2026. január 14. szerda

jan. 14
0:12
Mit mutatnak valójában a magyar kötvényhozamok? (Infostart)
"Túl magas hozamon finanszírozza magát a magyar állam" – hangzott el a kritika a január eleji magyar eurókötvények kibocsátása után. Csakhogy a kötvénypiaci hozamokat sosem önmagukban, vagy egyetlen más kibocsátáshoz képest kell értékelni, hanem az alapján, hogy mennyit fizetnek más, hasonló országok. És ezen a ponton a kritika már nem áll ilyen bi
jan. 14
0:12
Erre fordítják a dolgozók az AI által megtakarított időt (HR Portál)
Egy kutatás szerint az AI-képzések segítségével a dolgozók hetente akár 11 órát is megtakaríthatnak a munkaidejükből.
jan. 14
0:12
Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében (ProfitLine)
A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
jan. 14
0:12
Kiderült, mekkora lett a 2025-ös infláció (Azenpenzem)
Decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – derült ki a KSH legfrissebb adataiból. A nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,5 százalékos volt a 2025-ös infláció.
jan. 14
0:12
Veszélyben Powell pozíciója: 92 000 dollár felett a bitcoin, szárnyal a monero (BitcoinBázis)
Tegnap bombaként robbant a hír, miszerint a szövetségi ügyészek büntetőeljárást indítottak Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke ellen. A vizsgálatban olyan esetekre is kitérnek, mint a jegybank washingtoni székházának a 2,5 milliárd dolláros felújítása, valamint Donald Trump, amerikai elnök elégedetlensége Powell kamatpolitikájával kapcsolatban.
jan. 14
0:12
Miért nem megy az olaj ára az egekbe, ha egyre forróbb a helyzet Iránban? (Telex)
A hasonló, rezsimváltással fenyegető helyzetek gyakran legalább 100 dolláros olajárral járnak, most ez nem valószínű, mert erősen kínálati a világpiac.
jan. 14
0:12
Megint beintett a kiadóknak az AI: podcastekből vág ki reklámokat (Médiapiac)
Egy vadonatúj AI-szolgáltatás a hirdetőknek is odapörköl: a PodcastAdBlock nevű weboldal mesterséges intelligenciával nemcsak másolja a podcast-eket, hanem tovább is értékesíti, reklámok nélkül.
jan. 14
0:12
Gyerekek után járó hitelelengedés 2026: mikor, kinek, hányadik gyerek után engednek el a tartozásból? (Biztos Döntés)
Sosem volt még ennyire összetett a hazai családtámogatási rendszer, mint 2026-ban. Ma már nemcsak az a kérdés, melyik hitelre vagy jogosult és mekkora összeget vehetsz fel, hanem az is: mennyit töröl el belőle az állam a gyerekeid érkezésével. Összefoglalónkban rendet teszünk a tízmilliók között, és megmutatjuk, mire kell figyelned, hogy egyetlen f
jan. 14
0:16
Kiderült, várható-e szigorítás a home office feltételein (Infostart)
A témával kapcsolatban nyilatkozott a GKI vezető kutatója az InfoRádióban.
jan. 14
0:16
A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon (HR Portál)
Így változott a potenciális munkaerő-tartalék számra 2021 és 2025 között a különböző korcsoportokban a KSH adatai szerint.
jan. 14
0:16
Pokoli a havazás miatti kár, de ez még nem a vége (Azenpenzem)
A Groupama Biztosítóhoz az elmúlt hét havas időjárása miatt 100 millió forintot meghaladó összegű kárbejelentés érkezett, de a társaság további bejelentésekre is számít. Az ónos eső veszélyes az autókra, de ilyen szaporodnak a személyi sérülések is. Többen pedig csak nyaralójuk ellenőrzése során jönnek rá az időjárás okozta rombolásra.
jan. 14
0:16
Az adatvédelem nem jelenti azt, hogy titkolnivalód van (BitcoinBázis)
Valószínűleg a leggyakoribb magyarázat, amit már hallhattunk arra a kérdésre, hogy valakit miért nem érdekel, hogy megfigyelik vagy felhasználják az adatait, az az volt, hogy úgysincs semmi rejtegetnivalója az illetően. Ez egy olyan csábító érv, amibe jó kapaszkodni, ha éppenséggel nem akarunk vagy tudunk semmit tenni adataink védelme érdekében. Az
jan. 14
0:16
Lesz még Frodo Elijah Wood? Itt a rejtélyes válasz (Médiapiac)
Miután kiderült, hogy küszöbön áll egy új Gyűrűk Ura-film, kézenfekvővé vált a kérdés: vajon Elijah Wood is újra feltűnik híres szerepében, Frodo-ként? A színész különös választ adott.
jan. 14
0:16
HírTV: Tényleg a fiataloké az Otthon Start? (Biztos Döntés)
Az Otthon Start program első 100 napjának adatai alapján a magyar fiatalok tömegesen lépték át a saját ingatlan küszöbét. De vajon miért pont a 34 éves korosztály a legaktívabb, és milyen buktatókat kerültek el a legsikeresebb igénylők?
jan. 14
0:20
Mercosur-megállapodás: von der Leyen aláírja, de kérdéses, életbe léphet-e valaha (Infostart)
Több európai országban is osztják a magyar kormány álláspontját.
jan. 14
0:20
"Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről (HR Portál)
Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten, ahol tárcája 2022 és 2026 közötti munkájának eredményeit ismertette.
jan. 14
0:20
A kormány teljes kártalanítást ígér a szabolcsi gazdáknak (Azenpenzem)
Kínosan ügyel a kormány arra, hogy a fideszesként elhíresült Bászna Gabona körüli viharok ne mérgesedhessenek el. Az agrárminiszter már bejelentette, hogy a gabonát beszállító, bérmunkát vagy bértárolást végző, de még az előleget fizető kisebb vállalkozások is hozzájuthatnak a jogos követelésükhöz. Ráadásul gyorsított eljárásban.
jan. 14
0:20
Brit tiltás a kriptovaluta-adományokra: tartanak a külföldi beavatkozástól (BitcoinBázis)
A kriptovaluták kezdetektől fogva valamelyest a pénzügyi szabadságot hirdetik: digitálisan elérhető, szabadon felhasználható, ellenőrzés nélküli eszközök, amelyek egyfajta értéket képviselnek a fogadó és a küldő számára is. A politika azonban mindig is kívánt élni azzal a jogával, hogy a túl nagy szabadságot kínáló eszközöket beskatulyázza, a kiska
jan. 14
0:20
Hatalmas a rajongótábora, készül is a népszerű kórházas sorozat 3. évada (Médiapiac)
Sokak örömére újabb évaddal gazdagodik majd a Vészhelyzet Pittsburghben című kórházas sorozat. Az Amerikában 2025 elején indult széria komoly népszerűségre tett szert, így az HBO Max a 3. etapot is berendelte.
jan. 14
0:20
25 millióval több Otthon Startot vehet fel sok kétgyerekes édesanya (Biztos Döntés)
2026-tól nő a családi adókedvezmény maximális összege, a kétgyermekes, 40 év alatti anyák pedig szja-mentességet kapnat. Remek lehetőség ez azoknak, akik rárepülnének az Otthon Start vagy a CSOk Plusz hitelre.
jan. 14
0:24
A Randstad visszavette az első helyet: itt van a munkaerő-közvetítők toplistája (HR Portál)
Négy év után visszavette a trónt a Randstad. Szorosan mögötte a Hays. Zárkózik az erőit egyesítő GI Group. Öt helyet ugrott előre és nyolcadik az IDBC. Néhány régi ismert szereplő hátrébb szorult. Összességében a gazdasági stagnálás miatt nehéz időszak van a munkaerő-közvetítő szektor mögött. Íme a Budapest Business Journal listája a munkaerő-közve
jan. 14
0:24
A legveszélyesebb átverés típus: amikor te magad adod oda a pénzed (BitcoinBázis)
Az internetes csalások mára messze túlléptek a klasszikus módszereken. Nem feltétlenül akkor a legveszélyesebbek, amikor egy gyanús linkre kattintunk vagy egy furcsa e-mailt nyitunk meg. Egyre inkább terjednek az úgynevezett „scam-yourself” típusú átverések, amelyek lényege, hogy az áldozat saját maga hajtja végre azokat a lépéseket, amelyek végül
jan. 14
0:24
Ezek a speciális szabályok ikerház vásárlásakor, ha Otthon Start hitelt igényelsz (Biztos Döntés)
Az ikerházak is finanszírozhatók Otthon Starttal, ugyanakkor nem mindegy, hogy mi az ingatlan jogi helyzete, milyen a besorolása az ingatlan-nyilvántartásban.
jan. 14
0:28
Csapatban az erő? - Így hat a magány a dolgozókra (HR Portál)
Egy friss kutatásban különösen a gyermeket nevelő munkavállalók számoltak be elszigeteltségérzésről. A kutatás szerint a vezetők kulcsszerepet játszanak a támogatás biztosításában.
jan. 14
0:28
Trumpék is belépnek a kriptohitelezési piacra? – Jön a World Liberty Markets (BitcoinBázis)
A Donald Trump nevével fémjelzett World Liberty Financial újabb fontos lépést tett, hiszen elindította első kriptohitelezési és kölcsönzési szolgáltatását. A fejlesztés egy olyan időszakban érkezik, amikor az USD1 stabilcoin gyors növekedést mutat piaci kapitalizációban, és egyre nagyobb szerepet tölt be a dollárhoz kötött digitális eszközök piacán
jan. 14
0:32
Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató (HR Portál)
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át.
jan. 14
0:32
Fogy a mozgástér: Michael Saylor stratégiája egyre kevésbé működik (BitcoinBázis)
Az elmúlt években Michael Saylor neve összeforrt azzal az üzleti modellel, amely a vállalati mérleg középpontjába a Bitcoint helyezte. A korábban MicroStrategy néven ismert, ma már Strategy-ként működő cég hosszú ideig sikeresen növelte a részvényenként jutó bitcoin mennyiséget. Az utóbbi hónapokban azonban egyre több jel utal arra, hogy ez a strat
jan. 14
0:36
Ennyien dolgoztak távmunkában Magyarországon 2025-ben (HR Portál)
A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
jan. 14
0:36
Figyelmeztetés a kriptoinfluenszereknek: nem lehet büntetlenül „gyors meggazdagodást” ígérni (BitcoinBázis)
Az európai hatóságok egyre határozottabban lépnek fel a közösségi médiában terjedő pénzügyi tartalmakkal szemben. Olaszország értékpapír-felügyelete, a CONSOB friss közleményében nyomatékosította: a kriptovalutákat népszerűsítő influenszerekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a hagyományos befektetési ajánlásokat készítő szakemberekre. A „fi
jan. 14
0:40
Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén (HR Portál)
Jens Bühler helyét Christian Dickert veszi át a vezérigazgatói poszton.
jan. 14
0:40
Totális krach: 106 milliárd iráni riált kell adni egy Bitcoinért (BitcoinBázis)
Iránban az elmúlt évtizedben elég sokszor voltak tömegtüntetések az országot kontrolláló rezsim ellen, de a mostani megmozdulások minden eddiginél nagyobbak. A hatóságok a már megszokott módon, kemény brutalitással léptek el a megmozdulók ellen, a rohamrendőrök akcióiban könnygázt és éles lőszert vetettek be, és minimum több száz tüntető veszíthett
jan. 14
0:42
Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
jan. 14
0:44
Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? (HR Portál)
Erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása. Az aktív dolgozók többsége valamilyen formában megtakarít idős korára, és ez a várakozásaikra is kedvező hat
jan. 14
1:42
Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon (ProfitLine)
Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalé
jan. 14
3:12
Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön (ProfitLine)
Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult
jan. 14
3:42
A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében (ProfitLine)
A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
jan. 14
4:12
Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság (ProfitLine)
Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
jan. 14
4:18
Hulladék, ami túléli a civilizációt (ESGsummit)
A radioaktív hulladék nem csak technológiai kérdés, hanem időkezelési paradoxon is, hiszen olyan anyagokról beszélünk, amelyek veszélyessége messze túlmutat politikai ciklusokon, gazdasági modelleken és akár magán a jelenlegi civilizáción is. Miközben az atomenergia újra előtérbe kerül az energiaátmenetben, egyre több ország jut el oda, hogy az ide
jan. 14
4:24
Iparilag érett CO₂-leválasztási technológia a klímasemleges energiaellátás szolgálatában (newtechnology.hu)
A Messer SE & KGaA aktívan részt vesz a Veolia Germany egyik kulcsfontosságú dekarbonizációs projektjében, amely a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását és alkalmazhatóságát vizsgálja a BS Energy braunschweigi biomassza-kogenerációs erőművében. A
jan. 14
4:30
Trump egyetlen posztja milliárdokat égetett el a bankoknál (FinTechRadar)
Komoly hullámokat kavart a pénzpiacokon Donald Trump legfrissebb bejelentése: az amerikai elnök 10 százalékos felső korlátot szabna a hitelkártyák kamataira.
jan. 14
4:36
"Blake the Silence" – a Menny és pokol házassága című kiállítás különleges záróeseménye a Szépművészeti Múzeumban (Digital Hungary)
A Szépművészeti Múzeum rendhagyó eseménnyel búcsúztatta a nagy sikerű Menny és pokol házassága - William Blake és kortársai című kiállítást: január 10-én este silent disco záróprogrammal keltette életre Blake vízióinak világát. Az egyedülálló esemény a képzőművészet, az irodalom és a kortárs elektronikus zene határterületein mozogva kínált különleg
jan. 14
4:42
A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt (ProfitLine)
A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
jan. 14
4:42
Ezért érdemes több bioélelmiszert fogyasztani (MMonline)
A bioélelmiszerek ma már egyre kevésbé számítanak luxusterméknek, folyamatosan bővül a kiskereskedelmi beszerezhetőségük, miközben egyre többen teszik le a voksukat a saját kiskertjükben is a vegyszermentes, ökológiai művelés mellett.Az elmúlt 3 évben hazánkban dinamikusan növekedett az bioélelmiszerek kiskereskedelmi forgalmi értéke és jó hír a tu
jan. 14
4:48
Japán, ahol a tél nem viccel: hófalak és rekordok nyomában (Agroinform)
Japán havas vidékein évente elképesztő mennyiségű hó hullik. Megmutatjuk, miért tartozik a világ élmezőnyébe.
jan. 14
4:48
Rendelkezik fertőtlenítő és gyökereztetést fokozó hatással a fahéj? (Agrofórum)
Sokan használják a fahéjat virágok földjéhez, fertőtlenítési céllal és dugványok gyökereztetésének fokozására. Valóban rendelkezik ilyen hatással a fahéj?
jan. 14
4:54
Téli talajtakarás: ezek a leggyakoribb hibák (Haszon.hu)
A talaj védelme a téli hónapokban kulcsfontosságú, ha tavasszal egészséges növényeket szeretnénk viszontlátni. A megfelelő talajtakarás a földet is megóvja a fagytól, a kiszáradástól és az eróziótól, a rosszul megválasztott anyagok vagy egy túl vastag réteg viszont csak többet árt, mint használ.
jan. 14
5:00
Kijött az inflációs adat: mutatjuk, mennyit fizetnek most a lakossági állampapírok (Telex)
A 2025-ös infláció meghatározásával eldőlt, hogyan kamatoznak a következő egy évben a prémium állampapírok.
jan. 14
5:02
Most az európai autóipar életben tartása a cél, nem a gyors zöld átmenet (Telex)
Az európai autógyártók pénzügyi helyzetét rövid távon javíthatja a lazább 2035-ös kibocsátáscsökkentési cél, de továbbra is be kellene hozniuk lemaradásukat az elektromobilitásban.
jan. 14
5:12
Hipa: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén (ProfitLine)
Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (Cisaf) - közölte a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
jan. 14
5:12
Két évtizede nem volt ilyen bivaly éve az aranynak – érdemes 2026-ban is keresni? (Telex)
Dollárban 66 százalékkal drágult az arany 2025-ben, év elején is folytatódott a rali. Tényleg nem lehet megállítani az áremelkedést? A szakemberek szerint 2025 megismételhetetlen, de 2026 is izmos lesz.

Keresés