Orosz csapatok teljes mértékben "felszabadították a Luhanszki Népköztársaság" területét - jelentette be Leonyid Paszecsnyik, az Ukrajnától elcsatolt térség vezetője a Pervij kanal orosz hírtelevízióban.
Hatalmas tűz ütött ki hétfő délután Kolozsvár egyik legnépszerűbb kilátópontja, a Fellegvár közelében. A Panorama del Baron étterem környékén felcsapó lángokat sűrű füst kísérte, amely beterítette a belvárost is. A tűzoltóknak órákig tartott a küzdelem a nehezen megközelíthető, meredek domboldalon, és nem könnyítette a dolgukat a hőség sem.
Átvette Lengyelországtól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Dánia, és a védelempolitikai területén az elődje programját folytatná, a migrációban viszont felkarolná a visszatérési központok ügyét – mondta az InfoRádióban Kalas Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense.
A vizsgálat nem zárja ki, hogy szabotázs okozta az Air India 171-es járatának tragédiáját. Szakértők szerint a gép két hajtóműve egyszerre mondta fel a szolgálatot, ami az indiai polgári légi közlekedési miniszter szerint korábban még soha nem fordult elő.
Brüsszel szerint Kijev teljesíti az első klaszter megnyitásához szükséges feltételeket, így a tárgyalások megindulhatnának. A magyar miniszterelnök továbbra is vétóval él a Voks2025-re hivatkozva.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közlése szerint nagy hatótávolságú drónokkal támadták meg kedden az Oroszországban található izsevszki Kupol gyárat.
Már szerdán megkezdi a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók fogadását a floridai mocsárvilágban kialakított "Aligátor Alcatraz", amelyet Donald Trump elnök jelenlétében adtak át kedden.
Könnygázzal és paprikaspray-vel oszlatták szombaton az óriási tömeget Belgrádban, amire válaszul az egyetemisták több város csomópontjait lezárták. A szerb elnök már többször kijelentette, hogy nem fog engedni, és nem lesznek 2027 előtt előrehozott választások.
A Premier League címvédő Liverpool csapatához szerződött Kerkez Milos, aki közösségi média oldalán mondott köszönetet korábbi klubjának, a Bournemouth-nak.
Gyakori hiba a helytelen rendszámmegadás, vagy az időszak gondatlan kiválasztása, és sokszor az a gond, hogy nem tudjuk, mely utak díjkötelesek. De csak mostanáig.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint Moszkva hintapolitikát folytat: a háború folytatása érdekében nem hajlandó egyezséget kötni, viszont Donald Trumpot sem szeretné magától elidegeníteni. Ukrajna viszont nyugati segítséggel sem biztos, hogy ki tud tartani addig, mint Oroszország.
Izrael elfogadta a hatvannapos gázai tűzszünet véglegesítéséhez szükséges feltételeket – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden. Szerinte a Hamásznak mindenképpen el kellene fogadnia az ajánlatot, mert ennél jobbra nem számíthat. Az amerikai elnök korábban is komoly megtorlásokat helyezett kilátásba, amennyiben nem állapodnak meg.
A magány és a társadalmi elszigeteltség megbetegítheti az embereket, és ez világszerte évente akár 871 ezer halálozást okozhat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bizottságának hétfőn kiadott közleménye szerint.
Az európaiak nagy többsége prioritásnak tartja a káros éghajlatváltozás kezelését, és fontosnak gondolja intézkedések meghozatalát a megújuló energiaforrások növelése, valamint az energiahatékonyság javítása érdekében - derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer felmérésből.
A jogszabálycsomag tartalmazza Donald Trump tavalyi választási kampányában tett ígéretek megvalósítását is, az intézkedésekkel elődje, Joe Biden örökségét kívánja részben felszámolni az amerikai elnök.
Angela Merkel élesen bírálta a német határvédelmi szigorítást, és azt követelte, hogy minden menedékkérő teljes körű eljárásban részesüljön – még akkor is, ha az országot épp terrorfenyegetés sújtja.
Megkezdte az adományok átadását 150 nagyborosnyói árvízkárosult háztartás számára az Ökumenikus Segélyszervezet, a település családjai egyenként félmillió forint értékben vesznek át otthonaik felújítását segítő építőanyagokat – közölte a segélyszervezet.
Meghívják-e Pekingbe Donald Trumpot a Japán feletti világháborús győzelem ünnepségeire? Erről a lehetőségről spekulál a nemzetközi sajtó. Az ügy pikantériája, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök biztosan ott lesz a kínai fővárosban.
Spanyolországban és Portugáliában 46-47 fokokkal június havi rekordok dőltek, erdőtüzekkel küzdenek Franciaországtól Törökországig. A szokatlan hőség Londont is elérte, a wimbledoni tenisztorna nyitónapján soha nem volt még ilyen meleg. Több helyen 5-10 fokkal melegebb van a megszokottnál. A nyarak elején már nem az a kérdés, lesz-e európai hőhullá