Egy floridai republikánus képviselő, Randy Fine hétfőn benyújtott egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazná Donald Trumpot Grönland elfoglalására és arra, hogy az Egyesült Államok 51. államává nyilváníthassa. A Grönland megszerzésére irányuló kezdeményezés nemcsak nemzetközi diplomáciai feszültségeket szít, hanem az Egyesült Államokon belül is meg
A kínai és az amerikai piacok voltak a Volkswagen-csoport és a Mercedes mumusai egyaránt a tavalyi értékesítési adatokat illetően. Mindkét "világmárka" visszaesést regisztrált az eladásokban 2025-ben, noha eltérő mértékben.
Miközben minél kisebb apparátussal próbálják megállapítani, hogy az ICE ügynöke törvényesen lőtte-e le Renee Nicole Good, a minisztérium a házastársára szállna rá nagy erők bevetésével.
Az ügyészek a legszigorúbb büntetés kiszabását kezdeményezték Jun Szogjollal szemben, a volt védelmi minisztert pedig életfogytiglani börtönre ítélnék.
"Úton van a segítség" - ezt üzente az amerikai elnök az iráni tüntetőknek, arra biztatva őket, hogy folytassák a megmozdulásokat. A két hete tartó tiltakozásokat a teheráni rezsim bármi áron szeretné elfojtani. A hatóságok erőszakos fellépése és a rendőrök és tüntetők közötti összecsapások már 2000 áldozatot követeltek az országban.
A nemzetközi bankvilág kiállt a bűnügyi eljárással fenyegetett FED bankelnök, Jerome Powell mellett. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény főnökét a szakmában nagy tisztelet övezi. Trump elnök viszont állandóan bírálja kamatpolitikája miatt.
A román széljobb állva tapsol, de még korai lenne nyomtatni a Nagy-Románia térképeket. A moldáv elnök is tudja, hogy az EU-csatlakozásnak nagyobb a támogatottsága, mint a Romániával való egyesülésnek. Az ukrán háború azonban felerősítette az orosz veszélyt.
Zbigniew Ziobro a vádak szerint egy olyan állami pénzalapból szedett ki rendszeresen pénzeket még minisztersége idején, ami bűnözők áldozatain segít. Ősszel felszívódott Lengyelországból, majd Budapesten jelent meg, hétfőn kiderült, hogy politikai menedékjogot kapott. A két szemben álló nagy lengyel politikai tömb homlokegyenest máshogy ítéli meg a
A héten tárgyalóasztalhoz ül Dánia, Grönland és az Egyesült Államok külügyminisztere: Lars Lokke Rasmussen, Vivian Motzfeldt és Marco Rubio egyeztetésén JD Vance amerikai alelnök is részt vesz.
Bill és Hillary Clinton megtagadta a vallomástételt a képviselőház Jeffrey Epstein-vizsgálatában - értesült kedden a New York Times. A házaspár csatája hónapok óta tart a bizottság republikánus elnökével, aki meghallgatásra idézte be Clintonékat. James R. Comer, Kentucky republikánus képviselője még augusztusban idézte a testület elé a házaspárt, n
Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy vélte: a washingtoni döntés a kilépésről az amerikai és a globális biztonságot is veszélybe sodorja az egészségügy terén, így "nem jó döntés".
Oroszország ellen számos gazdasági szankciót vezettek be az Ukrajna ellen indított háború miatt az elmúlt négy évben. Ezek jelenleg is érvényesülő nemzetközi hatásairól Kutasi Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság- és Versenyképességkutató Intézet vezetője beszélt az InfoRádióban.
Franciaországban 2025-ben, először a második világháború vége óta, több halálesetet regisztráltak, mint születést, s ezzel az ország a demográfiai trendet illetően csatlakozott európai szomszédaihoz - derült ki a kedden ismertetett statisztikai adatokból.
A japánok hétfőn útnak indították a Chikyu nevű, fúróberendezéssel felszerelt kutatóhajójukat a Minamitori-sziget közelébe, hogy a tengerfenékről ritkaföldfémekben gazdag iszapot emeljenek a felszínre.
Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal
Halálbüntetést kért kedden a dél-koreai ügyészség az ország volt elnökére, Jun Szogjolra, akit a 2024-ben rövid időre bevezetett hadiállapot miatt lázadással vádolnak - jelentette be a szöuli központi bíróság.
A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány orszá
A migrációs intézkedések és a közbiztonsági válság olyan társadalmi feszültséget generálnak, hogy a kérdés várhatóan a 2027-es elnökválasztás egyik központi témájává válik.
Hogyan vált egy sajátos, nacionalista és kommunista diktatúrává az Egyesült Államok hajdan legfontosabb konzervatív szövetségese, és ezek után hogyan sodródhatott a lakosság 75–90 százaléka a létminimum alá?
Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a "különleges hadművelet" feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.
A magyar kormány nem biztosítja az idősek megfelelő életszínvonalhoz való jogát, beleértve az elegendő élelmiszerhez, gyógyszerhez és lakásfenntartáshoz való hozzáférést.
Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
A cseh képviselőház kedden megkezdte azt az ülést, amelyen Andrej Babiš új kormánya bizalmat kér a parlamenttől. A miniszterelnök a vita elején ismertette kabinetje programját, amelynek középpontjában – saját szavai szerint – a cseh állampolgárok, az ország biztonsága és gazdasági sikere áll.
A szerelvény egyik vagonját szabályosan kettévágta a rázuhanó acélszerkezet. A becsapódás erejétől több vagon kisiklott és rövid időre tűz is keletkezett.
Kábítószer-túladagolás gyanúja kapott kezelést hat kölyökkutya, amelyeket az Egyesült Államokban mentettek meg. A felépülésük után örökbefogadó gazdákhoz kerülhetnek, bár az alom néhány kölykére egyből lecsaptak az őket megmentő tűzoltók.