2025. július 22. kedd

júl. 22
12:12
Európa új repülőgépe mindenkit lehagyhat (Infostart)
Európa első hiperszonikus repülőgépe 6200 kilométer/órával hasít majd: hidrogénmeghajtású, brutálisan gyors tesztgép fejlesztésébe fogott az Európai Űrügynökség.
júl. 22
12:51
A frontvonal mögött egyre sötétebb a kép (Demokrata)
Újabb izraeli katonai áldozatokról számoltak be Gázából, ahol a lakosságot már az élelemhiány is súlyosan érinti.
júl. 22
13:24
Nyilvánosságra kerültek egy újabb hírhedt merénylet titkos részletei (Infostart)
Több mint 240 ezer oldalnyi iratról van szó, köztük azokról is, amik bizonyítják: az FBI megfigyelte Martin Luther King Jr.-t.
júl. 22
13:42
Meghosszabbították Holló István letartóztatását (Blikk)
Egyelőre nem kerül szabadlábra az ukrán kémnek tartott Holló István. A bíróság további három hónappal meghosszabbította a férfi letartóztatását.
júl. 22
13:42
Katonákat vesztett Izrael a harcokban (Infostart)
Az izraeli hadsereg bejelentése szerint két újabb izraeli katona esett el a Gázai övezetben a palesztin terrorszervezetekkel folytatott harcokban. Hivatalos palesztin egészségügyi források közléséből pedig az derül ki, hogy Gázában egyre súlyosabb az élelemhiány, és éhező újságírók tudósítanak.
júl. 22
13:54
Új megoldással töri át az ukrán légvédelmet Moszkva – egyelőre nincs rá ellenszer (Infostart)
Egyre több orosz drón jut át az ukrán légvédelmen. Az iráni tervezésű (Sahed), ma már orosz gyártású Gerany kamikaze drónokat tömegesen vetik be, és mostanra – a támadótaktika módosítása nyomán – jelentősen megnőtt a sikeres becsapódások aránya.
júl. 22
14:36
Szijjártó Péter: "ezt az uniós országok nagyköveteinek is világosan elmondtam" (Infostart)
Az uniós országok budapesti nagyköveteivel találkozott a külgazdasági és külügyminiszter, kulcsfontosságú témák voltak a terítéken.
júl. 22
14:42
Megvan a dátum: Ekkor ülnek újra tárgyalóasztalhoz az oroszok és az ukránok (ATV)
Újabb fordulóhoz érkezik az orosz–ukrán tárgyalássorozat: a két fél képviselői július 24-én ülnek tárgyalóasztalhoz Isztambulban – erősítette meg egy, a folyamatot ismerő forrás az orosz TASS hírügynökségnek.
júl. 22
14:45
Trump már dönthetett, hogy kilépteti az Egyesült Államokat az Unesco-ból (Telex)
Több értesülés szerint is megszületett a döntés, miután az elnök februárban elrendelte a tagság felülvizsgálatát.
júl. 22
15:24
Szörnyű tragédia a brit királyi családban (Infostart)
Meghalt Vilmos és Harry herceg egyik unokatestvére. Ráadásul a hatóságok úgy gondolják, a 20 éves nő önkezével vetett véget az életének.
júl. 22
15:33
Oroszország megszólalt a szerdai béketárgyalásról (Demokrata)
Egy esetleges békemegállapodás várható időpontját firtató kérdésre válaszolva a szóvivő azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban nem tud útmutatást adni.
júl. 22
15:36
Az Egyesült Államok kilép az Unesco-ból (444.hu)
Trump első elnöksége alatt egyszer már kiléptek.
júl. 22
15:45
Ukrajnában folytatódott a demokrácia maradványainak felszámolása (Demokrata)
A főügyészség irányítása alá helyezik a nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatalt.
júl. 22
16:00
Trump újabb támadást ígér Irán ellen – már nem titok, mi történt az atomerőművekkel (ATV)
Az Egyesült Államok kész újból támadást indítani Irán nukleáris létesítményei ellen, amennyiben az a helyzet súlyossága miatt indokolttá válik – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, miután Irán külügyminisztere, Abbas Araghchi megerősítette, hogy a korábbi amerikai légicsapások súlyos károkat okoztak.
júl. 22
16:21
Moldova oroszbarát pártjai együtt indulnának az EU-párti kormány ellen az őszi választáson (Telex)
A négypárti összefogás távolodna a nyugati szövetségi rendszerektől, és Moldova orosz kapcsolatait erősítené, ha hatalomra jut.
júl. 22
16:27
Az Egyesült Államok kilép az Unesco-ból (Demokrata)
A szervezet globalista, ideologikus elképzelései szembenállnak a Trump-féle "Amerika az Első" külpolitikával.
júl. 22
16:54
Kreml: Oroszország fenntartja a feltételeit, ezért nem vár csodát a szerdára tervezett béketárgyalástól (HírTV)
Dmitrij Peszkov sajtótájékoztatóján azt mondta, "nincs okunk egy csodával felérő előrelépést vagy áttörést várni, mert ez aligha lehetséges a jelenlegi helyzetben, viszont szándékunkban áll megvédeni az érdekeinket, és elvégezni mindazokat a feladatokat, amelyeket kezdettől fogva kitűztünk magunknak".
júl. 22
16:57
Trump stratégiát váltott, rettentően frusztrálja, hogy hívei ennyire rácsavarodtak az Epstein-ügyre (Telex)
Az egyik lapot beperelő amerikai elnök mindent megtenne, hogy maga mögött tudja a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein ügyében konteókat szimatoló hívei felháborodását. Nyilvánosságra hozna vádesküdtszéki tanúvallomásokat, de ennek menete nem egyszerű, és nem várható tőlük nagy leleplezés. Az ügy miatt reflektorfénybe került, milyen kapcsolat volt Trum
júl. 22
17:42
"Ne pánikoljatok!" – L. Simon László medvével nézett farkasszemet Tusványosra menet (Blikk)
L. Simon László egy medvével és a bocsával találkozott a Transzfogarasi úton, miközben a tusványosi rendezvényre tartott. A politikus rövid videót is készített az autók között békésen sétáló állatokról, amit megosztott közösségi oldalán. A 2025-ös Tusványos kedden kezdődik, a fő program Orbán Viktor szombati beszéde lesz.
júl. 22
17:42
Egyre több, ételért sorban álló palesztint lőnek le az izraeliek Gázában (444.hu)
Mióta Izrael kiszorította az ENSZ-t Gázából és saját segélyszervezetet hozott létre, mindennapos, hogy palesztinok halnak meg, miközben ételért állnak sorba. A Wall Street Journal nyomozása szerint az izraeli hadsereg bármikor lőhet, amikor a tömegtől fenyegetve érzik magukat.
júl. 22
17:54
Látványos tűztornádó csapott le Törökországban – Videó is készült a pusztító erdőtűzről (Blikk)
Törökországban, Bilecik térségében tűztornádó alakult ki egy pusztító erdőtűz során, amelyet a tűzoltók vízsugárral próbáltak megfékezni. Az esetről készült drámai felvételen jól látható, ahogy a füst spirálisan gomolyog az ég felé. Az országot idén nyáron számos erdőtűz sújtotta, amelyek következtében több tízezer embert kellett kitelepíteni.
júl. 22
18:12
Ukrajnában gyakorlatilag megszüntetnék a független Korrupcióellenes Hivatalt, az EU és a helyi civilek is megálljt követelnek (444.hu)
A vonatkozó törvényjavaslatot már elfogadták, de az elnök még vétózhat. Csakhogy a kritikusok szerint éppen az ő környezetét védenék a korrupcióellenes intézmények beszántásával.
júl. 22
18:24
Ukrajna sokkoló lépése: Arcul csapja az EU-t, és felszámolja a korrupció elleni harcot (HírTV)
Döbbenetes fordulat Ukrajnában: a parlament 263 szavazattal megszüntette a Nabu és a Sapo függetlenségét, alárendelve őket a főügyésznek. A döntés heves tiltakozást váltott ki itthon és külföldön, a G7-ek és az EU is aggodalmát fejezte ki. Veszélyben Ukrajna korrupcióellenes reformjai?
júl. 22
18:39
Közel 10 millió fontból vásárolt politikai influenszereket a brit kormány (Demokrata)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálja a külföldi politikai beavatkozás magyarországi szálait.
júl. 22
19:00
Akár 500 ember is a föld alatt ragadhatott a kongói aranybányában (444.hu)
Puszta kézzel próbálják őket kiásni.
júl. 22
20:00
Az olasz gazdák visszautasítják a mezőgazdasági támogatások csökkentését| (HírTV)
A végsőkig elmennek az olasz gazdák azért, hogy ne léphessen életbe az Európai Bizottság terve, mert az veszélyeztetné a kontinens élelmiszer-biztonságát - közölte a legnagyobb olasz gazdaszervezet.
júl. 22
20:12
Ma kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (HírTV)
A helyszínről Szabó Réka kollégánk jelentkezett be.
júl. 22
20:42
"Jó árjának" vallotta magát – 12 év börtönt kérnek a dalfesztiválra támadást tervező férfire (ATV)
Egy svéd állampolgárt vettek őrizetbe még 2020 februárjában a luxemburgi hatóságok, miután kiderült, hogy a rotterdami Eurovíziós Dalfesztivál ellen tervezett terrortámadást – számolt be a Het Parool című holland napilap kedden, igazságügyi forrásokra hivatkozva.
júl. 22
21:06
Elhunyt Ozzy Osbourne (ATV)
76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath legendás énekese – jelentette be a családja.
júl. 22
21:15
Donald Trump szerint hamarosan létrejöhet a pekingi látogatás (Demokrata)
Trump azt is hangoztatta, nem bánja azt, ha a Fülöp-szigetek Kínával is kapcsolatokat épít.
júl. 22
21:48
A republikánus házelnök inkább előre hozta a nyári szünetet, csak ne kelljen az Epstein-iratok nyilvánosságáról szavazni (444.hu)
Megbomlott a republikánus egység, Trump egyelőre nem tudja, hogyan kezelje a botrányt, amelyet ő maga idézett elő, amikor olyan iratok publikálását ígérte be a kampányban, amelyek talán nem is léteznek.
júl. 22
22:06
Nyaralás közben vízbe fulladt a híres színész (ATV)
Elhunyt Malcolm-Jamal Warner, miután a costa rica-i Playa Grande de Cocles strandon úszás közben egy áramlat a víz alá húzta, és megfulladt. A színész mindössze 54 éves volt.
júl. 22
22:36
Szexkartellt számoltak fel Spanyolországban (HírTV)
A művelet során 37 embert vettek őrizetbe, 162 nőt szabadítottak ki, és jelentős mennyiségű készpénzt, járműveket, valamint dokumentumokat foglaltak le.

2025. július 23. szerda

júl. 23
0:21
Két hét alatt két brit fiatal halt meg egy ibizai bulihotelben (Telex)
Mindketten erkélyről zuhantak le. A halálesetek miatt a szállodában lemondtak több zenei fellépést is.
júl. 23
0:24
Egyéves unokahúgát dobta le egy harmadik emeleti szemétledobón egy 39 éves férfi, a kislány túlélte (Blikk)
Hihetetlen szerencsével élte túl egy egyéves kislány, hogy a nagybátyja ledobta őt egy New York-i társasház szemétledobóján. A gyermeket három emelettel lejjebb találták meg a rendőrök, ám a kicsi – csodával határos módon – kisebb horzsolásokkal megúszta. A 39 éves férfit kihallgatták, de vádat egyelőre nem emeltek ellene.
júl. 23
0:24
Felszólítást küldött az EU vezetője Izraelnek (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke elviselhetetlennek nevezte a Gázai övezetből érkező képeket, amelyeken civilek halnak meg humanitárius segélyosztások során. Az X közösségi oldalon közzétett keddi bejegyzésében Ursula von der Leyen kiemelte: a civilek soha nem lehetnek célpontok!
júl. 23
0:25
"Be vannak szarva" – Nyári szabadságra menekülnek a republikánusok az Epstein-ügy elől (Telex)
A tervezetnél korábban rendelték el a képviselőházban a nyári szünetet, hogy ne kelljen szavazniuk a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein elleni nyomozati anyagok közzétételéről.
júl. 23
0:28
Nagy bajban van a bányakatasztrófa óta Parajd turizmusa, a helyiek pedig csak magukra számíthatnak a bajban (Blikk)
A parajdi helyzet súlyosbodott, mivel a turizmus jelentősen visszaesett, az utcákon alig lehet turistákat látni. A helyiek arról számoltak be, hogy a vállalkozásaik válságba kerültek, és már a tartalékaikból élnek. Parajd polgármestere abban reménykedik, hogy az evakuált területre hamarosan visszaköltözhetnek a lakók.
júl. 23
0:28
Kis híján ütközött egy katonai bombázó és egy utasszállító (Infostart)
A SkyWest Airlines egyik pilótája "agresszív manővert" hajtott végre, mivel egy B–52-es nehézbombázó látszólag figyelmeztetés nélkül felbukkant előtte.
júl. 23
0:29
Donald Trump már arról beszél, hogy Jimmy Kimmel és Jimmy Fallon lesz a következő, akit Colbert után kirúgnak (Telex)
Az amerikai elnök nem tudta visszatartani örömét, miután a CBS bejelentette, hogy megszünteti az őt rendszeresen gúnyoló Steven Colbert műsorát, és már a rajta viccelődő többi humorista elbocsátásáról beszélt.
júl. 23
0:32
Távozott a Sötétség Hercege: ilyen volt Ozzy Osbourne legendás élete (Blikk)
Ozzy Osbourne, a Black Sabbath alapító tagja és a heavy metal egyik legnagyobb legendája 76 éves korában elhunyt. Az énekes a pályafutása során nemcsak a zenével, hanem a családjával készült televíziós reality show-val is világszerte ismertté vált. Ozzy Osbourne az utolsó koncertjét július elején adta a birminghami Villa Parkban, ahol a rajongók mé
júl. 23
0:32
Szlovákia nagyon kitolhat a magyarokkal (Infostart)
A Magyar Szövetség észrevételeket fogalmazott meg a szlovák választási törvény tervezett módosításával kapcsolatban. A belügyminisztériumi javaslat több olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek súlyosan hátrányosan érintené a kisebbségi és regionális pártokat – állítja a felvidéki magyar párt, amely szeretné elérni, hogy törvényben definiálnák a nemze
júl. 23
0:36
Büntethetik Oroszországban, aki "olyan" dolgokra keres rá (Infostart)
Az orosz parlament alsóháza kedden harmadik és egyben utolsó olvasatban elfogadott egy törvényt, amely pénzbírsággal sújtja azokat, akik hatósági tiltólistán szereplő tartalmakra keresnek az interneten. A bírság összege minimum 3 ezer rubel, de akár az 5 ezer rubelt is elérheti, ami nagyjából 23 ezer forintnak felel meg.
júl. 23
0:40
"Gyakorlatilag megsemmisítették a korrupcióellenes infrastruktúrát" Ukrajnában (Infostart)
Az ukrán parlament második olvasatban, azaz végleges formában megszavazta kedden azt a törvényjavaslatot, amely a főügyészség irányítása alá helyezi a mostanáig független intézményeként működő nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatalt (NABU) és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészséget (SZAP) - tájékoztatott Jaroszlav Zse
júl. 23
0:44
Donald Trump Pekingbe készül (Infostart)
Donald Trump szerint a "nem túl távoli jövőben" létrejöhet látogatása Pekingbe, eleget téve Hszi Csin-ping kínai elnök meghívásának - az amerikai elnök erről kedden beszélt, amikor a Fehér Házban találkozott ifjabb Ferdinand Marcosszal, a Fülöp-szigetek elnökével.
júl. 23
0:48
A szakértő elmondta, mi szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön a Zelenszkij–Putyin találkozó (Infostart)
A tervek szerint a héten Isztambulban tárgyal az orosz és az ukrán delegáció a háborút érintő legfontosabb kérdésekről. Seremet Sándor, az Eurázsia Központ és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádióban elmondta: a találkozón inkább technikai részletekről egyeztethetnek a felek, az elmúlt időszak fejleményei alapján kevés az esély arra
júl. 23
0:52
Hadiállapot: több tízezer férfit zártak ki az ukrán felsőoktatásból (Infostart)
Az ukrán Oktatás Minőségének Állami Szolgálata által végzett ellenőrzések szerint az elmúlt két évben több mint 50 ezer, 25 év feletti férfit zártak ki a felsőoktatási intézményekből. Az adatok a 2024–2025-ös tanévekben végzett átfogó vizsgálatok eredményei, amelyeket a hadiállapot miatt vezettek be az országban.
júl. 23
6:00
Lépett a YouTube: kisöpört több mint tízezer profilt (Infostart)
A videómegosztó platform a dezinformáció elleni küzdelem részeként törölt temérdek fiókot a második negyedévben.
júl. 23
6:09
Kis lépcsőket állítanak az amszterdami csatornákban, hogy könnyedén ki tudjanak mászni a vízbe esett macskák (Telex)
19 macska fulladt bele az amszterdami csatornákba az elmúlt fél évben, ezért új megoldást fogadott el a városvezetés.
júl. 23
6:12
Még jogosítványa sem volt, mégis 175-tel fotózták le (Infostart)
A gyorshajtó fiatal mellett ott ült az anyja is, aki elvileg felügyelte. Gyakorlatilag viszont 65 km/h-val lépte túl a sebességhatárt.

Keresés