2025. november 26. szerda

nov. 26
7:06
300 éve nem látott mennyiségű eső esett egy nap alatt Thaiföldön (444.hu)
Áradások pusztítanak Vietnamban és Malajziában is.
nov. 26
7:12
Drámai napok Szerbiában: leállás fenyegeti az egyetlen olajfinomítót, Vučić Orbánhoz fordul segítségért (SzMo)
Az amerikai szankciók miatt az ország napokon belül üzemanyag nélkül maradhat. A szerb elnök utolsó reménye a magyar miniszterelnök, miközben az óra vészesen ketyeg.
nov. 26
7:15
Kína és Amerika után most Európa is befolyást próbál szerezni Afrikában – láthatóan megkésve (HírTV)
Az Európai Bizottság elnöke nemrég Angolában járt, ahol igyekezett az afrikai és európai vezetők előtt hangsúlyozni, hogy a két kontinens együttműködése milyen fontos a jövőre nézve.
nov. 26
7:18
Egy hangfelvétel szerint Witkoff tanácsokkal látta el a Kremlt, hogyan adják elő Trumpnak az ukrajnai béketervet (444.hu)
Ez alapján Steve Witkoffot többen azzal vádolják, hogy nyilvánvalóan az orosz érdekeket képviseli a tárgyalásokon, és a tavaszi Signalgate után újabb botrány rázhatja meg a Trump-kormányzatot. Nem tudni, hogy ki adta a hangfelvételt az azt nyilvánosságra hozó Bloombergnek.
nov. 26
8:00
Kijev szerint "közös nevezőre" jutottak az amerikai béketervvel kapcsolatban (444.hu)
Trump különmegbízottja Putyinnal találkozik jövő héten.
nov. 26
8:02
Elnézést kért a brit miniszterelnök, amiért agyrohasztó mémmel zavarta meg az órát (444.hu)
Keir Starmer a gyerekek körében népszerű 6-7 mémmel mutatta meg, hogy ő is tud laza lenni.
nov. 26
8:12
Donald Trump képviselőket küldött Moszkvába és Kijevbe (Demokrata)
Közel került a megállapodás az ukrajnai háborúról, közölte korábban Trump.
nov. 26
8:14
A sorkatonaság bevezetésével mesterséges félelmet generálnak Európában (Demokrata)
Ennek célja az, hogy eltereljék a figyelmet az Európai Unió elhibázott politikájáról.
nov. 26
8:24
VSquare: Orbán újra Moszkvába látogat (444.hu)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.
nov. 26
8:36
Dél-Tirol autonómiájának tanulságai magyar szemmel (Demokrata)
Az olaszországi Dél-Tirol autonómiájának múltjába és jelenébe dr. Jeney János térképész, a téma kutatója avatta be a Demokratát.
nov. 26
8:51
Trump a béketervről: a teljes megoldás a fronthelyzettől és az orosz lépésektől függ (HírTV)
Trump kiemelte, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti területi kérdések alakulása nagyban függ a frontvonal helyzetétől, így az eredmények előrejelzése jelenleg bizonytalan.
nov. 26
8:54
A Kreml megerősítette: fontos tárgyalásra kerül sor a jövő héten Moszkvában (Demokrata)
A múlt héten nyilvánosságra került amerikai béketerv bizonyos körökben komoly aggodalmat váltott ki.
nov. 26
9:00
Egy hangfelvétel szerint Trump különmegbízottja tárgyalási tanácsokkal láthatta el az oroszokat a béketervről (Telex)
Steve Witkoff a hangfelvétel szerint október 14-én beszélt Putyin tanácsadójával arról, hogyan is kellene beszélnie Putyinnak Trumppal ahhoz, hogy sikereket érjenek el.
nov. 26
9:03
Szijjártó Péter: Mi, magyarok, természetesen segítünk Szerbiának (HírTV)
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy déli szomszédunk a szankciók miatt került nehéz energiaellátási helyzetbe.
nov. 26
9:06
Kiszivárgott hangfelvételek: óriási botrány tört ki Trump béketerve körül – az egészet az oroszok írták? (ATV)
A Bloomberg által nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetések alapján Putyin tanácsadói úgy tervezték, hogy Witkoff egy orosz javaslatot mutat be sajátjaként. Trump ugyanakkor megvédte az emberét, akit üzletkötőnek nevezett.
nov. 26
9:09
Szökésveszély – 12 négyzetméteren kezdi a következő 27 évet Jair Bolsonaro (Infostart)
A legfelsőbb bíróság elutasította a volt brazil elnök első fellebbezését, mivel védői nem terjesztettek elő újabb panaszt a korábbi ítélettel szemben, így az jogerőssé vált. Jair Bolsonaro több egészségügyi problémával kezdi meg 27 éves börtönbüntetését, részben a 2018-as kampány során elszenvedett hasi késelés következményeként.
nov. 26
9:12
Durvább ügyek is vannak Ukrajnában, mint az arany budi – Íme 10 súlyos korrupciós ügy (Demokrata)
Százezer meg nem érkező aknavetőgránáttől a túlárazott száraztésztán át a kabátbizniszig, íme Ukrajna.
nov. 26
9:30
"Sajnos nem léptünk akkorát, amekkorát a klímaválság komolysága indokolt volna" - nem omlott össze a klímacsúcs, de nem is lett sikertörténet (SzMo)
A végső kompromisszum a fosszilis energiahordozók szót sem említi. A Green Policy Center társalapítója, Schaffhausser Tibor ezt nevezte a legnagyobb csalódásnak. Szerinte már 2025-re el kellett volna érni a globális kibocsátások tetőzését, de ettől messze vagyunk.
nov. 26
10:12
Rovarirtóban lévő foszfin végezhetett az isztambuli mérgezés áldozataival (hirado.hu)
A török sajtó számolt be az esetről a boncolási jegyzőkönyvről.
nov. 26
10:15
Szakértő: javulhat az együttműködés a szomszédokkal és a visegrádi négyek között is (Infostart)
A tavalyi és idei év politikai változásai segíthetik a Visegrádi Négyek együttműködését, és a szerbekkel, osztrákokkal is haladunk előre – vélekedik Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
nov. 26
10:24
Európa legboldogabb országai: mit csinálnak másképp, mint mi? (rtl.hu)
Az északi országok évek óta vezetik a boldogságlistákat – nem csak az anyagi javak, hanem a bizalom, közösség és szociális biztonság teszi őket különlegessé.
nov. 26
11:00
Életfogytiglani börtönt kapott az új-zélandi nő, aki megölte a két gyerekét, majd bőröndre rejtette a testüket (Telex)
Lee azután végzett gyerekeivel, hogy meghalt a férje, ő pedig mély depresszióba esett.
nov. 26
11:03
Gigagyárat épít Spanyolországban a CATL – hozott munkásokkal (Infostart)
A vállalat szerdán kezdi meg Spanyolország legnagyobb akkumulátorgyárának építését, több mint négy milliárd euró értékben.
nov. 26
11:06
A boncolás megállapította, rovarirtó szer miatt halt meg a négytagú német család Isztambulban (Telex)
Foszfint mutattak ki az áldozatok szervezetében.
nov. 26
11:48
Magyarul mutatkozott be a budapesti amerikai nagykövetség új ideiglenes ügyvivője (hirado.hu)
Az előző héten jelentették be a kinevezését.
nov. 26
11:48
Trump a kiszivárgott hangfelvételről: Nem hallottam, de ez egy megszokott tárgyalási taktika (Telex)
Szerinte Witkoff a szokásos tárgyalási taktikát alkalmazta, bár a felvételt nem hallotta.
nov. 26
11:54
Egy tiltott mémmel bolygatta fel az általános iskolások óráját, bocsánatot kellett kérnie a brit miniszterelnöknek (SzMo)
Keir Starmer a "6–7" mémet mutatta be, amitől a gyerekek nevetőgörcsöt kaptak. Az iskola tanárai viszont nem örültek a spontán produkciónak, ami náluk tiltólistán van.
nov. 26
11:57
Nekiállnak kilőni a galambokat, óriási botrány lett belőle (Infostart)
Közfelháborodást és tiltakozást váltott ki a nyugat-franciaországi Cognac városában a galambok kilövése.
nov. 26
12:00
Szijjártó Péter: A magyar és a szerb kormány is kiáll a békeerőfeszítések mellett, itt az idő a háború lezárására (hirado.hu)
Itt az idő, hogy befejezzék a háborút – tette hozzá.
nov. 26
12:00
10 000 év után tört ki a vulkán, hatalmas a káosz az országban (Ripost)
Hamufelhő borítja az eget.
nov. 26
12:02
Vége van, nem lehet többé kutyát és macskát enni Indonézia fővárosában (hirado.hu)
De az ország többi részén még igen.
nov. 26
12:06
Nem indít és nem fogad járatokat a belgiumi Charleroi repülőtere szerdán (Demokrata)
Jelentős fennakadásokat okoz a közlekedésben a hétfőn kezdődött országos sztrájk Belgiumban.
nov. 26
12:06
Von der Leyen felsorolta az európai elvárásokat a békéhez (Telex)
Az Európai Bizottság vezetője üdvözölte Trump erőfeszítéseit, a Fidesz–KDNP EP-küldöttségének elnöke szerint az ukrán nép, az áldozat érdekében kell minél hamarabb véget vetni az öldöklésnek.
nov. 26
12:24
A magyar és a szerb kormány is kiáll a békeerőfeszítések mellett (Demokrata)
Itt az idő az ukrajnai háború lezárására, jelentette ki Szijjártó Péter.
nov. 26
12:30
"Azt hittük, a babánknak csak egy sima megfázása van - a diagnózis nem tűnt valósnak" (Ripost)
A család szíve összetört, amikor kiderült a súlyos betegség.
nov. 26
12:33
Szijjártó Péter: megszületett a megegyezés Szerbiával az energiabiztonság ügyében (Infostart)
"Ugyanúgy, ahogy Magyarország mindig számíthatott Szerbiára az energiabiztonságának garantálása tekintetében, úgy Szerbia is mindig számíthat Magyarországra az energiabiztonsága garantálásának tekintetében" – közölte a tárcavezető.
nov. 26
12:42
Óriási fordulat: valójában emiatt halhatott meg a négytagú család Törökországban (ATV)
Feltehetően rovarirtáshoz használt foszfin okozta a halálát annak a török-német családnak, amely Isztambulban halt meg - jelentették török sajtóforrások a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva.
nov. 26
12:45
Megbénult a Charleroi reptér működése (Infostart)
Jelentős fennakadásokat okoz a közlekedésben a hétfőn kezdődött háromnapos országos sztrájk Belgiumban
nov. 26
13:00
"Meghaltam, és ami utána történt, megdöbbentett - az életem soha nem lesz már ugyanaz" (Ripost)
Meghalt, és találkozott Istennel.
nov. 26
13:24
Ursula von der Leyen és Manfred Weber háborút akarnak (Demokrata)
Trump béketervet, Brüsszel pedig háborús tervet készít, erről írt Menczer Tamás.
nov. 26
13:30
Újabb túsz földi maradványait adta vissza Izraelnek a Hamász (Demokrata)
Dror Or földi maradványait adta át Izraelnek az iszlamista Hamász terrorszervezet.
nov. 26
13:33
Az Európai Néppárt továbbra is korlátlan támogatást akar adni Ukrajnának (HírTV)
Strasbourgból Bugnyár Zoltán tudósította a HírTV-t.
nov. 26
14:00
Fordulat Franciaországban: itt az első felmérés, amely minden esetben jobboldali győzelmet mért az elnökválasztásra (hirado.hu)
Marine le Pen pártjának fiatal politikusa, Jordan Bardella lehet jelen állás szerint Franciaország következő elnöke.
nov. 26
14:06
Kiszivárgott egy hangfelvétel: Trump megbízottja tippeket adott Putyin tanácsadójának, hogyan beszéljen az elnök a béketervről Trumppal (SzMo)
A felvétel szerint Steve Witkoff azt tanácsolta Jurij Usakovnak, hogy Putyin hízelegjen Trumpnak, méltassa őt mint "a béke emberét". Az amerikai elnök szerint különmegbízottja pontosan azt tette, amit tennie kellett.
nov. 26
14:27
Sára Botond: Budapest példája világosan megmutatja, mi várna az országra, "ha ők vezetnék" (Infostart)
A fővárosban ma Karácsony Gergely és a Tisza párt hatalmi játszmái és erőfitogtatása zajlik, ami teljes káoszhoz vezetett - közölte Budapest főispánja a Facebookon szerdán.
nov. 26
14:30
Stephen Hawking hátborzongató idegenelmélete a 3I/Atlas miatt már ijesztően hihető (Ripost)
Stephen Hawkingnak 15 évvel ezelőtt volt egy elmélete.
nov. 26
14:36
Rendkívüli helyzet Szerbiában: Orbán Viktor segítségét kéri a szerb elnök (hirado.hu)
Kritikus napok következnek az országban az amerikaiak oroszellenes szankciói miatt.
nov. 26
15:00
Arany WC-n húzzák le Európa pénzét (Demokrata)
"Az arany budi képe pontosan szimbolizálja, hogyan húzzák le az európai adófizetők pénzét" – fogalmazott Deutsch Tamás az EP plenáris ülésén.
nov. 26
15:02
A Kreml szerint sokan akarják megakadályozni a rendezést (Demokrata)
Peszkov korainak nevezte azokat a kijelentéseket, amelyek szerint közel állnak a megállapodáshoz.
nov. 26
15:09
Kaiser Ferenc: a mai helyzet az oroszoknak kedvez, és erőszakkal nem is lehet őket tárgyalóasztalhoz kényszeríteni (Infostart)
Bár a 28 pontos amerikai béketerv módosított változata megfelelőbb lehet Ukrajna számára, nem úgy tűnik, hogy közelebb kerültek volna a felek a békéhez – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Mint fogalmazott, az oroszok számára most jött el a megfelelő pillanat, hogy a korábbi felállásnál sokkal könnyebben foglalhassanak

Keresés