Az ukrán kormány felfüggesztette tisztségéből Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert - jelentette be szerdán Julija Szviridenko kormányfő az országban folyó korrupciós nyomozás kapcsán.
Az új román védelmi stratégia az állampolgár, nem pedig az állam védelmét helyezi előérbe, és a szolidáris függetlenség elvére épül - jelentette be Nicusor Dan román államfő szerdai sajtóértekezletén, amelyen az elnöki mandátuma idejére javasolt új védelmi stratégia alapelveit ismertette.
Uniós viszonylatban nem állunk rosszul - ezt mondta Orbán Viktor, amikor az ATV Mérleg című online műsorában a gyermekszegénységről kérdezte Rónai Egon. A kormányfő a KSH adataira reagálva azt mondta, legközelebb felkészül belőlük. Magyar Péter erre úgy reagált: "egy ilyen ember nem lehet miniszterelnök". Az általunk kérdezett szakértő szerint a ma
Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
Az amerikai kongresszus által közzétett üzenetek szerint az exelnök órákat töltött az egyik áldozattal Epstein házában. A Fehér Ház szerint az egész egy politikai lejáratás.
Volodimir Zelenszkij volt üzlettársa egy olyan országos hálózatot működtetett a korrupcióellenes ügyészség szerint, amely milliárdokat sikkasztott az állami energiavállalatoktól és bankoktól.
Az amerikai kongresszus által közzétett üzenetek szerint az exelnök órákat töltött az egyik áldozattal Epstein házában. A Fehér Ház szerint az egész egy politikai lejáratás.
Több mint kétszáz kenyai állampolgár harcol az orosz hadsereg oldalán Ukrajnában - közölte szerdán a nairobi külügyminisztérium, hozzátéve, hogy a kelet-afrikai országban továbbra is működnek toborzóirodák külföldi konfliktusokba való közvetítésre.
Több mint kétszáz kenyai állampolgár harcol az orosz hadsereg oldalán Ukrajnában - közölte szerdán a nairobi külügyminisztérium, hozzátéve, hogy a kelet-afrikai országban továbbra is működnek toborzóirodák külföldi konfliktusokba való közvetítésre.
Az ukrán atomerőművek üzemeltetőjétől szedtek le 10-15 százalékos sápot a gyanú szerint. A nyomozók 15 hónapnyi titkos munka után csaptak le az érintettekre!
Az olasz kormány szerint a szexuális nevelés a családok dolga, ezért megtiltanák a gender- és identitástémájú érzékenyítéseket az oktatási intézményekben.
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
Szabadulásuk után azonnal, harmadszor is fogdába küldte a szentpétervári bíróság egy 18 éves énekesnő együttesét, mert a hatalomnak nem tetsző dalokat játszottak az utcán. A putyini rezsim egyre apróbb megmozdulásokat is egyre nagyobb erővel torol meg. Arra viszont felkaphatták a fejüket, hogy mennyi orosz fiatal kiállt a zenekar tagjainak elengedé
Olyan uniós költségvetést akarunk, amely biztosítja Európa cselekvőképességét egy gyorsan változó világban, továbbá gyorsabb és ambiciózusabb, egyszerűbb és rugalmasabb, illetve elég erős, hogy megalapozza Európa függetlenségét – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
A Képviselőház felügyeleti bizottságának demokrata tagjai által nyilvánosságra hozott új e-mailek újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök mit tudhatott Jeffrey Epstein szexuális visszaéléseiről.
Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint a NATO-tagállamok nem tűrhetik tovább az orosz légteret sértő repüléseket, és ha Moszkva nem hagy fel a provokációkkal, a szövetségnek határozottabban kell reagálnia, akár az orosz gépek lelövésével is.
Dimitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerint a kijevi rezsim elsikkasztja a az európai és amerikai adófizetőktől beszedett és Ukrajnának juttatott pénzt.
Donald Trump amerikai elnök szerdán levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz, amelyben arra kérte, hogy részesítse kegyelemben Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnököt a korrupciós ügyeiben zajló perben.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
A kormányzati leállás miatt kevesebb repülő jár Amerikában, ezért az egyik képviselő 1609 kilométert motorozott, hogy megszavazhassa a költségvetést, amit Trump már alá is írt.
Öt konzul lesz jelen az Örményország-Magyarország mérkőzésen csütörtökön Jerevánban a labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatában, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállása ért véget szerdán, több mint 42 nap után, mivel a képviselőház 222–209 arányban elfogadta a republikánusok és egy mérsékelt demokrata szenátorokból álló csoport által kidolgozott kompromisszumos finanszírozási törvényt. A jogszabályt Donald Trump elnök még aznap este aláírta, újraind
A hatóságok új információkat hoztak nyilvánosságra Michael Duarte, a népszerű kaliforniai gasztroinfluenszer halálával kapcsolatban. A @FoodWithBearHands néven ismert alkotót november 8-án lőtte le egy rendőr a Texas állambeli Castroville-ben, miután a rendőrség egy zavartan viselkedő illetőről kapott bejelentésre vonult a helyszínre. Duarte a kórh
Andrej Babis, az októberi cseh parlamenti választásokon győztes ANO mozgalom elnöke szerdán a Prágai Várban találkozott Petr Pavel államfővel. A megbeszélés után Babis újságírók előtt megerősítette: az Agrofert holding tulajdonlásából fakadó összeférhetetlenségi ügyét a cseh törvényekkel és az Európai Bizottság álláspontjával összhangban fogja rend
Az orosz fegyveres erőknél befejeződött a drónerők létrehozása – közölte Szergej Istuganov ezredes, a haderő helyettes parancsnoka a Komszomolszkaja Pravda című lap szerdai számában megjelent nyilatkozatában.
Elhalasztották a Blue Origin New Glenn űrrakétájának szerdára tervezett indítását intenzív napkitörések miatt, amelyek az Egyesült Államokban sarki fényjelenségeket okoztak - jelentette be a NASA.
Ukrajnában kiborult az "aranybili": lelepleztek egy Zelenszkij elnökhöz ezer szálon kötődő ukrán háborús maffiahálózatot - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő szerint a korrupció Ukrajnában a függetlenség kikiáltása óta folyamatosan jelen van. Kiemelte, bár a botrány komoly, az elnök valószínűleg túl fogja élni a helyzetet, megpróbálva másra hárítani a felelősséget.
A magyar olajvállalat 11,3 százalékos részesedést vásárolhatna a szerb NIS-ben, ezzel a Gazprom megszűnne többségi tulajdonos lenni, és a cégre így már nem vonatkoznának az amerikai szankciók.
Csaknem két évvel ezelőtt Sahra Wagenknecht új pártot alapított, amely hónapokkal később a tartományi választásokon sikert sikerre halmozott. Szinte példa nélkülinek számított, hogy pártja az ő nevét viselte, és a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) elnevezést kapta.
Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége szerint leginkább a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken lehetett leginkább érezni a csökkenést.
Az ellopott pénzeket eredetileg az energetikai infrastruktúra megerősítésére kellett volna költeni, hogy az ukrán családok ne éljenek sötétségben, ám helyette mások meggazdagodását szolgálták. A részletekről Dunda György ungvári tudósító számolt be a HírTV Napindító című műsorában.
Hiba csúszott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) levélküldési folyamatába: október végén a Hollandiában élő magyaroknak szánt választási értesítőket – tévesen – a már 15 éve megszűnt Holland Antillákra címezték. Az NVI 904 ezer olyan magyar állampolgárt értesít levélben a közelgő választásokról, akiknek nincs magyarországi lakcímük.