A szlovák és a cseh kormányfő ismét nézeteltérésbe került az Oroszország elleni uniós szankciók és a közép-európai energetikai érdekek miatt. A vitát ezúttal Robert Fico szlovák miniszterelnök és cseh kollégája, Petr Fiala levélváltása fémjelzi.
Telefoninterjút adott a BBC-nek az amerikai elnök nem sokkal azután, hogy bejelentette az ukrajnai fegyverszállítások terveit, valamint azt, hogy súlyos vámokat vet ki Oroszországra, ha 50 napon belül nem születik tűzszüneti megállapodás. A közel húszperces beszélgetés fókuszában az orosz-ukrán háború és a nemzetközi biztonságpolitikai helyzet áll
Az amerikai elnök csalódott Vlagyimir Putyinban, és azt mondta, korábban négy alkalommal is azt hitte, megállapodhat Oroszországgal a háború befejezéséről.
Az amerikai elnök a BBC-nek mesélt többek között a Putyinnal szembeni csalódottságáról Trump szerint a NATO már nem elavult, és a királyt is nagyon tiszteli.
Donald Trump nem sokkal azután nyilatkozott Vlagyimir Putyinról, hogy arról beszélt, az USA további fegyvereket küld Ukrajnának, illetve vámokat vetne ki Oroszországgal szemben, ha záros határidőn belül nem ér véget a vérontás. Az amerikai elnök kijelentette, hogy csalódott Putyinban, de még nem tekinti lezártnak a kapcsolatukat. Az interjúban a NA
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon mondott köszönetet Donald Trumpnak Ukrajna támogatásáért, miután az amerikai elnök bejelentette a háborúban álló országnak szánt új fegyverek szállítását.
Kínának és Oroszországnak elő kell mozdítania a nemzetközi rend igazságosabb és észszerűbb irányú fejlődését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben, aki a Nagy Népi Csarnokban fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert.
Egy hím oroszlán és egy nőstény tigris keveredéséből született meg egy hibrid kisállat Romániában. A magánállatkertben született példányt ligernek nevezik (az angol lion és tiger keveredéséből), és állítólag egyelőre nagyszerűen fejlődik. A különleges ragadozó várhatóan jóval nagyobb lesz majd, mint a szülei.
A mozgósítással foglalkozó jogászok arra figyelmeztetik a hadköteleseket, hogy a toborzóknak nincs felhatalmazásuk a katonakorú férfiak őrizetbe vételére.
Ötven napja van, hogy lezárja a háborút – ezt üzente Vlagyimir Putyinnak Donald Trump. Az amerikai elnök új Ukrajna-politikája részeként azt is elmondta: több milliárd dollár értékben kap amerikai fegyvereket Ukrajna, de a számlát az európaiak fizetik.
Elképzelhető, hogy ma politikai megállapodás születik az Oroszország elleni 18. szankciós csomagról - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben.
Látszólag teljes fordulat az "egy nap alatt véget vetek a háborúnak" után: Trump az orosz főváros megtámadására kapacitálta az ukrán elnököt, és nagy hatótávolságú amerikai fegyverek átadásáról beszéltek.
Az amerikai elnök hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy csalódott Vlagyimir Putyin orosz elnökben, és több milliárd dollár értékű amerikai fegyver kerül Ukrajnába.
Donald Trump egyebek között azt mondta, hogy "őszintén szólva szinte senkiben" nem bízik. Beszélt a NATO-val kapcsolatos megváltozott elképzeléseiről is.
Csalódottság, újabb fegyverek és vámok, a Kreml elszántsága: pontosan mit ígért Trump, miért ígérte, és milyen hatása lehet ennek az orosz–ukrán háborúra?
Az amerikai elnök hétfőn bejelentett ultimátumára várhatóan az eddig megszokottak szerint reagálhat Vlagyimir Putyin, aki talán megpróbálhatja elterelni a figyelmet, és talál majd valamilyen indokot vagy ismét szab valamilyen feltételt arra, hogy miért nem lehetséges a békemegállapodás az ukránokkal – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkut
A rangsor az S&P éves elemzésén alapul, amely Európa 50 legnagyobb, tőzsdén jegyzett bankját hasonlítja össze többek között a sajáttőke-arányos megtérülés, a nettó kamatmarzs, a költséghatékonyság, a hitelportfólió minősége és a tőkemegfelelés szempontjai alapján.
Az orosz statisztikai hivatal megtagadta a születések, halálozások, házasságkötések és válások számának közlését, amivel jelentősen megnőtt az adatok manipulálásának kockázata. Volt már ilyen, a Szovjetunió az 1970-es években ugyanígy próbálta eltitkolni a demográfiai problémákat.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy 100 százalékos "másodlagos vámokat" vezet be Oroszországgal szemben abban az esetben, ha 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás.
A kiskorúakat fogva tartó intézmény nagy részében muszlim hitű fiatalok töltik a büntetésüket. A jobboldal szerint viszont addig amíg az imámok nem olaszul prédikálnak és a muszlim egyház nem köt egyezséget az olasz állammal addig ez veszélyes lehet.
A magyar miniszterelnök kritikát fogalmazott meg a kényszersorozás során elhunyt magyar férfi ügye miatt. Mellette a magyar külgazdasági- és külügyi miniszter is bírálta az európai politikusok témában tanúsított közönyét.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy hivatalosan szerdán kezdeményezik Sebestyén József halála miatt "ukrán hadseregvezetők és tisztségviselők" uniós szankcionálását.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján.
Elképzelhető, hogy ma politikai megállapodás születik az Oroszország elleni 18. szankciós csomagról - jelentette ki Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben. "Nagyon közel vagyunk hozzá" - mondta a politikus.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosának legfrissebb jelentése tanúsítja, hogy tény, hogy Ukrajna utcáin brutális embervadászat zajlik sorozás címén, az európai politikusok közönye ennek tükrében különösen sokkoló - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.