Piros-fehér-kék fényben pompázik július 2–4. között a budapesti Lánchíd. Az amerikai nagykövetség ezzel is tiszteleg az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója előtt. A programsorozat részeként a fővároson kívül Veszprémben és Debrecenben is zajlik majd az ünneplés, szombaton pedig a pesti rakpartra várják a bulizókat.
Finnország is felkerült az orosz nukleáris fegyverek lehetséges célpontjai közé. A finn parlament feloldotta azt a jogszabályi tilalmat, amely eddig megakadályozta, hogy nukleáris fegyvereket vigyenek az ország területére. A hírt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese osztotta meg a közösségi oldalán, élesen bírálva Finnorszá
Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet vált
A litván parlamentben megállapodtak arról, hogy törlik a vonatkozó passzust az alkotmányból. Leszögezték, milyen esetekben telepíthetnének atomfegyvert az országba.
Litvániában a parlamenti pártok megállapodtak, hogy törlik az ország alkotmányából azt a cikkelyt, amely tiltja atomfegyverek állomásoztatását Litvániában – jelentette be csütörtökön a balti ország elnöke.
Magyarország megerősítette, hogy megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is - közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Egy átalakított antitesteken alapuló kísérleti ebolagyógyszer és a Covid-19 kezelésére már jóváhagyott antivirális hatóanyag, a remdezivir együttes és külön-külön kifejtett hatásait vizsgálják.
Finnország évek óta a világ legboldogabb országa. De nem csak az általános boldogság nagy, hanem az állami intézményekbe, kiemelten a hadseregbe vetett bizalom is, sőt, itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik fegyvert fognának a haza védelme érdekében. De miért? Mit csinál kilencszázezer önkéntes? Hogyan lehet biztonságban tartani az 1340 kilo
A Szent X. Piusz Társaság négy papot szentelt püspökké a svájci Écône-ban – annak ellenére, hogy XIV. Leó pápa személyes levélben kérte őket, forduljanak vissza. A Vatikán válasza nem sokáig váratott magára: automatikus kiközösítés sújtja mind az új püspököket, mind a szertartást levezető egyházi vezetőket.
A hőhullám következtében az átlagosnál 1222-vel több ember halt meg Belgiumban június 18. és 29. közötti 12 napban, ami 39 százalékos többlethalálozást jelent - közölte a belga szövetségi közegészségügyi közszolgálat (FPS Health) kockázatkezelési csoportjának (RMG) jelentését ismertetve az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes olda
A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeres
Norovírus-járvány tört ki a Ruby Princess nevű óceánjárón, amelynek fedélzetén 102 utas és 23 személyzeti tag lett rosszul. Az amerikai járványügyi központ (CDC) megerősítette a megbetegedéseket, a hajó pedig San Franciscóban teljes fertőtlenítésen esik át.
Az oroszok által kifejlesztett epibatidin nevű mérget Alekszej Navalnij testéből vett mintákban találták meg, miután az aktivista egy orosz büntetőtelepen meghalt.
Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy: "egy szabály van: a család mindig nyer".
Az európai egészségügyi hatóságok 106 szalmonellás megbetegedést azonosítottak, amelyeket nagy valószínűséggel ízesített instant tészták okoztak. A járvány 14 országot, köztük Magyarországot is érinti, a nyomok egy ukrán gyártóhoz vezetnek.
A jövő heti NATO-csúcstalálkozóra készülő lengyel küldöttség "legyen óvatos" Ukrajna pénzügyi támogatását illető esetleges újabb nyilatkozatokban - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő pénteki varsói sajtóértekezletén.
Norovírus-járvány tört ki a San Franciscóból Alaszkába és Kanadába tartó Ruby Princess óceánjárón. Több mint száz utas és több tucat személyzeti tag betegedett meg.
Németországnak nem kell megkerülnie azt a kérdést hogy jelenleg mennyit költ honvédelemre mivel arra készül, hogy négy éven belül megduplázza a védelmi kiadásait - jelentette ki Friedrich Merz német kancellár pénteken Berlinben, a balti államok vezetővel folytatott tárgyalásait követő sajtótájékoztatón.
A kongresszus már tíz éve készül rá, hogy szombaton, július 4-én ünneplik a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának 250. évfordulóját. Aztán jött Donald Trump, és hirtelen minden róla kezdett szólni. A Fehér Házban közben már előre azon aggódnak, mennyien vesznek majd részt az ünnepi eseményeken.
Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be hat olyan emberrel szemben, akik kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij 2024-ben elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával - közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.
Szombaton ünnepli alapításának 250. évfordulóját az Egyesült Államok. Az amerikai lakosság politikailag hosszú ideje igen megosztott, de a többség még valóban megünnepli majd július 4-ét. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint azonban egyre csökken a hazájára büszke amerikaiak száma.
Iránban több napon át tartó állami gyászszertartás kezdődött pénteken a volt legfőbb vezetőt, Ali Hameneit búcsúztatják. Az ajatollahot az Egyesült Államok és Izrael közös hadművelete első napján ölték meg egy légitámadásban. A koporsót a szomszédos és síita többségű Irak szent városaiba is átviszik.
A török hatóságok újságírókat, aktivistákat és művészeket vettek őrizetbe az ankarai NATO-találkozó előtt. A fellépés részeként a fővárosban betiltották a tüntetéseket, és több LMBTQ-szervezet online felületét korlátozták.