Románia schengeni övezethez való csatlakozása Magyarország számára fontos nemzeti elégtétel, hiszen a most megszűnő határellenőrzés magyarok millióit választotta el egymástól, de amit most tettünk, azt román barátainkért is tettük - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Pocsaj és Biharkeresztes
Két ember életét vesztette, és az eddigi adatok szerint heten megsebesültek, miután szerda reggel egy lelőtt orosz drón roncsai rázuhantak egy lakóépületre Kijev belvárosában, a Pecserszkij kerületben - közölte Timur Tkacsenko, a főváros katonai közigazgatásának vezetője.
Az ukrajnai gáztranzit leállítása súlyos gazdasági következményekkel jár az Európai Unió számára, míg Oroszországot ez kevésbé érinti – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök újévi beszédében.
"Amikor Putyin több mint 25 évvel ezelőtt hatalomra került Oroszországban, az Ukrajnán keresztül Európába szállított gáz éves szinten több mint 130 milliárd köbméter volt. Ma az orosz gáz tranzitja nulla. Ez egyike Moszkva legnagyobb vereségeinek" – írta Zelenszkij bejegyzésében. Szavai szerint Oroszországot az fosztotta meg a legvonzóbb és földraj
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
Kivégeztek Szaúd-Arábiában hat iráni állampolgárt, akiket kábítószer-csempészésért ítéltek el - jelentette szerdán az SPA szaúdi hírügynökség az ország belügyminisztériumának közlését idézve.
Megjöttek a politikusi reagálások arra, hogy Ukrajna felől leállt az orosz gáz Európába szállítása. Dnyeszter melléki oroszbarát szakadár területen súlyos a helyzet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: 2025-ben Ukrajnának a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is harcolnia kell, hogy véget vessen a közel három éve tartó orosz inváziónak.
A helyi energiavállalat arra kérte a lakosokat, hogy öltözzenek melegen, az ablakokra és erkélyajtókra akasszanak takarókat vagy vastag függönyöket, és használjanak elektromos fűtőtesteket.
Romániában befagyasztották a közalkalmazotti béreket, a nyugdíjakat és a családi pótlékot, eltöröltek több adókedvezményt, megemelték az osztalékadót és - a jövedéki adó emelkedése miatt - drágulnak az üzemanyagok is január elsejétől, de Marcel Ciolacu miniszterelnök immár a karjára tetovált üzenetben is megerősítette, hogy az áfát nem emelik.
Romániában január elsejétől drasztikus gazdasági intézkedések léptek életbe, amelyek a közalkalmazottakat, nyugdíjasokat és vállalkozásokat egyaránt érintik. A közalkalmazotti bérek, a nyugdíjak és a családi pótlék befagyasztása mellett több adókedvezményt eltöröltek, megemelték az osztalékadót, és a jövedéki adók növekedése miatt az üzemanyagárak
Azonosította az FBI a New Orleans-i teherautós támadót. A tömeggyilkosságot a 42 éves Shamsud Din Jabbar követte el, akinek járművében Iszlám Állam-zászlót is találtak a nyomozók. A szövetségi nyomozóiroda, az FBI "terrorcselekményként" vizsgálja a "szörnyű incidenst". Így fogalmazott Joe Biden amerikai elnök.
Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája a valaha lefoglalt legnagyobb házi készítésű robbanóanyag-készletre bukkant egy virginiai férfi decemberi őrizetbe vétele során - derült ki az ügyészek által kedden benyújtott indítványból.
Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) a valaha lefoglalt legnagyobb házi készítésű robbanóanyag-készletre bukkant egy virginiai férfi decemberi őrizetbe vétele során. A legtöbb pokolgépet egy garázsban találták meg, ahol bombakészítő kellékek is voltak. A férfi a feleségével és két kisgyermekével élt a házban, amelynek még a hálószob
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Kurszki régióban tett látogatást, ahol személyesen találkozott a fronton harcoló ukrán katonákkal.
A Budapesti Corvinus Egyetem docense nem számít arra, hogy hosszabb távon nagy kereskedelmi háború alakulna ki Európa és az Amerikai Egyesült Államok között, mert korábban rendre visszatáncoltak az amerikaiak hasonló esetekben. Gálik Zoltán arról is beszélt, hogy milyen lehetőségei lehetnek a Patrióták Európáért frakciónak az Európai Parlamentben.
A felfüggesztett államfő, Jun Szogjol csütörtökön már a harmadik egymást követő napon ellenállt letartóztatásának Dél-Koreában, és azt ígérte, hogy "a végsőkig harcolni fog" a hatóságok ellen, amelyek ki akarják hallgatni őt a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt.