Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter egy szombati bejegyzésben vádolta meg a magyar kormányt Vlagyimir Putyin érdekeinek szolgálatával. A magyar külügy szerint Kijev ezzel a Tisza Pártot támogatva avatkozik be a választásba.
Befejeződtek Abu-Dzabiban az Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői közötti, pénteken kezdődött tárgyalások a csaknem négy éve tartó ukrajnai háború lezárásáról - számoltak be nyugati, orosz és ukrán híradások szombaton.
"Ha Carney kormányzó azt hiszi, hogy Kanadát Kína átrakodó kikötőjévé teszi, ahonnan árukat és termékeket szállít az Egyesült Államokba, akkor nagyon téved."
Donald Trump amerikai elnök szombaton a Truth Social platformon jelentette be, hogy 100 százalékos vámmal sújtaná az Egyesült Államokba érkező kanadai árukat, ha Kanada megállapodást írna alá Kínával.
Több ügynök teperte a földre az áldozatot, akit aztán több lövéssel öltek meg. Egyelőre nem tudni, mi vezetett az esethez. A szövetségi hatóságok szerint a lelőtt férfinél fegyver volt.
A brutális esetet videó is rögzítette, amin az látszik, ahogy a földre teperik az áldozatot. Az utcán azonnal elszabadultak az indulatok, a tömeg a tettesek letartóztatását követelte.
A szlovák kulturális minisztérium és a Szlovák Nemzeti Múzeum folytatja a 14 évvel ezelőtt leégett történelmi krasznahorkai vár helyreállítását. A szaktárca szerint az intézmények elkészítették a tervet, amely alapján a várat a lehető legrövidebb időn belül részlegesen a nagyközönség számára is megnyithatják.
Amerikai, orosz és ukrán képviselők kétnapos, zárt ajtós tárgyalást folytattak az Egyesült Arab Emírségekben. A tárgyalások legnehezebb pontja a területi kérdés, a felek jövő héten folytathatják a párbeszédet.
Az amerikai Déli Parancsnokság pénteken hajtott végre egy újabb tengeri műveletet, amely során egy kábítószer-kereskedelemben érintett hajót semmisítettek meg. A hírszerzési információk alapján azonosított jármű egy ismert csempészútvonalon haladt, amikor célponttá vált. A támadás során két ember életét vesztette.
Miközben Európában – köztük Magyarországon is – már megtapasztaltuk idén a tél keményebb arcát, most az Egyesült Államok egyes térségei készülnek rendkívüli időjárási helyzetre. Egy kiterjedt téli vihar közeledik, amely hóval, jéggel és extrém hideggel érkezik, ezért az ország mintegy egy tucat államában veszélyhelyzetet hirdettek ki.
Egisto Ott a fő vádlottja a csütörtökön kezdődött pernek, amiben az a fő vád, hogy az oroszoknak adott át információkat. A férfi tagad, bár sok részletet a titkosságra hivatkozva nem akart elárulni. A rendkívül kusza ügy másik főszereplője Jan Marsalek, aki egy szabadságpárti politikus segítségével inalt el Ausztriából, még épp időben.
Tűz pusztított egy milwaukee-i társasházban, amely több lakást is érintett, és súlyos károkat okozott. A tragédia során egy 28 éves lakó, Kessy, drámai döntést hozott: kilencéves kislányát az ablakon keresztül dobta ki, hogy megmentse az életét. A gyermeket egy járókelő sikeresen elkapta, így az csak kisebb sérüléseket szenvedett, és enyhe füstmérg
Észtországot megfosztotta az idei vívó Európa-bajnokság rendezési jogától a sportági világszövetség, miután a balti állam megtagadta az orosz és fehérorosz állampolgároknak, így a két ország versenyzőinek is a belépését területére.
Irán bármilyen ellene irányuló támadást "teljes körű háborúként" kezel - jelentette ki egy magas rangú iráni tisztviselő pénteken, miközben amerikai hadihajók tartanak a Közel-Keletre.
A Szerb Köztársaság január 26-án, hétfőn lezárja a schengeni országokkal közös határain lévő valamennyi határátkelőhelyen a teherforgalmi sávokat demonstráció miatt, így zárva lesznek Röszke, Tompa, Hercegszántó teherforgalmi átkelőhelyei is – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Kijev lakóinak életét január eleje óta az áram- és a fűtéskimaradások határozzák meg. A helyiek a -15 fokban a legkülönbözőbb módokon próbálják megakadályozni, hogy kihűljön a lakásuk, kifejezetten szerencsésnek számít, akinél csak sötét van. Meleg vizes palackokat ölelve alszanak, van, aki a 8 foknak is örül. Közben Oroszország a támadásaival tová
Európa sokáig úgy tett, mintha nem akarna több lenni laza szövetségnél, de az utóbbi években rákényszerült a változásra. Ettől még nincs a nyakunkon a belga kalauzokból álló junta, de Trump fenyegetőzése és az orosz veszély meglepő reakciókat vált ki a kontinensen.
Alex Jeffrey Pretti a tanúk szerint fegyver nélkül próbált segíteni másokon. A Trump-adminisztráció és vezető tisztviselői már a vizsgálat előtt "belső terroristának" bélyegezték az áldozatot, miközben a nyilvánosságra került videók és tanúvallomások mást mutatnak.
Szövetségi ügynökök lőtték le a 37 éves Alex Jeffrey Prettit, egy veteránkórház ápolóját Minneapolisban. A haláleset után tüntetések törtek ki, és elhalasztották a szombati NBA-meccset.
Rendkívül erős téli vihar bénította meg a hétvégén az Egyesült Államokban a légi közlekedést és okozott kiterjedt áramszünetet. A PowerOutage.com adatai alapján szombat késő estére több mint 160 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, döntően Louisianában és Texasban.
Rendkívül erős téli vihar bénította meg a hétvégén az Egyesült Államokban a légi közlekedést és okozott kiterjedt áramszünetet. A PowerOutage.com adatai alapján szombat késő estére több mint 160 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, döntően Louisianában és Texasban.
A szerb és a magyar fél közös útlevél- és vámellenőrzést végez a február végén vagy március elején elinduló Budapest-Belgrád vasútvonal járatain, az ellenőrzés a tervek szerint 30 percig tart majd - közölte a szerbiai belügyminisztérium.
Harminc méter hosszú, tölgyfából épült, és eredetileg 850 körül szelte a tengert: ez a Myklebust-hajó, Norvégia legnagyobb ismert viking hajója, amelyet a közelmúltban hagyományos technikával építettek újjá.
Eltávolításával a hadsereg legfelsőbb bizottságában már csak Hszi elnök és a tisztogatásokat irányító tábornok maradt. "Ez a lépés példátlan a kínai hadsereg történetében, és a főparancsnokság teljes megsemmisítését jelenti" - mondja a szakértő.