88 éves korában, hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápa. A római katolikus egyház feje sok tekintetben kivételes alakja volt a Szentszéknek, így például 1300 év óta ő volt az első nem európai egyházfő.
88 évesen, húsvét hétfőn hunyt el a Vatikában. Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek van helye az egyházban, ezért mindenki elégedetlen volt vele. Az iránta érzett szeretet és utálat túlmutatott a katolikus kereteken.
Reggel fél nyolc körül halt meg a pápa, aki hosszú ideje betegeskedett, az utóbbi hónapokban életmentő beavatkozást is végrehajtottak rajta. Ő volt az első pápa Amerikáról és egyúttal a déli féltekéről is. Ő volt az első jezsuita, akit Szent Péter trónjára választottak.
Hétfő reggel elhunyt a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján.
A miniszterelnök-helyettes közösségi oldalán emlékezett meg a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápáról, kiemelve a katolikus egyházfő Magyarország iránti szeretetét és a keresztény értékek melletti kiállását.
Ma reggel 7,35-kor a Szentatya, Jorge Mario Bergoglio visszaadta teremtőjének a lelkét. Példaképéhez, Assisi Szent Ferenchez hasonlóan egész életén át hűségesen követte Jézust. Papként, érsekként, legvégül pedig pápaként is azt hirdette, hogy ha észrevesszük a kicsinyeket, szívünket pedig kinyitjuk előttük, akkor meglátjuk, hogy a kicsinységek mics
Vezető politikusok sorra fejezik ki részvétüket Ferenc pápa halála kapcsán. Giorgia Meloni, Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen is méltatta a katolikus egyházfő örökségét.
Április 21-én reggel elhunyt a római katolikus egyház első latin-amerikai származású vezetője, Ferenc pápa. Halálhírét Kevin Farrell bíboros közölte a Vatikán televíziós csatornáján.
Az április 21-én elhunyt Ferenc pápa életének, szolgálatának több magyar vonatkozása is volt, erről ő maga is nyilatkozott. Megválasztása után az egyházfő kétszer is ellátogatott Magyarországra.
A Vatikán hírcsatornája közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének.
Egymás után emlékeznek meg a 88 éves korában elhunyt Ferenc pápáról a világ vezető politikusai. Emmanuel Macron francia elnök szerint a katolikus egyház feje a több igazságosságért harcolt.
Az egyházfő többször beszélt korábban arról, hogyha eljön az idő, a Santa Maria Maggiore-bazilikában szeretne végső nyugalmat, olyan szertartással, mint ami "bármely más kereszténynek" jár.
Jichák Hercog izraeli államelnök a mély hit és a végtelen együttérzés emberének nevezte a hétfőn elhunyt Ferenc pápát részvétnyilvánító nyilatkozatában.
Mi történik a Vatikán évezredes falai közt azt követően, hogy Róma püspöke megtér teremtőjéhez? Milyen szabályok és hagyományok határozzák meg a teendőket, vagy éppen a szertartások rendjét? Hogyan választják meg az 1360 millió katolikus lelki vezetőjének tekinthető új pápát?
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Úgy vélte, a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják.
Mi történik a Vatikán évezredes falai közt azt követően, hogy Róma püspöke megtér teremtőjéhez? Milyen szabályok és hagyományok határozzák meg a teendőket, vagy éppen a szertartások rendjét? Hogyan választják meg az 1360 millió katolikus lelki vezetőjének tekinthető új pápát?
Ferenc pápa halála kapcsán Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár adott rövid interjút a HírTV-nek.
A katolikus egyház közel kétezer éves történelme során jól kidolgozott eljárásrendet alakított ki arra az esetre, amikor a Szentszék megüresedik (latinul: sede vacante). Ez az időszak egy pápa halálától az új egyházfő megválasztásáig tart.
"A vámháború nagy nyomást gyakorol Kínára, amelynek nem tenne jót, ha emelnie kellene a hadi kiadásokat." Erről Tajvan esetleges kínai inváziója kapcsán beszélt a Heti Világhíradónak Schwarcz Emese.
Keir Starmer angol miniszterelnök és III. Károly brit uralkodó is megemlékezett a hétfőn elhunyt Ferenc pápáról. Starmer szerint az egyházfő fáradhatatlan erőfeszítései maradandó örökséget hagynak maguk után.
Ferenc pápa a kereszténység alapjaihoz visszanyúlva vezette be a katolikus egyházat a XXI. századba. A klímaváltozásról írt tanításai több mint egymilliárd hívő életét befolyásolták, amikor rámutatott: Isten és a teremtett világ szeretete megköveteli a környezetvédelmet és a szolidaritást.