Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója ma találkozik Réthelyi Miklós miniszterrel és eldől, hogy a direktor a pozíciójában maradhat-e. Tegnap Alföldi újabb sajtótájékoztatón elevenítette az ellene folytatott gyalázkodó, sokszor alpári hangnemű támadássorozat részleteit. Blaskó Péter arra kérte a minisztert, hogy a főigazgatót ne mozdítsa el állásából. Szőcs Géza kulturális államtitkár…
A 75 éves Szép Szó című folyóiratról konferencián emlékeztek meg a Politikatörténeti Intézetben csütörtökön. A felszólalók közül többen vontak párhuzamot a harmincas évek és a mai magyar helyzet között. Többen állították, hogy a Szép Szó üzenetére, harcos humanizmusára, nemzeti szemléletére ma is nagy szükség volna. Lapunk június 4-én megjelenő Szép Szó mellékletében bővebben olvashatnak az…
"Alföldi Róbert egy tehetséges ember. Megverve sorsának s hajlamainak minden boldogtalanságával és frusztráltságával. Sorstársai többnyire pótcselekvésekbe, alkoholba, önpusztításba menekülnek, vagy szégyellik magukat. Alföldi a művészetben találja meg boldogtalan életére a gyógyírt...
Bárdy György diákszínjátszóként ismerkedett meg a színpaddal. A Kispesti Református Ifjúsági Egyesület amatőr társulatában látta őt meg Várkonyi Zoltán, aki akkor megígérte, hogy ha egyszer színházigazgató lesz, akkor leszerződteti. Mivel Várkonyi tartotta a szavát, ezért Bárdy 1945-ben a Művész Színház tagja lett. Később megfordult a Vígszínházban, a Madáchban és a Nemzetiben aztán az igazi…
Rövid próbát tartott ma délelőtt a VI. Pál vatikáni audiencia-teremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar. A Liszt-év alkalmából a XVI. Benedek pápa tiszteletére este hat órakor kezdődő koncert előtt a karmester, Kocsis Zoltán nyilatkozott az MTI-nek. Az MTI azt is megtudta, milyen magyar ajándékot adnak át XVI. Benedek pápának.