A minnesotai kisfiút és apját egy texasi fogdába szállították. Az iskolakörzet szerint az elmúlt két hétben ő a negyedik diák, akit elvittek az ügynökök.
Az orosz elnök már most átutalna 1 milliárd dollárt Donald Trump új Békatanácsának, ebből fedezné a tagdíjat. Az amerikai kormány tervei szerint a jövőben az említett szervezet felügyelhetné a békét, és az ENSZ alternatívája lehet.
A javaslatot túlnyomórészt a Fidesz–KDNP európai parlamenti frakciója, a Patrióták Európáért képviselői írták alá. Szűk egy év alatt négy indítványból a mostani kapta a legtöbb nemet.
A szervezet alapító okiratát a résztvevő országok írták alá a davosi Világgazdasági Fórum idején. A Béketanács vezetője Donald Trump amerikai elnök, aki beszédében vázolta eddigi béketeremtő erőfeszítéseit, illetve a szervezet célját. Az aláíráson ott volt Orbán Viktor is.
A Tokyo Electric Power (TEPCO) leállítja a Kasivazaki-Kariva atomerőmű 6. reaktorát, miután csütörtök kora reggel meghibásodást észlelt, egy nappal azt követően, hogy a blokk először, több mint 13 év után újra üzembe állt.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport az európai gazdák halálos ítéleteként emlegetett Mercosur-megállapodás aláírása miatt vonta volna meg a bizalmat az Európai Bizottság elnökétől.
A Donald Trump amerikai elnökkel kötött, Grönlandra vonatkozó keretmegállapodás megköveteli a NATO-szövetségesektől, hogy fokozzák az északi-sarkvidék biztonságát, és ennek első eredményei már ebben az évben láthatóak lesznek – hangoztatta Mark Rutte, a NATO főtitkára csütörtökön a Reuters hírügynökségnek.
Nagy-Britannia is meghívást kapott a Béketanácsba, amelynek létrehozását Donald Trump amerikai elnök kezdeményezte, de a brit kormány egyelőre nem csatlakozik a formálódó szerveződéshez – közölte csütörtökön Yvette Cooper brit külügyminiszter.
A Budapesti Corvinus Egyetem docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy hiába húzta be látszólag a féket Donald Trump Grönland-ügyben, az EU-s vezetők mégis megtartják a nem hivatalos csúcstalálkozójukat, aminek akár egy, a közös gazdaság- és védelempolitikára is hatást gyakorló nyilatkozattétel, illetve akár egy EU-Egyesült Királyság közeledés is
Csütörtökön Davosban alakult meg hivatalosan a Donald Trump amerikai elnök által kezdeményezett Béketanács, amely hosszú távon akár az ENSZ működését is megkérdőjelezheti.
A davosi Világgazdasági Fórumon megalakult a Béketanács, melyet az amerikai elnök vezet vétójoggal. Első feladata Gáza lefegyverzése és újjáépítése lesz, az ENSZ-szel összhangban.
Győri Enikő 2021-ben még úgy gondolta, bizonyos politikai erők el akarják kaszálni az egyezményt, pedig az veszélyes, ha a politika szabja meg, kivel kereskedjünk.
Elutasította az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön. A javaslatot 165 képviselő támogatta, 390-en ellene szavaztak, 10-en tartózkodtak.
A derbenti férfi nem volt szolgálatban, amikor a támadás történt. A Dagesztáni Nyomozó Bizottság emberölési kísérlet gyanújával indított ellene eljárást.
Egy angliai vádirat szerint a New Yorkban élő Barron Trump riasztotta a londoni rendőröket, amikor videótelefonon látta, hogy bántalmazzák az ismerősét.
A Grönlanddal kapcsolatos, a NATO jövőjét érintő viták nyomták rá bélyegüket a német kancellár csütörtöki davosi beszédére. Friedrich Merz közvetve az előző nap felszólaló amerikai elnöknek is üzent, hangsúlyozva, hogy a nagyhatalmak új világában élünk, amely nem egy hangulatos hely, de alakítható.
A Mercosur-megállapodás ellen összeurópai ellenállás alakult ki, a gazdák útblokáddal és rendszeres brüsszeli demonstrációkkal tiltakoznak november közepe óta.