A mesterséges intelligencia fejlődése túllép a tudományos megismerésen és kormánypolitikán, ezért nincs garancia arra, hogy a technológia nem okoz katasztrofális károkat – figyelmeztetett szerdán az ENSZ tanácsadó testülete.
Papp László, Debrecen polgármestere határozott lépésekre szánta el magát a kínai Semcorp akkumulátorgyárral szemben. Állítása szerint a cég megszegte korábbi ígéreteit, és tevékenységüket már nem tartja kívánatosnak Debrecenben. Ennek kapcsán felszólította a vállalatot, hogy hagyja el a várost és máshol folytassa működését. Emlékezetes: a debreceni
Egy nemzetközi összefogás eredményeként sikerült megmenteni a 43 éves Hernán Gilt, akit a venezuelai La Guaira állam Catia La Mar városában, egy földrengés következtében beomlott őrbódé törmelékei alól húztak ki. A mentésben helyi és nemzetközi csapatok is részt vettek.
Veszettség okozta egy 11 éves kanadai kisfiú halálát, miután egy családi nyaralás során alvás közben az arcára szállt egy denevér. Bár a gyermeken semmilyen látható sérülés nem volt, a lappangási idő után jelentkező tüneteken az orvosok már nem tudtak segíteni. A tragikus eset rávilágít arra, miért életmentő az azonnali orvosi ellátás a vadállatokk
Alan és Katie Donegan története jól példázza, hogy a pénzügyi függetlenség és a korai nyugdíjazás elérhető cél lehet, ha valaki hajlandó szigorú takarékosságot és tudatos pénzügyi stratégiát követni. A házaspár 40, illetve 35 éves korában vonult nyugdíjba, miután éveken át minimalizálták kiadásaikat és minden megtakarított pénzüket befektették.
Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank 2,5 milliárd eurót folyósít tizenegy uniós tagállam 51 tisztább energiarendszer kiépítésével kapcsolatos kezdeményezésének támogatására, az uniós a Modernizációs Alapból származó finanszírozásból Magyarország 552,3 millió eurót kap – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtök délután egy Facebook-videóban közölte, hogy a kormány segítséget ajánlott fel a kettős földrengést elszenvedő Venezuelának, amelyben több mint 1700-an meghaltak, és több tízezer embert eltűntként tartanak számon.
Oroszország csaknem másfél éven át drónokkal térképezett fel kritikus fontosságú nyugat-európai katonai és civil infrastrukturális létesítményeket – áll a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) csütörtökön bemutatott összeállításában.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön bejelentette, hogy véget ért az MS Hondius holland tengerjáró hajón kitört hantavírus-járvány, miután a fertőzöttekkel kapcsolatba került utolsó személy is letöltötte a karanténban töltött időt, vírustesztje pedig negatív lett.
Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet "London-centrikusságát".
Oroszországban a hadsereg legfőbb parancsnoka tájékoztatta Vlagyimir Putyin elnököt az éjszakai, Kijev ellen végrehajtott hatalmas orosz támadásról – közölte csütörtökön a Kreml, hozzátéve, hogy Moszkva továbbra is fokozni fogja a nyomást Ukrajnára céljainak elérése érdekében.
Politikai hadjáratnak nevezte az ellene indított támadásokat Papp László, aki az RTL Híradónak azt mondta: a gyárak ellenőrzése nem az önkormányzat, hanem a hatóságok feladata. Magyar Péter és a TISZA politikusai a Semcorp súlyos szennyezési ügye miatt követelik a távozását. A kínai vállalat próbaüzemét a múlt héten függesztették fel, miután a ható
Japánban az utóbbi időben megszaporodtak a medvetámadások, így értelemszerűen többeknek eszébe jutott a védelem. Csakhogy az ilyen spray-kkel nem árt óvatosnak lenni.
A 2014-ben Oroszország által elfoglalt Krímben jelentkező áramszünetek a félsziget több településének vízellátását is érintették, így az orosz Voda Krima vállalat csütörtöki közlése szerint Armjanszk városban és környékén több órára korlátozták a vízellátást – jelentette a Krim.Realii hírportál.
A fejük fölé rikító rózsaszín táblára felírja, hogy mit követtek el, az ellopott motorokat pedig közvetlenül a kikötözött tolvajok mellett hagyja a helyiek hőse Batman
Az amerikai levéltár hatalmas adatcunamit zúdított a németekre, most már bárki rákereshet arra, hogy volt-e rokonainak köze Hitler pártjához. Nyolcvan évig elhallgatott titkokra derül fény, ahogy sokan szembesülnek addig makulátlannak gondolt déd- és nagyszüleik múltjának sötét foltjaival.
86 funkciót teszteltek az Instagramon, a Snapchaten, a TikTokon és a YouTube-on. Az elemzés szerint a kiskorúak védelmét szolgáló funkciók mindegyik platformon legalább 50 százalékos hibaértékkel működtek.
A helyi lakosok szerint a nyári éjszakákon rendszeres a hangoskodás, a dulakodás, a közterületi vizelés, és gyakran előfordul, hogy részeg turisták házak bejáratában vagy az utcán alszanak.
Finnország is felkerült az orosz nukleáris fegyverek lehetséges célpontjai közé, miután feloldották azt a jogszabályi rendelkezést, amely alapján eddig tilos volt nukleáris fegyvereket bevinni az ország területére – közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, bolt államfő.
Az amerikai közutak biztonságáért felelős NHTSA javaslatot tesz a szövetségi szabályozás módosítására az autók kötelező pedáljainak ügyében. Lesz autó, amelybe nem kell fékpedál.