2024. július 4. csütörtök

júl. 4
14:27
Szlovákia kész több NATO-katonát fogadni és növelni áramszállításait Ukrajnába (Demokrata)
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.
júl. 4
14:30
Több mint száz embert taposott agyon a tömeg egy hindu vallási rendezvényen (HírTV)
Hat embert őrizetbe vett az indiai rendőrség, miután az északi Uttar Prades államban tartott hindu vallási rendezvényen legalább 121 embert taposott agyon a tömeg.
júl. 4
14:36
Egymilliárd eurós katonai támogatást kaphat Ukrajna (hirado.hu)
"A béke kérdése az nemcsak Ukrajnának fontos, hanem egész Európának fontos" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
júl. 4
14:39
A "Hawk Tuah Girl" kitálalt: így változott meg az élete azóta, hogy híressé vált az interneten (SzMo)
Kiderült, hogy nincs OnlyFans-oldala, cserébe feliratos sapkákat is lehet már vásárolni.
júl. 4
14:48
A szlovák elnök bejelentése után több NATO-katona érkezhet az országba (ATV)
Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába - jelentette ki szerdán Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.
júl. 4
14:51
Netanjahu összehívta a biztonsági kabinet ülését Izraelben, tűzszüneti alkuról egyeztetnek (Telex)
Hírösszefoglaló az izraeli-palesztin konfliktus legfontosabb csütörtöki eseményeiből.
júl. 4
15:00
Biden stábja mindenáron próbálja meggyőzni a közvéleményt, hogy az elnök képes lesz ellátni feladatait (hirado.hu)
Az elnökjelölti vita után újabb közvélemény-kutatások jelentek meg, amelyek Donald Trump fölényét mutatják.
júl. 4
15:12
"Armaggedon-hurrikán": Texas felé fordult a pusztító vihar, a NASA is felkészült (ATV)
Az előrejelzések szerint Houstont is érintheti a Beryl-hurrikán. Az idei hurrikánszezon első vihara mindjárt a legmagasabb, 5 fokozatot érte el, miközben végigpusztította a Karib-tenger délkeleti részét. A Beryl már legalább hét halálos áldozatot követelt.
júl. 4
15:18
Peter Pellegrini: Szlovákia kész több NATO-katonát fogadni és növelni áramszállításait Ukrajnába (hirado.hu)
Duda újságíróknak nyilatkozva méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít.
júl. 4
15:20
Orbán Viktor részt vesz a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján (hirado.hu)
Orbán Viktor kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd a türk partnerállamok vezetőivel – közölte a sajtófőnök.
júl. 4
15:27
Die Welt: Orbán Viktor az EU legfontosabb játékosa (Demokrata)
Ha a magyar miniszterelnök tervei megvalósulnak, új frakciója az EP harmadik legnagyobb frakciójává válhat.
júl. 4
15:33
Donald Trump egy golfkocsiban ülve lerobbant szarkupacnak nevezte Joe Bident (Telex)
A republikánus jelölt szerint Biden visszalép, és helyette Kamala Harris indul majd, akit szánalmasan rossz jelöltnek tart.
júl. 4
15:42
Hivatalos: terrortámadást követtek el Robert Fico ellen (Blikk)
Szlovákiában terrortámadássá minősítették át a vádakat a Robert Fico kormányfő elleni májusban elkövetett merénylet ügyében – közölte szerdán Maros Zilinka főügyész a Facebookon. Azt írta, "a beszerzett bizonyítékok alapján a vád alá helyezett cselekmény a jövőben különösen súlyos bűncselekmények, terrortámadásnak minősül". Robert Fico ellen május
júl. 4
15:42
Kelet felé veszi az irányt Orbán Viktor (Infostart)
Pénteken és szombaton részt vesz a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján a miniszterelnök.
júl. 4
15:48
Amerikai topelemző: fegyverletétel és nem tűzszünet lesz Ukrajnában (ATV)
Bár az utóbbi hetekben többen is felvetették a tűzszünet lehetőségét az orosz-ukrán háborúban, és legutóbb Orbán Viktor is ilyen javaslatot tett le az asztalra Kijevben, egy korábbi vezető amerikai diplomata szerint ennek jelenleg nincs realitása.
júl. 4
16:00
Ukrán elnök: a következő békecsúcson Oroszországnak is részt kell vennie (HírTV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban kijelentette, hogy a következő globális béke-csúcstalálkozón Oroszországnak is részt kell vennie.
júl. 4
16:06
Feledy Botond: akár a harmadik legnagyobb frakció is lehet a Patrióták Európáért (Infostart)
Több párt érdeke, hogy az Európai Parlament kitolja a frakciók bejelentésének időpontját. Eredetileg július 4. éjfélkor jár le az informális határidő, az EP alakuló ülésére pedig július közepén kerülhet sor – mondta Feledy Botond. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy frakció megléte és a létszáma meghatározza azt, hogy pénzügyi forrásokban, pozíc
júl. 4
16:09
VSquare: Kijev után Orbán Moszkvába is ellátogat (Telex)
Az információk szerint a Kremlbe megy, és Putyinnal találkozhat pár nappal azután, hogy Kijevbe utazott, és megbeszélést folytatott az ukrán elnökkel.
júl. 4
16:27
"A legkorruptabb még lehet" – Magyar Péter saját oldalán szállt bele Orbán Viktorba (SzMo)
A tiszás politikus keményen beszólt a miniszterelnöknek, akinek formálódó EP-szövetségéből nem kért a lengyel választást korábban elbukó Jog és Igazságosság Párt.
júl. 4
16:36
Belépés csak hidzsábban! Megnyílt az első strand muszlim nők számára az Adrián (hirado.hu)
A strandon a nők kizárólag hidzsábban, illetve a testet eltakaró burkiniben jelenhetnek meg; férfiak számára tilos a belépés.
júl. 4
16:39
Politico: Trump abban gondolkozik, hogy megegyezik Putyinnal az ukrán területekről (Telex)
A lap a republikánus elnökjelölthöz közel álló forrásokról beszélt arról, hogy mihez kezdene Trump elnökként a NATO-val. A Kreml tagadta, hogy lennének puhatolózó háttértárgyalások Trump csapatával.
júl. 4
16:48
Netanjahu összehívta a biztonsági kabinet ülését: tűzszünetről és fogolycseréről egyeztet (Blikk)
Az izraeli miniszterelnök összehívta a biztonsági kabinet ülését, hogy megvitassák a Hamász javaslatait egy lehetséges tűzszüneti és túszokra vonatkozó alkuról. A kabinet ülése előtt Benjamin Netanjahu a tanácsadóival konzultál. Kedden még tovább folytak a harcok a Gázai övezet északi, középső és déli részén.
júl. 4
16:48
"A férjem idősebb az anyámnál és az emberek folyton bámulnak, ha csókolózunk" (Ripost)
A szerelem kortalan, tartja a mondás és ebben próbál hinni az a nő is, aki 31 évvel fiatalabb a férjénél.
júl. 4
17:00
Zelenszkij kijelentette, hogy a következő békecsúcson Oroszországnak is részt kell vennie (hirado.hu)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban kijelentette, hogy a következő globális béke-csúcstalálkozón Oroszországnak is részt kell vennie.
júl. 4
17:03
VSquare: Orbán Viktor pénteken Moszkvába utazik (SzMo)
Még csak pár napja vette át az EU soros elnökségét Magyarország, de Orbán Viktor már járt Kijevben, és sajtóértesülések alapján pénteken Putyinnal is találkozik.
júl. 4
17:18
Amíg a halál el nem választ: nem tudott egymás nélkül élni a házaspár, együtt haltak meg (Ripost)
Az óvoda óta ismerte egymást egy pár, akik nem akartak egymás nélkül tovább élni.
júl. 4
17:36
Békecsináló? Sajtóhírek szerint Orbán Viktor Zelenszkij után Putyint látogatja meg (Blikk)
Néhány nappal azután, hogy a magyar miniszterelnök Kijevbe utazott, hogy találkozzon az ukrán elnökkel, megint útra indul, és a hírek szerint Moszkva felé tart, ahol Vlagyimir Putyinnal is találkozhat. Sőt, valószínűleg Szijjártó Péter külügyminiszter is vele tart. Emellett Orbán pénteken és szombaton részt vesz a Türk Államok Szervezetének csúcsta
júl. 4
17:48
Kuleba "áttörésnek" nevezte az észt miniszterelnök kinevezését az EU diplomáciájának élére (hirado.hu)
Az ukrán külügyminiszter szerint Kaja Kallas kinevezése bizonyítja, hogy az EU "nem rejtőzködik", és nem próbál puhább politikát folytatni az orosz fenyegetéssel szemben.
júl. 4
17:54
Putyin elmondta, hogy Moszkva szerint meddig nincs esély a tűzszünetre (HírTV)
Tűzszünet mindaddig lehetetlen, amíg nem kezdődnek béketárgyalások Ukrajnával - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki asztanai sajtótájékoztatóján az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
júl. 4
17:57
Dmitro Kuleba áttörésnek nevezte Kaja Kallas kinevezését (Demokrata)
Az ukrán külügyminiszter áttörésnek tartja az észt kormányfő kinevezését az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztére.
júl. 4
18:15
Vlagyimir Putyin: Nem hirdethető tűzszünet a béketárgyalások megkezdéséig (Demokrata)
"Egyszerűen nem hirdethetünk ki tűzszünetet abban a reményben, hogy a másik fél valamilyen pozitív lépéseket tesz" – jelentette ki az orosz elnök.
júl. 4
18:18
Egy tonna kokaint mosott partra a tenger (HírTV)
Egy tonna kokaint mosott partra a tenger a Németországhoz tartozó, északi-tengeri Borkum szigeténél - jelentette be csütörtökön az aurichi ügyészség.
júl. 4
18:18
"Nem akartam, hogy meghaljon" - A 8 éves hős fiú megmentette a 6 éves kishúgát egy szörnyű pitbull támadástól (Ripost)
A kutya berontott a család udvarára és megtámadta a kislányt.
júl. 4
18:24
Szlovákia kész több NATO-katonát fogadni és növelni áramszállításait Ukrajnába (Infostart)
A szlovák államfő segítséget is ígért Varsóban a lengyel atomerőmű-építésben.
júl. 4
18:30
Putyin: nem lehet nem lehet tűzszünetet hirdetni a béketárgyalások megkezdéséig (ATV)
Tűzszünet mindaddig lehetetlen, amíg nem kezdődnek béketárgyalások Ukrajnával - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki asztanai sajtótájékoztatóján az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
júl. 4
18:36
Fordulat? - Putyin megnevezte, hogy Törökország közvetíthetne a háború lezáráshoz (ATV)
A Törökország közvetítésével Oroszország és Ukrajna közt kötött, korábbi egyezmények alapul szolgálhatnak egy háború lezárását szavatoló egyezmény megkötéséhez is – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
júl. 4
18:48
Volodimir Zelenszkij feldobta a labdát az oroszoknak (Infostart)
Az ukrán elnök szerint Putyin nem mer kimozdulni hazájából.
júl. 4
18:48
Putyin: nem lehet tűzszünetet hirdetni a béketárgyalások megkezdéséig (ATV)
Tűzszünet mindaddig lehetetlen, amíg nem kezdődnek béketárgyalások Ukrajnával - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki asztanai sajtótájékoztatóján az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
júl. 4
18:54
Vlagyimir Putyin bekeményített: kizárt, hogy tűzszünetet kössünk (Blikk)
Vlagyimir Putyin kizártnak tartja, hogy tűzszünetet kössenek Ukrajnával, és azt mondta, Moszkva csak olyan megállapodást fogadna el, ami visszafordíthatatlan, illetve a konfliktus lezárásához vezet. Úgy látja, nincs értelme az ukrán törvényhozással tárgyalni, hiszen nem ők irányítják az országot. Mindeközben felvették a kapcsolatot az Afganisztánt
júl. 4
18:54
Szijjártó Péter: Politikailag motivált a Nemzetközi Büntetőbíróság izraeli politikusokat érintő döntése (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter azt követően közölte ezt közösségi oldalán, hogy telefonon tárgyalt Izrael külügyminiszterével, Jiszráel Kaccal.
júl. 4
19:00
Putyin szerint nem lehet tűzszünetet hirdetni a béketárgyalások megkezdéséig (hirado.hu)
Tűzszünet mindaddig lehetetlen, amíg nem kezdődnek béketárgyalások Ukrajnával – jelentette ki az orosz elnök csütörtöki asztanai sajtótájékoztatóján.
júl. 4
19:12
Putyin: Moszkva feljogosítva érzi magát közepes hatótávolságú rakéták gyártására (hirado.hu)
Az orosz elnök korábban moratóriumot rendelt el az ilyen rendszerek telepítésére mindaddig, amíg ezek nem jelennek a világ valamelyik régiójában.
júl. 4
19:18
Valaki nagyon sok kokaint elvesztett az Északi-tengeren (Infostart)
Egy észak-németországi szigeten értek partot a gyanús zacskók.
júl. 4
19:18
Az orosz erők Nyikopol városát ágyúzták (HírTV)
Az orosz erők tüzérségi tüzet nyitottak csütörtökön a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopol városra, a támadásban hét helyi lakos megsebesült - közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója közösségi oldalain.
júl. 4
19:18
Szijjártó felháborodott: nonszensz a Nemzetközi Büntetőbíróság izraeli politikusokat érintő döntése (ATV)
Magyarország nonszensznek és politikai motivációjú döntésnek tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését Izrael miniszterelnökével és védelmi miniszterével szemben - írja Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.
júl. 4
19:24
Donald Trumpról kínos felvétel szivágott ki: "Belerúgtam abba az öreg, lerobbant sz*rkupacba" (Blikk)
A republikánus elnökjelölt egy kiszivárgott videóban azt mondta, sikerült belerúgnia abba az öreg, lerobbant sz*rkupacba. Donald Trump az elnökjelölti vita után beszélt így az ellenfeléről, Joe Bidenről. Utóbbi eközben bevallotta, hogy elszúrta a vitát, de nem lép vissza.
júl. 4
19:24
Levadásszák a terroristákat Nigerben (HírTV)
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló többtucatnyi terroristát öltek meg Nigerben a kormányerők az elmúlt héten - közölte csütörtökön a nigeri hadsereg.
júl. 4
19:27
Megfejtették Orbán Viktor egyedülálló sikerének titkát (Demokrata)
Egy német lap szerzője szerint a magyar miniszterelnök egész Európa gondolkodását meg tudja változtatni.
júl. 4
19:30
Rakétarendszerek fejlesztését jelentette be az orosz elnök (Infostart)
Vlagyimir Putyin az Egyesült Államokra hivatkozva rendelte el a gyártást.
júl. 4
19:36
Fordulat? - Putyin megnevezte, hogy Törökország közvetíthetne a háború lezáráshoz (ATV)
A Törökország közvetítésével Oroszország és Ukrajna közt kötött, korábbi egyezmények alapul szolgálhatnak egy háború lezárását szavatoló egyezmény megkötéséhez is – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Keresés