Szerda este elsüllyedt egy komp Jáva és Bali között, miközben 65 emberrel a fedélzetén Banyuwangiból a népszerű turistasziget felé tartott. A baleset következtében legalább négyen életüket vesztették, több tucat embert pedig még mindig keresnek.
Viharos szél, sűrű füst és menekülő emberek: Kréta keleti részén egy elharapózó erdőtűz borította fel a nyaralók és helyiek mindennapjait. A lángok szállásokat és otthonokat fenyegetnek, miközben több mint ezerötszáz embert kellett biztonságosabb helyre szállítani.
Eddig körülbelül 1500 embert evakuáltak a környező településekről és turisztikai területekről, miközben a tűzoltóság a hat kilométer hosszúságú tűzfronttal küzd.
Egy parlamenti vizsgálat szerint a 90-es években François Bayrou oktatási miniszterként "nem tett semmit", hogy megakadályozza a Franciaország-szerte jelenlévő, gyerekekkel szembeni erőszakot.
145 ember számolt be arról, hogy injekciós tűvel szúrták meg a francia Fete de la Musique rendezvénysorozat napján. Az esetek elsősorban nők ellen irányultak, az áldozatok között csak egyetlen férfiről írnak. A támadások után többen is rosszul lettek, ám egyelőre nem derült ki, milyen anyagot fecskendezhettek a nőkbe a szúrással.
A szerződés pontos összegét nem hozták hivatalosan nyilvánosságra. A Hyundai Rotem a lengyel fegyverbeszerzési ügynökségre hivatkozva ugyanakkor 6,5 milliárd dollárt közölt. A szerződés 80 kísérő járműről is szól, amelyek nélkül a 130 tank nem használható hatékonyan.
Németországban betiltják a fiatalok körében partidrogként terjedő kéjgáz rekreációs célú használatát a 18 éven aluli fiatalok számára – döntött a német szövetségi kormány.
Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ursula von der Leyen ellen az oltóanyag-beszerzések átláthatósága miatt, a szavazás a következő plenáris ülésen várható.
A Szabadságpárt képviselői, akik az átlagemberek hangjaként mutatják be magukat, elterelési kísérletnek nevezték a kritikákat, amik szerintük a kormány hibáiról vonják el a figyelmet.
Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének jövő csütörtökön bizalmatlansági szavazással kell szembenéznie az Európai Parlamentben – erősítette meg hat parlamenti tisztviselő a POLITICO-nak.
A világ három legnagyobb elektronikai tervezést automatizáló (EDA) szoftverfejlesztője szerdán közölte, hogy helyreállítják a kínai ügyfelek számára a szoftverekhez és technológiához való hozzáférést.
Ő volt a "mosolygós diplomata". André Goodfriend 2013 és 2015 között az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjeként szolgált. Ám e viszonylag rövid idő alatt is beírta magát a magyar történelembe. Neki mondta azt tanácstalanul, megilletődve, Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkori elnöke, miután kitiltották őt Amer
Ausztriában felháborodás fogadta a vagyonnyilatkozatokban feltűntetett álláshalmozásokat és extrajövedelmeket. A putyinista szélsőjobb sztahanovistája kilenc mellékállást vallott be.
A tibeti buddhizmus vezetője kijelentette, hogy a dalai láma intézménye fennmarad, nem ő lesz az utolsó dalai láma, és arra készül, hogy halála után reinkarnálódik.
Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint a Fekete-tengeren indított orosz harci drónok már a területi vizeken kívül felrobbantak, így nem okoztak semmilyen kárt Ukrajnában.
Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte mind a szakszervezetek követeléseit, mind a döntést, hogy ilyen fontos időszakban, a nyaralások idején sztrájkba lépnek.
Kína határozottan elutasítja az Egyesült Államok Vietnámon keresztül bevezetett vámintézkedéseit, melyeket egyoldalú gazdasági nyomásgyakorlásnak nevezett.
A rendkívüli szárazság következtében erdőtüzek tombolnak Németországban A tűzoltók kedd óta küzdenek a lángokkal több tartományban, mindenekelőtt Szászországban, ahol a földben lévő régi lőszerek akadályozzák a rendkívüli erőfeszítéseket.
A Boeing 737-es fékszárnya egy észak-karolinai családi ház felhajtójára zuhant, miközben a gép éppen úton volt Atlanta felől Raleigh-Durham repülőtérre.