízió, hogy miközben a kancellár folyamatosan ellenezte nagy hatótávolságú Taurus rakéták küldését Ukrajnába, néme
A német légierő tisztjei beszélgetésének kiszivárogtatásával Putyinéknak úgy sikerült feszültséget teremteni az ellenfelei között, lejáratni a német kancellárt, és még Ukrajnának is ártani, hogy senkit nem öltek vagy mérgeztek meg.
Újabb éles bírálatot fogalmazott meg JK Rowling, a Harry Potter-univerzum alkotója, amikor férfinak nevezett egy magát transznőként meghatározó gyilkost. A női és transzjogok ellentéte és a gendersemleges nyelv az angloszféra kultúrháborújának nem szűnő témája.
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, a brit védelmi minisztérium keddi közlése szerint Katalin hercegné is részt fog venni III. Károly király júniusi hivatalos születésnapi rendezvénysorozatán. Most azonban, mindössze egy nappal a bejelentés után újabb sokkoló hírek érkeztek.
Szerdán megkezdődött az Európai Néppárt kongresszusa Bukarestben, ahol véglegesen eldőlhet, hogy Ursula von der Leyent indítják újra az Európai Bizottság elnöki posztjára.
Közös járőrszolgálatról állapodott meg Pintér Sándor a kínai közbiztonsági miniszterrel. A Belügyminisztérium szerint az együttműködés a belbiztonságot és a közrendet segíti.
Minden tiltakozó férfi orvosnak, aki még nem teljesítette a kötelező sorkatonai szolgálatot a felmondásuk elfogadásától függően jövőre be kell vonulnia a seregbe - közölte a dél-koreai hadsereg szerdán.
A heti két liter vagy annál több mesterségesen édesített ital fogyasztása – ami napi egy közepes méretű gyorséttermi diétás üdítőnek felel meg – 20 százalékkal növelte a pitvarfibrillációnak nevezett szabálytalan szívverés kockázatát azokkal az emberekkel összehasonlítva, akik nem fogyasztottak semmit – állapította meg egy új tanulmány.
Joe Biden, illetve Donald Trump sikerét hozta az amerikai előválasztás legfontosabb napja, és Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint érdekes fejlemény a magas részvétel, valamint a protest szavazatok megjelenése.
Magyar és kínai rendőrök látnak el a jövőben közös szolgálatot hazánkban – erről állapodott Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával segíthetnek a kínai rendőrök.
Sajtóinformációk szerint Nikki Haley kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyből. Az erről szóló döntését szerdán fogja bejelenteni.