A rendőrségi nyomozás alatt álló Filip Turek nem tartja magát neonácinak, csak túlságosan "éles és brutális a humorérzéke". De azért mindig 88 litert tankol.
A Népszava egyik forrása szerint Orbán szándékosan kétértelmű megnyilvánulásai miatt nem világos, hogy nem az EU-t képviselte például Putyinnál. A miniszterelnök csúsztatással magyarázkodott.
Az Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen vasárnap a franciaországi előre hozott nemzetgyűlési választások második fordulójában Emmanuel Macron francia elnök Együtt nevű pártszövetsége előtt, míg a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult. Fejérdy Gergellyel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető k
A Marvel stúdió She-Hulk című sorozatának sztárja elítéli azokat a szülőket, akik nem hagyják meg a gyerekeik azon szabadságát, hogy eldöntsék milyen neműek akarnak lenni.
Minden harmadik marokkói tervezi azt, hogy elhagyja hazáját és Európában vagy az Egyesült Államokban próbál letelepedni. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint azonban a valódi problémát a szubszaharai térségből menekülők okozhatják, akik egyre nagyobb számban érkeznek Marokkóba.
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, az élelmiszereké 0,3 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A cseh külügyminiszter, valamint egy osztrák EP-képviselő is beolvasott a magyar miniszterelnöknek az X-en, miután az oroszok lebombázták Kijevben a gyermekonkológiát. Helmut Brandstatter ezt üzente Orbán Viktornak, "Nézz rá a képekre a kijevi gyerekkórházról és fogd be". A támadásban nem kevesebb, mint 31 ember veszítette életét.
Éles kanyar a nyugati sajtóban. A New York Times egy orosz hadifogoly ukránok általi kivégzéséről számol be. A lap leközli Caspar Grosse német orvos beszámolóját, aki szemtanúja volt az esetnek.
"Holnap hajnalban a TISZA Párt és a magyar emberek képviseletében Kijevbe utazom. Apaként nem tehetek másként. A tegnapi szörnyű orosz rakétatámadás a kijevi gyermekkórház ellen mindenkit megdöbbentett. Nincs háborúzó gyerek. Ők nem tehetnek semmiről. Még esélyük sem volt az életre" – jelentette be a Facebook-oldalán Magyar Péter.
Hétfőn orosz rakétatámadás érte a kijevi Okhmatdyt gyermekklinikát, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa egyik legfontosabb gyermekkórházaként említett.
A NATO olyan nyilatkozatot készül kiadni, amelyben Ukrajnának a szövetséghez való csatlakozáshoz vezető útját "visszafordíthatatlannak" nevezik. A döntést a Fehér Ház is támogatná, valamint a katonai szövetség többsége is örülne Ukrajna felvételének. A közlemény végleges tartalma még változhat a jövőben.
A New York Times hozta nyilvánosságra, hogy a Parkinson-kór-specialista tavaly nyár óta nyolc alkalommal járt az elnöki rezidencián. Joe Biden orvosa viszont cáfolta a feltételezést, szerinte nem az elnök vizsgálatai miatt járt ott ennyiszer.
Várhatóan új támogatási csomagot fogadnak el Ukrajna számára, szó lesz egy védelmi ipari megállapodásról és az új főtitkárt is bemutatják a NATO kedden kezdődő washingtoni csúcstalálkozóján - mondta az InfoRádiónak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa, részletezve a várható újdonságokat
Az az elképzelés, hogy a Patrióták Európáért Putyin-barát, külső elemzőktől ered - jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád elnöke az új európai parlamenti pártcsoport megszületését kommentálva kedden.
Az az elképzelés, hogy a Patrióták Európáért Putyin-barát, külső elemzőktől ered – jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád elnöke az új európai parlamenti pártcsoport megszületését kommentálva kedden. Meloni azoknak az újságíróknak nyilatkozott, akik elkísérték őt a NATO kedden kezdődő w