Folytatódtak a gazda-tüntetések az Európai Unió és a dél-amerikai Mercozur-országok közötti, szabad-kereskedelmi megállapodás ellen. A hétvégén ismét több ezren vonultak az utcákra Európa-szerte, mert attól tartanak, hogy el-árasztják majd Európát, az olcsó dél-amerikai áruk. A fejleményekről Németh Andrea számolt be, Brüsszelből.
A "nagy európai patrióta fordulat" jegyében fogadta a miniszter a litván politikust. Žemaitaitis pártja a botrányai ellenére hazájában kormányra került.
A megértést és az elfogadást hirdető Barbie-babák sorában az autizmussal élő lett a következő. A Mattel korábban is hozott már forgalomba különböző egészségügyi problémákkal küzdő, vagy éppen különleges jegyekkel bíró figurákat.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a világpolitika alapjai meginogtak azután, hogy az Egyesült Államok megtámadta Venezuelát. A kormányfő úgy véli, ez az esemény a világrend összeomlásának jele, és különösen fontos kérdésnek tartja, hogy az Európai Unió miként reagál erre az új helyzetre. Robert Fico úgy véli, az uniós külpolitika vezetőjén
A volt elnök egy szerkesztett Wikipédia-képet tett közzé a Truth Socialön. Mindez alig pár nappal azután történt, hogy amerikai katonák elfogták Nicolás Madurót.
Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.
A magyar kormány szerint Lengyelországban politikai üldöztetés zajlik, ezért kaphatott védelmet a politikus. A volt minisztert akár 25 év börtönre is ítélhetik hazájában.
Várhelyi Olivér megerősítette: tart a testület vizsgálata amiatt, kémkedtek-e a testület ellen a magyar kormány uniós Állandó Képviseletéről, miközben még Várhelyi vezette az ÁK-t.
Elvétve voltak bírálói a republikánusok között a Maduro elfogásával végződő akciónak. Grönland esetében viszont Trump tábora és fontos törvényhozók sem támogatnák a katonai opcióit, sőt, azt sem értik, minek nekik a sziget. Az Irán elleni csapást mérlegelő elnök következő lépéseit is befolyásolhatja, hogyan ítélik meg az amerikaiak az év első másfé
Iránban több mint 500-an meghaltak az iszlám rezsim elleni tiltakozások során. Nagy kérdés, hogy a belengetett amerikai beavatkozás megtörténhet-e, és ha igen, milyen formában? N. Rózsa Erzsébetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát kérdezte az InfoRádió.
Elpusztult Japánban az a különlegesen intelligens nőstény csimpánz, amely képes volt felismerni több mint 100 kínai írásjegyet és a latin ábécé betűit – jelentették be a kiotói egyetem kutatói hétfőn.
Vádalku keretében ötévi börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték hétfőn Irakli Garibasvilit, korábbi grúz miniszterelnököt pénzmosás miatt, miután a volt politikus elismerte bűnösségét.
Vizsgálatot indított hétfőn a brit médiafelügyelet (Ofcom) az X közösségi oldallal szemben, miután a platformon mesterséges intelligenciával előállított, gyermekeket is ábrázoló, szexuális tartalmú képek terjedtek. A felügyeleti hatóság közleményében említést tesz arról, hogy súlyos törvénysértés megállapítása esetén bírósági úton megtiltható brit
Öllős László szlovákiai politológus szerint a Benes-dekrétumok tagadását büntető szlovák jogszabály leginkább azért született meg, hogy a szlovák földhivatal arra hivatkozva magyar földeket szerezhessen meg.
A Trump-kormányzat illetékesei – élükön Marco Rubio külügyminiszterrel – szerdán tárgyalnak dán diplomatákkal Grönland sorsáról. Közben a brit és a német vezetés is fokozná katonai jelenlétét a szigeten, hogy elkerüljék az esetleges amerikai annexiót.
A brit médiafelügyelet (Ofcom) vizsgálatot indított az X közösségi oldallal szemben, miután a platformon mesterséges intelligenciával előállított, gyermekeket is ábrázoló, szexuális tartalmú képek terjedtek. A felügyeleti hatóság közleményében említést tesz arról, hogy súlyos törvénysértés megállapítása esetén bírósági úton megtiltható brit terület
Az Európai Bizottság gyakorlatilag leállította a Magyarországgal kapcsolatos ügyekben hozott döntéseket – értesült az Euronews. A felfüggesztés oka egyszerű: az Európai Unió vezető testülete nem akarja, hogy úgy tűnjön, mintha beavatkozna az áprilisi választási kampányba.
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval a kínai gyártású járművek uniós exportját érintő kereskedelmi vitában. Egy friss uniós dokumentum részletes útmutatást ad az elektromosjármű-gyártóknak az árakra vonatkozó ajánlatok benyújtásához.
Egy iráni aktivista szerint soha nem látott mértékű erőszak tombol az országban. A tiltakozások politikai fordulatot követelnek, miközben az Egyesült Államok készen áll a beavatkozásra, ha szükséges. A szakértő szerint ez nem feltétlenül rakétatámadást jelent. Sokkal inkább kiberbiztonsági műveletekre és információs hadjáratokra kell számítani az i
Hátborzongató perceket élt át néhány turista Brazíliában, ahol egy cápa támadt rá egy 36 éves nőre. Az ügyvédnő egy népszerű turisztikai helyszínen úszkált, amikor megharapta őt a ragadozó. Ám – csodával határos módon – kisebb sérülésekkel megúszta a találkozást. Az eset után vizsgálat indult.