Zbigniew Ziobrót azért vitték el Varsóban, mert nem jelent meg a Pegasus-botrányt vizsgáló parlamenti bizottság előtt. Szerinte a nyomozás politikai indíttatású, a hatóságok viszont 30 napos előzetes letartóztatását kérték.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarország és Spanyolország közötti kapcsolatok további fejlesztéséről tárgyalt spanyol kollégájával pénteken Madridban, kiemelve, hogy a gazdasági együttműködés csúcsokat döntött az elmúlt években.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet pénteken bejelentette, hogy átadta a közvetítőknek azoknak a három izraeli túsznak a nevét, akik szombaton szabadulnak a Gázai övezetből.
A kormányfő ellen azért kezdeményezett egy ügyész eljárást, mert kiutasították az országból egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő líbiai rendőrparancsnokot. A nyomozást elrendelő baloldali ügyész éppen az, aki korábban Matteo Salvini ellen is pert indított.
Robert Fico pénteken már arról beszélt, hogy Szlovákiában is történhetett külföldi beavatkozás, ugyanis a Grúz Nemzeti Légió nevű georgiai félkatonai alakulat és annak vezetője is bekapcsolódott a Szlovákiában tartott kormányellenes tüntetések szervezésébe.
Egy nappal azután, hogy a Kereszténydemokrata Unió és az Alternatíva Németországért összefogásával a Bundestag szűk többséggel ugyan, de elfogadta a bevándorlás szigorításáról szóló törvényjavaslatot.
Februártól az Egyesült Államok bevezeti Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben a korábban kilátásba helyezett vámokat - közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.
Szomszédai áruira 25, Kína esetében 10 százalékot vetne ki a Trump-kormányzat. Az illegális bevándorlást és a fentanilkereskedelmet nevezték meg fő okként, ugyanakkor Kanada még súlyosan visszavághat.