Kína és az Egyesült Államok konzultációkat tartott tengeri ügyekben, és ezeken mindkét ország egyetértett abban, hogy a kockázatok kezelése érdekében fenntartják a párbeszédet - közölte a kínai külügyminisztérium.
A 60 százalékos tisztaságú uránból könnyedén, csupán egy rövid technikai folyamattal 90 százalékos, fegyverminőségi szintre dúsított urán állítható elő.
Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta, hogy az egyik legfőbb tanulság, ami levonható a pandémia éveiből, hogy az emberek egészségét és a járványok elleni fellépést nem szabad politikai vagy ideológiai természetű kérdésnek tekinteni.
Az ukrajnai háború egyik súlyos következménye a nemzetközi szervezetek átpolitizálása, ami a magyar kormány szerint rendkívül veszélyes, ugyanis a válságokra kizárólag akkor adhatók sikeres válaszok, ha az intézkedések a szakmaiságon, a józan észen alapulnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.
Öt hónapos kormányának első kabinetátalakításában Javier Milei argentin elnök hétfő este elfogadta Nicolás Posse kabinetfőnök lemondását, miközben a kormány által tervezett mélyreható gazdasági reformok miatt jelentős feszültségek alakultak ki a társadalomban.
Az MK.ru arról ír, hogy Ukrajna és nyugati partnerei újabb "vörös vonalat" léptek át azzal, hogy Ukrajna egy nagy hatótávolságú drónnal május 26-án, vasárnap csapást mért a Voronyezs M radarra, orenburgi területen.
A spanyol király és a királynő külön életet élnek és csak a "látszat fenntartása" a céljuk a nyilvánosság előtt, állítja az újságíró, aki először hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint Letizia "romantikus kapcsolatot tart fenn volt sógorával".
A NATO-csapatok Ukrajnába küldését már Emmanuel Macron francia elnök is pedzgette. A francia politikus szerint az ukránok kiképzésében tudnának segíteni helyben a nyugati csapatok.
Giorgia Meloni hétfőn azt mondta, hogy az esedékes EU-s választások után jobboldali többséget kíván kialakítani Olaszországgal az élen – írja a Politico.
Kockázatot jelentene az is, ha NATO-területről védenék Nyugat-Ukrajna légterét – mondta Kaiser Ferenc az InfoRádióban, Az NKE docense azonban azt is kiemelte, ha a Nyugat kihátrálna Ukrajna mögül, az egyértelműen a vereség beismerése lenne.
A SVOLT nevű vállalat indoklása szerint az elektromos mobilitásra való átállás nagy kihívások elé állítja az autópiacot, miközben az egyenlőtlenül elosztott támogatások miatti piaci torzulások is nagy károkat okoznak.
Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök a múlt héten – általános meglepetést keltve – a vártnál jóval korábbra, július 4-re írta ki a parlamenti választásokat.
Tovább fokozódik a háborús helyzet Európában, mert Ukrajna még több fegyvert és pénzt kér az Uniótól - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
A jelentés szerint a május 11-i mérések alapján Iránnak 142,1 kilogramm 60 százalékra dúsított urán van a birtokában, a készlet 20,6 kilogrammal nőtt az ENSZ-felügyelet legutóbbi, februári mérése óta. A 60 százalékos tisztaságú uránból könnyedén, csupán egy rövid technikai folyamattal 90 százalékos, fegyverminőségi szintre dúsított urán állítható e
Az államfőt azzal gyanúsítják, hogy nem vallotta be vagyona részeként luxusóra-gyűjteményét, amelynek darabjait egyes vádak szerint megvesztegetésként kapta.
Lettország 20 millió eurót (körülbelül 7,7 milliárd forint) fektet be drónok fejlesztésébe - ismertette hétfőn Andris Spruds lett védelmi miniszter Rigában.
Josep Borrell érkezésekor hangsúlyozta, hogy a nyugati fegyverek használata orosz célpontok ellen "a háború törvénye szerint tökéletesen lehetséges, és nincs benne ellentmondás".
Kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá a spanyol miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, több mint egymilliárd euró értékű katonai támogatásról.
Prágában találkoznak pénteken a Nato külügyminiszterei azért, hogy előkészítsék a júliusi washingtoni csúcsot. Feltehetően a 100 milliárd eurós ukrajnai alap kérdése, illetve Ukrajna csatlakozása is téma lesz. A Híradóban, a Nato brüsszeli központjából kapcsoltuk Bugnyár Zoltánt.
Minden korábban mértnél nagyobb arányban, már 17 százalékkal vezet a Marine Le Pen nevével fémjelzett jobboldali Nemzeti Tömörülés Emmauel Macron elnök liberális pártja előtt Franciaországban. A Híradóban Lille-ből kapcsoltuk tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint.
Azbej Tristan ismertetése szerint nyolcadik alkalommal rendezték meg Brüsszelben a Szíriáról és a szír menekülteket és migránsokat fogadó országok támogatásáról szóló konferenciát.
Mint ismeretes Kaja Kallas észt miniszterelnök kijelentette, hogy a Nato mindaddig harcolni fog, amíg Oroszország teljes vereséget nem szenved. Mint fogalmazott, nincs más terv és nincs szükség béketárgyalásokra sem.
Donald Trump Orbán Viktor miniszterelnökre kitérve azt mondta, ő Magyarország vezetője, "őt erős embernek hívják, de nem az a kérdés, hogy erős ember-e vagy sem".
Minden bizonnyal bekerül a német biztosítók negatív krónikájába a tavalyi esztendő. A Német Biztosítási Társaságok Szövetsége(GDV) szerint ugyanis a jégeső, a rendkívüli esőzések és a viharok a múlt évben 5,7 milliárd eurós biztosítói kár okoztak, jelentősen többet, mint a megelőző esztendőben. Ami pedig az idei évet illeti, az első hó
A volt elnök és republikánus elnökjelölt az interjúban emlékeztetett, elnöksége alatt az Egyesült Államok nem vett részt háborúkban, kivéve, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) ellen indítottak, "de azt száz százalékban be is fejeztük".