2026. március 10. kedd

márc. 10
14:27
Pete Hegseth: Irán nagy hibát követett el azzal, hogy a szomszédait célba vette (Telex)
Arról, hogy meddig tarthat a konfliktus, az amerikai hadügyminiszter a Pentagonban tartott tájékoztatóján azt mondta, az nem végtelen, de úgy fogalmazott, Trumpon múlik.
márc. 10
14:33
Simán elfogadta a parlament az ukrán pénzszállítókra szabott törvényt (444.hu)
A javaslatról szóló vitán a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár azt mondta, csak tanúként hallgatták ki az ukránokat. Arra nem adott választ, hogy a korábbi szállítmányoknál miért nem léptek fel, és hogy miért van szüksége a NAV-nak a parlament segítségére.
márc. 10
14:39
A román kormány azon dolgozik, hogy elkerülje a 10 lejes literenkénti árat (HírTV)
A román kormány már a 10 lejes, azaz a 780 forintos üzemanyagárra készül.
márc. 10
14:39
Oroszország több ukrajnai várost támadott, halottak és sebesültek is vannak (Demokrata)
Az orosz erők két irányított légibombát dobtak Szlovjanszk központjának lakóövezetére.
márc. 10
14:45
Trump azzal viccelődött, hogy elfogás helyett jobb móka elsüllyeszteni az iráni hajókat (444.hu)
Az amerikai hadsereg egyik tagjával folytatott beszélgetését idézte fel, a hallgatósága is nevetgélt a sztorin.
márc. 10
14:45
A forint gyengül, az olajárak kilőttek - hol a vége? (rtl.hu)
Az elmúlt napokban a forint jelentősen gyengült, ami közvetlen hatással van az üzemanyagárakra Magyarországon. Az euró árfolyama 380 forint fölé, míg a dollár 330 forint környékére emelkedett, aminek következtében az üzemanyagok ára is drágulni kezdett, és az iráni háború is felfelé hajtja az árakat.  A hétvégén több kúton mennyiségi korlátozást ve
márc. 10
15:09
Donald Trump újabb konfliktust robbanthat ki? Venezuela és Irán után ez az ország lehet a következő (ATV)
Újabb ország készülhet az amerikai bevatkozásra? Donald Trump szavai sokat sejtetnek.
márc. 10
16:15
Egekben az üzemanyagárak! Olaszországban már a 2 eurót karcolja a gázolaj literje (HírTV)
16 százalékos drágulás Rómában: megindult az áremelkedés.
márc. 10
16:15
"Vigyázz magadra, nehogy téged semmisítsenek meg!" - megfenyegette Irán Trumpot, aki egyik nap lezárná a háborút, a másikon totális győzelmet ígér (SzMo)
Az amerikai elnök hétfőn a háború közeli végéről, majd a totális győzelemig tartó harcról is beszélt. A zavaros üzenetek miatt a piacok kilengtek. Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkára pedig megfenyegette Donald Trumpot.
márc. 10
17:27
Zelenszkij lemondhat róla, hogy Ukrajna uniós tag lesz (Demokrata)
Váratlan helyről kapott kijózanító pofont az ukrán vezető.
márc. 10
17:45
Az Egyesült Államok terrorszervezetté nyilvánította a Muszlim Testvériség szudáni ágát (Demokrata)
A hétfői közleményben hangsúlyozták, hogy a csoport harcosai közül többet az iráni Forradalmi Gárda képez ki és támogat egyéb módon is.
márc. 10
17:51
Már csaknem ezer magyar állampolgárt sikerült hazahozni a Közel-Keletről (ATV)
Már 989 főt, köztük 892 magyar állampolgárt hoztak a kormány által indított mentesítő járatok Magyarországra a Közel-Keletről, és igény esetén a héten további gépeket fognak indítani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
márc. 10
18:15
Ezért térdelhet le a világ gazdasága (HírTV)
Az iráni helyzet az elmúlt napokban komoly sokkot okozott a globális olajpiacon. Az amerikai–izraeli támadások, az iráni válaszlépések és különösen a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság miatt az olaj ára gyorsan emelkedni kezdett, és a piac most attól tart, hogy a világ egyik legfontosabb energiaútvonala tartósan kieshet.
márc. 10
18:15
Meteor szelte át Németország egét, lehulló darabok beszakították egy ház hálószobáját (Telex)
Egyes hírek szerint az egyik focilabda méretű lyukat ütött a ház tetején át a hálószobába.
márc. 10
18:21
A ChatGPT-vel tervezgetett a kanadai lövöldöző, az OpenAI mégsem értesítette a hatóságokat, most per indult a cég ellen (Telex)
A februári iskolai lövöldözésben összesen kilencen haltak meg, köztük a 18 éves elkövető is.
márc. 10
19:09
Mélyponton az olajkészletek, katasztrofális következményekről tart a világ legnagyobb olajexportőre (ATV)
A Hormuzi-szoros tartós blokádja beláthatatlan következményekkel járhat, már a legjelentősebb olajexportőr is figyelmeztetett.
márc. 10
20:15
Netanjahu: Az amerikai-izraeli haderő összezúzza az iráni kormányzat gerincét (HírTV)
Összeomlás előtt Irán: Trump szerint sikeres a hadművelet.
márc. 10
20:21
"Lehullott az álarc, a magyar tisztviselők már nem titkolják a zsarolást" – reagált az ukrán külügyminiszter Lázár János nyilatkozatára (SzMo)
Magyarország nyíltan beismerte, hogy a lefoglalt ukrán készpénz- és aranyszállítmányokat Kijev zsarolására használta. Ezt Andrij Szibiha nyilatkozta a magyar miniszter megszólalása kapcsán.
márc. 10
20:33
Közel negyedtonna iráni urán sértetlenül megúszhatta a rakétatámadásokat (ATV)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség arról számolt be, hogy az amerikai–izraeli rakétatámadások ellenére sértetlenek maradtak az iszfaháni atomlétesítmény föld alatti helyiségei, amelyekben az iráni uránkészletet tárolják.
márc. 10
21:51
Cnn: Irán elaknásítja a Hormuzi-szorost, ahol a világ olajellátásának ötöde halad át (SzMo)
Amerikai hírszerzési források szerint Irán néhány tucat tengeri aknát telepített a stratégiai vízi úton. A lépés azonnal megmozgatta a globális energiaárakat, és fegyveres konfliktussal fenyeget a térségben.

2026. március 11. szerda

márc. 11
0:09
Rakétacsapásban meghalt a gyönyörű modell édesanyja és testvére: később a háza is lakhatatlanná vált egy találat miatt (Blikk)
Újabb csapás érte Eliana Sachs 24 éves izraeli modellt és üzletfejlesztési szakértőt, nyolc hónappal azután, hogy egy iráni rakéta megölte édesanyját és testvérét Be'er Shevában. A támadás során a lakásához közeli épületeket érte találat, és a robbanás ereje teljesen tönkretette otthonát.
márc. 11
0:09
Az Öböl-háború súlyosan veszélyeztetheti az európai gázellátást is (Infostart)
Olajat sok ország termel a Közel-keleten, de LNG-t csak Katar.
márc. 11
0:09
Trump egyszerre beszél a háború végéről és a további harcról Irán ellen (444.hu)
Az amerikai elnök egyetlen napon belül képes azt mondani, hogy lényegében befejezték az Irán elleni háborút és azt, hogy a támadásoknak még egyáltalán nincs vége. Az olajár pedig fel és le száguldozik.
márc. 11
0:09
Romániában összehívták a legfelsőbb védelmi tanácsot (Demokrata)
A védelmi tanács szerdai ülésén a közel-keleti konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacot érintő következményeit is elemzik.
márc. 11
0:09
Lázár: köze van a Barátság vezetéknek az ukrán pénzszállító elfogásához (rtl.hu)
A közlekedési miniszter erről tegnap este beszélt Gödöllőn. A Parlament kormánypárti többsége ma kivételes eljárásban hozott törvényt arról, hogy a NAV vizsgálja a pénzszállítók ügyét. Annak idejére pedig visszatarthatják a 30 milliárd forintnyi valutát és aranyat. Jámbor András ellenzéki képviselő szerint utólag akarnak lepapírozni egy törvénytele
márc. 11
0:09
Az amerikai hadsereg nem számított rá, hogy ekkora problémát jelentenek az iráni drónok (Telex)
Hat amerikai katona is iráni dróntámadásban halt meg Kuvaitban, drága radarrendszereket is ilyen olcsó fegyverekkel rongáltak meg. Az amerikai hadseregnek több éve volt arra, hogy ellesse Ukrajnától, hogyan érdemes védekezni a drónok ellen, de nem éltek a lehetőséggel. Zelenszkij szerint most 11 ország kereste meg őket, de megkérnék a segítség árát
márc. 11
0:13
Rohamosan terjed az Egyesült Államokban ez a veszélyes fertőző betegség (Blikk)
Egy kanyarós megbetegedés miatt ideiglenesen bezártak egy oktatási intézményt a kaliforniai Sacramento megyében, miután egy fertőzött gyermek részt vett az ottani programokon. A hatóságok szerint körülbelül 130 gyerek kerülhetett kapcsolatba a vírussal, ezért az érintettek felkutatása azonnal megkezdődött. A kanyaró rendkívül fertőző betegség, amel
márc. 11
0:13
Átadták a Mol-INA kőolajfinomítóját Fiuméban (Infostart)
A Mol-csoporthoz tartozó INA nagyjából 700 millió euróból épült kőolajfinomítóját átadták Fiuméban. A létesítmény a korábbiaknál jóval nagyobb kapacitással és nagyobb termékskálán tud majd előállítani finomított kőolajtermékeket – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Fiuméban.
márc. 11
0:13
Halállal fenyegeti Trumpot egy magas rangú iráni tisztviselő (444.hu)
Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárának fenyegetése azután érkezett, hogy Trump azt írta, az eddiginél húszszor keményebben fog lecsapni Iránra, ha blokkolja a Hormuzi-szorost.
márc. 11
0:13
Minden ukrán reményt összetört Vlagyimir Putyin bejelentése (Demokrata)
15-17 százalékra csökkent a donyecki régió ukrán ellenőrzés alatt álló része – közölte az orosz elnök.
márc. 11
0:13
A vád szerint megölte a menyasszonyát, majd kikérdezte a ChatGPT-t, hogyan tudná megúszni (Telex)
Az amerikai focista Darron Lee két napon keresztül kérdezgette az appot, többek között arról, hogy az állítólagos barátja mit mondjon a rendőröknek.
márc. 11
0:17
Közel 80 milliárd forintos pert nyert a Mol – Ennyit kell fizetnie Horvátországnak (Blikk)
A washingtoni szövetségi bíróság döntése értelmében Horvátországnak 236 millió dollárt (közel 77,6 milliárd forintot) kell fizetnie a Mol számára. Ezzel elrendelve egy hosszú ideje húzódó választott bírósági ítélet végrehajtását. A jogvita az INA horvát olajipari vállalat privatizációja és irányítása körül alakult ki, amely Horvátország egyik strat
márc. 11
0:17
MCC-konferencia: "nagy baj, ha Irán nukleáris fegyvert szerez" (Infostart)
Az ENSZ korábbi főtitkár-helyettese hangsúlyozta, hogy az ENSZ alkotmánya nem határozza meg, milyen legyen egy ország berendezkedése.
márc. 11
0:17
Az ukrán nemzetbiztonság korábban hazaárulásért indított eljárást a magyar propagandában ukrán sztárújságíróként és véleményvezérként bemutatott szereplők ellen (444.hu)
Diana Pancsenko újságíró ontja az orosz propagandát, Volodimir Petrov véleményvezér is csak látszólag váltott ukránbarát szövegekre.
márc. 11
0:17
Szergej Lavrov a feszültség csökkentéséről tárgyalt iráni partnerével (Demokrata)
Lavrov és Arakcsi folytatta az eszmecserét a Közel-Keleten kialakult helyzetről.
márc. 11
0:21
Sötétségbe borultak az iráni városok, hátborzongató helyzetről számoltak be a lakosok (Blikk)
Az irániak kimerültek és komoly alvási nehézségekkel küzdenek az izraeli és amerikai támadások 10. napja után. Az éjszaka "néhány óránként" történő robbanások főként Teheránt és a közeli Karaj városát érték. Itt ugyanakkor még áramszünetet is okoztak a csapások, sötétségbe borítva a térséget.
márc. 11
0:21
Tengeri műveletbe kezdett az ázsiai atomhatalom a közel-keleti konfliktus miatt (Infostart)
Hadműveletbe kezdett a pakisztáni haditengerészet a tengeri kereskedelmét érintő "többdimenziós fenyegetések elhárítása" érdekében, illetve a közel-keleti konfliktus miatti üzemanyag-ellátási aggodalmak miatt.
márc. 11
0:21
Egy gyilkos férfirezsim és a nagy nemzetközi jobbos-balos kultúrharc kereszttüzébe kerültek az iráni női fociválogatott játékosai (444.hu)
Nem énekelték a himnuszt, erre halállal fenyegették meg őket, mire elénekelték, sőt tisztelegtek is közben. Aztán jött a meglepő lobbista: maga Donald Trump.
márc. 11
0:21
Az Egyesült Államok hadserege ötezer iráni célpont ellen indított támadást (Demokrata)
Február 28-a óta az iráni tengeri erők 50 hajóját semmisítették meg, vagy okoztak benne súlyos károkat.
márc. 11
0:25
Ukrajna európai támogatását szervezi a német védelmi miniszter (Infostart)
A közel-keleti válság közvetve rányomja bélyegét Oroszország több mint négy éve tartó ukrajnai háborújára. Volodimir Zelenszkij elnök aggódik országa "megszokott" támogatásának jövője miatt, különös tekintettel a légvédelmi rendszerekre. Ez az oka annak, hogy Boris Pistorius új feladatot vállalt.
márc. 11
0:25
Lehullott az álarc – reagálta az ukrán külügyminiszter Lázár nyilatkozatára (444.hu)
Szibiha szerint a magyarok "nyíltan beismerik, hogy túszokat ejtenek és pénzt lopnak azzal a céllal, hogy váltságdíjat követeljenek".
márc. 11
0:25
Az atomenergia miatt sajnálkozott a német kancellár (Demokrata)
Németországban az utolsó atomerőműveket 2023-ban kapcsolták le.
márc. 11
0:29
Ukrán elnök: Magyarország "gengszterizmusával" kapcsolatban az EU ne hallgasson (Infostart)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra szólította fel kedden Európa országait, hogy ne maradjanak csendben azokkal a "gengszter" lépésekkel kapcsolatban, amelyekhez a magyar hatóságok Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével folyamodtak. Ezt az államfő egy WhatsAppon tartott online sajtótájékoztatón mondta, a magyar hatóságoknak az Oscsadbank ukrán á
márc. 11
0:29
A Garancsi érdekeltségébe tartozó cég heti rendszerességgel vitte a készpénzt az ukránoknak (444.hu)
Bécsből a magyar-ukrán határig vitte a nagy értékű pénzszállítmányokat a cég a hatóságok tudtával és közreműködésével. A pénzmozgás rendszeres volt, a múlt heti tétel lett gyanús a magyar hatóságoknak.
márc. 11
0:29
Az EP kitüntetéssel jutalmazza a magyar miniszterelnököt életveszélyesen megfenyegető ukrán elnököt (Demokrata)
Igazi brüsszeli módszer – állapította meg a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.
márc. 11
0:33
Sztrájkot hirdettek Európa vezető légitársaságánál (Infostart)
Március 12-én kezdődő kétnapos sztrájkra szólította fel a Lufthansa német légitársaságnál dolgozó tagjait kedden a VC pilótaszakszervezet.
márc. 11
0:33
A lettek arra számítanak, hogy a magyar kormány ismét lobbizni fog a Putyinnal szoros kapcsolatban álló lett–orosz oligarcha levételéért a szankciós listáról (444.hu)
A jórészt Lettországban élő Pjotr Avent korábban a Magyarországon szolgáló Hilarion metropolita is meglátogatta. Ő lehetett a közvetítő a magyar kormány és az oligarcha között.
márc. 11
0:33
Több mint százezer migránst csempészett be Európába a családi bűnszervezet (Demokrata)
A bűnözők 1000 gépkocsival csempészték az embereket, gyakran fényűző luxusjárművekkel.
márc. 11
0:37
Rekordmérető veszteséggel zárta a múlt évet a Volkswagen. (Infostart)
A tavaly szeptemberi nemzetközi autószalonon Friedrich Merz kancellár jelenlétében az új elektromos modelleket bemutatva még "tündökölt" a Volkswagen új elektromos modelljeivel. Mára azonban kiderült, hogy múlt esztendő a világhírű autógyár történetében újabb negatív rekordot jelentett.
márc. 11
0:37
Trump bejelentette, hogy iráni inaktív aknavető hajókat semmisítettek meg, miután a CNN szerint Irán aknákat telepít a Hormuzi-szorosba (444.hu)
Pedig az amerikai elnök először még azt írta, az USA nem tud arról, hogy Irán aknákat telepítene, de nem sokkal később jött a bejelentés a hajók megsemmisítéséről.

Keresés