Eurómilliárdokban mérhető veszteséget jelentene a német autógyártóknak, ha augusztus elsejéig nem sikerül megállapodnia az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak a Donald Trump elnök által bejelentett 30 százalékos vám eltörléséről. Az autóipari szövetség szerint az ellenlépések ellehetetlenítenék a német gyártókat.
Véget ért az orosz–ukrán béketárgyalások újabb fordulója Isztambulban, ahol a két delegációvezető személyes egyeztetést is folytatott. A felek megállapodtak egy újabb fogolycserében, amely katonákat és civileket is érint.
Újabb, nemrégiben nyilvánosságra hozott dokumentumokkal támasztotta alá az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója azt az állítását, miszerint Barack Obama még elnöksége végén, 2017 januárjában utasítást adott egy hamis hírszerzési jelentés elkészítésére – jelentette az MTI tudósítója, Náray Balázs.
Nagy erdőtüzek pusztítanak Finnország északi részén, a Mikulás lakhelyeként ismert Lappföldön. A hírről a Kot-Lappi helyi újság számolt be, az érintett hatóságokat idézve.
Egy sikeres műveletet követően, amelynek célja hamis festmények eladásának leleplezése volt, az olasz hatóságok 104 hamis műalkotás árverésen való értékesítését akadályozták meg.
Csökkent az amerikai Tesla elektromosautó-gyártó nyeresége és bevétel a második negyedévben éves összevetésben, miközben a cég jelezte, hogy a "megfizethetőbb" modelljének gyártása az év második felében indul.
Eltűnt egy An-24-es típusú utasszállító repülőgép csütörtökön az oroszországi Amuri területen, fedélzetén 46 ember tartózkodott induláskor, később a kapcsolat megszűnt a légi járművel – jelentette az Interfax hírügynökség a sürgősségi szolgálatokra hivatkozva.
Miközben már több, mint mint két éve folyik a háború és Ukrajnában először tört ki országos tiltakozáshullám Volodimir Zelenszkij elnök kormányzása ellen, Isztambulban ismét tárgyalóasztalhoz ültek Moszkva és Kijev képviselői.
A tárcavezető a CNN-nek adott interjújában Ukrajna esetleges jövőbeli európai uniós felvétele kapcsán rámutatott, hogy ez nem tenné erősebbé a közösséget, épp ellenkezőleg, ezzel a háborút importálnák. A cikkhez mellékeltük a feliratozott videót.
Vajon felelősségre vonják-e Nagy-Britanniát az ipari forradalomban és a történelmi szén-dioxid-emisszióban játszott szerepe miatt? Ezt az egyelőre elméleti lehetőséget veti fel egy nemzetközi bírósági döntés.
Lezuhant az oroszországi Amuri területen eltűnt An-24-es típusú utasszállító repülőgép, megtalálták a roncsait – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az Oroszországi Föderáció Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának sajtószolgálata csütörtökön.
A független Agentszvo hírügynökség szerint a Komszomolszkaja Pravda cikkének elsődleges célja nem más, mint az orosz közvélemény pszichés felkészítése egy esetleges NATO-val vívott háborúra.
Thai oldalon már több civil, köztük egy nyolcéves áldozata is van a támadásnak, Kambodzsa egyelőre nem közölt információkat. A két ország egymásra mutogat azzal kapcsolatban, ki kezdte a támadást.
Friedrich Merz és Emmanuel Macron az európai védelmi ipar fejlesztésének témakörén belül egyeztetett a Future Combat Air System (FCAS) nevű programról, ami a következő évtized végére felváltja az Eurofighter harci repülők gyártását.
A minisztert arról is kérdezték, letartóztathatnak-e egy meleg párt, amiért megfogják egymás kezét az utcán. Szijjártó nem is értette, miért kérdeznek ilyet.
Az amerikai kormány korábban 400 millió dollár szövetségi támogatás visszavonását helyezte kilátásba arra az esetre, ha az egyetem nem lép fel megfelelően az antiszemitizmus ellen.
Az észak-olaszországi Brescia mellett történt tagédia során a repülő mindkét utasa életét vesztette. Egy helyi lap megszerezte az autópálya forgalomfigyelő kamerájának felvételeit a szerencsétlenségről.
Jelentősen átalakította kormányát Donald Tusk, amivel az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője szerint az lehet a célja, hogy hatékonyabb legyen a működés és konkrét eredményeket tudjanak felmutatni. Az elemző arról is beszélt, hogy már nemcsak az ellenzéki szimpatizánsok, hanem a kormánykoalíció szavazói is egyre türelmetlenebbek, miközben re
Már 2021-ben keresetet adtak be, de egy bíró arra jutott, hogy a légitársaságot nem lehet büntetőeljárás alá vonni a katari rendőrség intézkedése miatt.