Nem javasolja a cseh parlament alsóházának mandátum- és mentelmi bizottsága, hogy a képviselők kiadják büntetőeljárás céljából Andrej Babis miniszterelnököt és Tomio Okamura házelnököt. A testület keddi ülésén hozott döntéséről a bizottság elnöke számolt be. A végső szót azonban a teljes képviselőház mondja ki, amely várhatóan március elején, rendk
Olaszország bizonyos régióiban nagy hagyományai vannak a lóhúsból készült ételeknek, ugyanakkor ez a hústípus csak egy kisebbség étrendjében fordul elő rendszeresen. A javaslat fölött összecsapnak az állatvédők és a húsipar szószólói.
Románia állandó népessége több mint négymillió lakossal csökkent a rendszerváltás óta eltelt 35 évben, és a fogyás csaknem kétharmada az elvándorlásnak tulajdonítható – közölte kedden Tudorel Andrei, a statisztikai intézet (INS) elnöke az INS egy átfogó elemzését ismertetve.
Videokamerával sikerült rögzíteni egy cápa megjelenését az Antarktisz jeges vizeiben – jelentették be a meglepő felfedezést a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatói.
Jelentősen emelné az utasonkénti díjait a következő években az Aena repülőtér-üzemeltető Spanyolországban, hogy finanszírozni tudja a terminálfejlesztéseket és a megnövekedett utasforgalom kezelését. Emiatt drágulhatnak a repülőjegyek is.
Videokamerával sikerült rögzíteni egy cápa megjelenését az Antarktisz jeges vizeiben - jelentették be a meglepő felfedezést a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatói.
A lincselés miatt őrizetbe vett fiatalok közül legalább heten az LFI betiltott ifjúsági szervezete, az Ifjú Gárda tagjai voltak. Rács mögé került egy parlamenti képviselő asszisztense is. Jean-Luc Mélenchon bajban van.
Ukrajna Odessza és Mikolajivi régióiban a létfontosságú infrastruktúra működésének biztosítását szolgáló, több mint 50 ezer dollárnyi (16 millió forint) humanitárius segélyt sikkasztottak el – közölte szerdán az ukrán főügyész hivatala Telegram-oldalán.
Donald Trump 175 milliárd dolláros Golden Dome rakétavédelmi rendszere eddig is kiemelkedően magas költségvetéssel bírt, de a Taxpayers for Common Sense nevű elemzőcsoport legújabb vizsgálata szerint a tényleges költségek az eredeti becslést jóval meghaladhatják, ráadásul a rendszer működőképessége is kérdéses.
Az ukrán külügyi szóvivő reagált arra, hogy a magyar kormány szerdán leállította a dízelkivitelt Ukrajna felé. Heorhij Tihij szerint Orbánék elhallgatják a döntés valódi okát.
Csehország lakossága továbbra is támogatja Ukrajna megsegítését, de nem minden formában – derül ki a STEM közvélemény-kutató ügynökség friss felméréséből. A január közepén végzett kutatás szerint a csehek elsősorban humanitárius és diplomáciai segítséget tartanak fontosnak, miközben a katonai és pénzügyi támogatás kérdésében jóval megosztottabbak.
Egyre több baklövést rónak fel a németek a tavaly május óta hivatalban lévő kereszténydemokrata Friedrich Merz kancellárnak. Ezzel párhuzamosan egyre többen sírják vissza az ugyancsak CDU-s egykori előd, Angela Merkel állítólagos régi szép napjait. Hiányolják hangnemét, jelenlétét, és felteszik a kérdést, vajon az annak idején "Muttinak" becézett v
A Szabad Ázsia Rádió (Radio Free Asia) részben újraindította kínai és koreai adásait – jelentette be Bay Fang, a rádióállomás elnöke és vezérigazgatója kedden. A szervezet magánkézben lévő szolgáltatókkal kötött szerződések révén juttatja el a tartalmat a célközönséghez, miután a tavalyi amerikai kormányzati forrásmegvonás a rádió működésének szint
Velencétől északra, a mintegy 50 ezres Pordenone városban betörők fosztották ki a Messaggero Veneto újság korábbi vezetőjének otthonát, ám a zsákmány meglehetősen szerénynek bizonyult.
Aligha véletlen, hogy az osztrák katolikus és protestáns egyházak környezetvédelmi felelősei a húsvéti nagyböjt (február 18.–április 2.) idejére időzítették az "autómentes nagyböjt" kezdeményezést. A felmérések szerint Ausztriában ugyanakkor minden harmadik emberre igaz az az állítás, hogy soha nem, vagy ritkán vezet autót.
Több amerikai és nemzetközi médium értesülése szerint az Egyesült Államok hadereje készen áll egy esetleges Irán elleni katonai csapásra akár már a közeljövőben, ugyanakkor Donald Trump elnök még nem hozott végleges döntést az akcióról.
Jelentős mennyiségű hó hullott le az éjszaka folyamán Romániában, ahol helyenként akár 30-50 centiméter friss hóréteg is felhalmozódott. A havazás hirtelen érkezett, aminek következtében torlódásokra és komoly fennakadásokra kell számítani.
Az ukrán nagykövet kiutasítását követeli Szlovák Nemzeti Párt elnöke a Barátság kőolajvezeték megrongálása miatt. Vélekedése szerint "Orbán Viktor rengeteg dologban következetes".
Megkezdődött a bírósági eljárás Ernst Strasser volt osztrák belügyminiszter és európai parlamenti képviselő ellen. Brit újságírók pénzért egy uniós törvény módosítására vették rá.
Szergej Lavrov példaként említette Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt. Az Ukrajnának szánt dízelszállítások leállása kapcsán beszélt a orosz külügyminiszter.
Két hét alatt érezhetővé vált a fronton, hogy a SpaceX lekapcsolta az oroszok Starlink-termináljait. A Kreml propagandistái is elismerik a bajt, és hibáztatják a vezetést, mert nyugati technológiára épített. Ukrajna akár kisebb területi nyereségekhez is juthat, amire rég nem volt példa.