Életet mentett egy magyar rendőr és ápoló, miközben éppen Korfun töltötték a szabadságukat. Rácz Lajos őrmester és a sógora, Acsádi Miklós ápoló a tengerből húztak ki egy sérült férfit.
Vizsgálat indult Franciaországban Marine Le Pen 2022-es elnökválasztási kampánya illegális finanszírozásának gyanúja miatt - erősítette meg kedden a párizsi ügyészség a BFM hírtelevízió értesülését.
Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatja Orbán Viktor békekezdeményezését, amely keretében a múlt héten Kijevbe, Moszkvába, hétfőn pedig Pekingbe is ellátogatott a magyar kormányfő. Egy friss felmérés szerint, ha Szlovákiát katonai támadás érné, a lakosság mindössze negyede lenne hajlandó harcba szállni.
Az olasz Liga üdvözli a Patrióta csoport hivatalos megalakulását, amelyhez tegnap maga is csatlakozott. Matteo Salvini nagy reményekkel tekint a közös, jobboldali együttműködés elé. A Hír TV által megkérdezett kormány-párti képviselő szerint, Giorgia Meloni és Orbán Viktor között továbbra is marad a jó viszony.
A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság kedden elrendelte Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus külföldi száműzetésben élő özvegyének letartóztatását, azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja.
A TISZA Párt politikusa közölte, hogy a segélyszállítmányt elviszik, és útjukon nem találkoznak politikai vezetőkkel, csak civilekkel, majd Kárpátaljára is ellátogatnak.
India kész bármilyen segítséget megadni az ukrajnai béke megteremtéséhez - jelentette ki Narendra Modi indiai kormányfő, amikor kedden a Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Megérkezett Washingtonba Orbán Viktor miniszterelnök. Az utóbbi időben a magyar kormányfő több politikai célú utazásáról számoltunk be, s most folytatódik a világ körüli út, ugyanis Orbán Viktor megérkezett a következő állomásra. Az Egyesült Államok fővárosában a NATO csúcstalálkozóján vesz részt hazánk miniszterelnöke.
Narendra Modi moszkvai látogatását a kijevi gyerekkórház lebombázása árnyékolja be. A két ország viszonya ugyan nem felhőtlen, de Indiának kell az olcsó olaj, az oroszoknak a nemzetközi jelenlét.
Mesebeli jelenetnek lehettek tanúi a kínai Shandong tartományban található Weihai állatkert látogatói. Egy 25 éves elefánt a kedvességével meghódította az emberek szívét. Amikor egy kisfiú beejtette a lábbelijét a ketrecen belülre, a hatalmas állat észrevette azt, majd visszaadta a gyermeknek. A szívmelengető pillanatot videóra vették.
A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végzett baloldali szövetség kedd este felszólította Emmanuel Macron államfőt, hogy "azonnal forduljon az Új Népfronthoz, hogy az kormányt alakíthasson".
A szokások szerint az első lehetséges európai parlamenti plenáris ülésen mutatja be a soros elnökséget adó tagállam vezetője a programját, de most összetorlódtak a feladatok.
A spanyol hatóságok megtették az első lépéseket a rendőrségi sebesség-ellenőrzési pontokról információt megosztó alkalmazások és közösségimédia-csoportok ellen.
A Patrióták Európáért EP-frakció létrejöttének legnagyobb jelentősége, hogy egy olyan képviselőcsoport alakult meg, amely egységesen elutasítja az európai szuperállam létrejöttét – mondta az InfoRádióban Gát Ákos Bence, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodájának vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Washingtonban tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel a magyar békemisszióról - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor kedden Washingtonban tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel a magyar "békemisszióról" – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A magyar kormányfő a NATO-csúcstalálkozóján vesz részt július 9-11. között. Orbán szerint Törökország az egyetlen szereplő, amely sikeresen közvetített a hábor
Gypsy Rose Blanchard, aki korábban részt vett az édesanyja meggyilkolásában, amiért egy évtizedre börtönbüntetésre ítélték, most az első gyermekét várja. A 32 éves nő a YouTube-csatornáján jelentette be, hogy 11 hetes terhes, és kedvesével, Ken Urkerrel 2025 januárjára várják a babát. Blanchard, akit tavaly helyeztek feltételesen szabadlábra, megha
A lengyel határ közelében folyik az a fehérorosz-kínai hadgyakorlat, amelyet hivatalosan "terrorellenes felkészítésnek" neveznek. A kínaiak érkezése aggodalmakat keltett Varsóban és a NATO-ban egyaránt.
A Politico szerint a szövetségben két irányzat van kialakulóban: a csendes kilépők, akik prominens politikusok helyett mostantól arctalan bürokratákat küldenének Budapestre, és a túlteljesítők, akik szívesen tesznek lépéseket azért, hogy Orbánt hátralépésre kényszerítsék.