A gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődött a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik majd örök nyugalomra.
Magyarország abban érdekelt, hogy a világban kialakult kereskedelmi feszültségek oldódjanak és csillapodjanak, hiszen nyugati és keleti irányban egyaránt gazdasági együttműködésre törekszik – jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Washingtonban, miután részt vett a Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésének plenáris ülésén.
Rómában szombat délelőtt végső búcsút vett a világ Ferenc pápától. A Szent Péter téren tartott gyászszertartás után 5 kilométeres, méltóságteljes körmenet végén a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték végső nyugalomra a szentatyát, példátlanul egyszerű körülmények között, de több százezer ember és világpolitikai nagyságok jelenlétében.
Egy ember meghalt, három megsérült, köztük gyerekek is, amikor egy kilencemeletes lakóházat ért orosz dróncsapás szombat hajnalban Dnyipropetrovszk megyében.
Elkezdődött szombaton tíz órakor Ferenc pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren, amelyre mintegy kétszázezer hívőt vártak. A szertartást a közszolgálati média a Dunán egyenes adásban közvetíti.
Több százezer hívő és 130 hivatalos delegáció vesz részt Ferenc pápa búcsúztatásán. Rómában megerősített légi, szárazföldi és tengeri védelem is életbe lépett szombaton.
Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren Ferenc pápa temetési szertartása. Az egyházfő húsvéthétfőn, 88 éves korában hunyt el. A magyar delegáció már megérkezett a helyszínre, és Magyar Péter is jelentkezett a közösségi oldalán Rómából.
Ferenc pápa közvetlenségét, a szegények, a menekültek, a periférián élők iránti elkötelezettségét és a béke melletti kiállását hangsúlyozta Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja az egyházfő búcsúztatási szertartásán mondott homíliájában.
A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti. A szertartáson 980-an koncelebrálnak, bíborosok, püspökök és papok, továbbá 200 áldoztató teljesít szolgálatot teljesít, és több mint négyezer pap van jelen.
Legalább harmincan sérültek meg, és több száz épület dőlt romba, illetve károsodott a legfrissebb adatok szerint abban a nagy erejű földrengésben, amely Ecuadort rázta meg helyi idő szerint pénteken.
Szombaton elindult a vatikáni Szent Péter térről az a gyászmenet, amely Ferenc pápa koporsóját kíséri a Santa Maria Maggiore-bazilika felé, ahol az egyházfőt végső nyugalomra helyezik.
A Ferenc pápa temetési gyászszertásáról tudósító kommentátorok szerint az amerikai elnök először nem vette észre, hogy Macron francia elnök kezet nyújt neki.
A búcsúztatási szertartás után körmenet indul Rómán át a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol a pápát végső nyughelyére helyezik. Ebben a bazilikában öt pápa nyugszik, utóljára XIII. Kelement temették oda.
Rövid megbeszélést tartott Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel szombaton a Vatikánban, és megállapodtak abban, hogy még aznap újabb tárgyalást tartanak, küldöttségeik pedig dolgoznak a megszervezésén - mondta el újságíróknak Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára.
A gyászmise után 13 óra körül érkezett meg a Ferenc pápa koporsóját szállító menet Santa Maria Maggiore-bazilikához. A szentatyát már kamerák nélkül helyezték el végső nyughelyén.
A több mint háromórás gyászszertartás végén a római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték végső nyugalomra a szentatyát, a sírja vasárnaptól már látogatható.
Harmadszor is megszerezte a felmentést az amerikai szankciók alól az orosz Gazprom Neft és a Gazprom többségi tulajdonában lévő szerb olajtársaság, a Naftna Industrija Srbije (NIS) - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Instagram közösségi oldalon szombaton.
Tavaly decemberben Ferenc pápa szenteste hivatalosan is kihirdette a 2025-ös szentévet a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának ünnepélyes megnyitásával.
Óriási tömeg kísérte utolsó útjára Ferenc pápát. A rendőrség szerint mintegy 160 ezer ember gyűlt össze a Szent Péter téren, hogy lerója tiszteletét a Szentatya előtt.
Hét országot nyilvánítana biztonságossá az Európai Bizottság, még az uniós migrációs paktum érvénybe lépése előtt. A tervezet szerint Koszovóba, Bangladesbe, Kolumbiába, Egyiptomba, Indiába, Marokkóba és Tunéziába is három hónapon belül visszaküldhetnék a tagállamok a menedékkérőket.