2014. április 12. szombat

ápr. 12
5:18
Popper-díjat alapított a Spinoza Színház (Infostart)
Díjat hozott létre a 2010-ben elhunyt Popper Péter emlékére a Spinoza Színház, ahol a neves pszichológus több mint 100 előadást tartott.
ápr. 12
5:36
Budapesten kezdi turnéját Robbie Williams (Infostart)
Két hét múlva a magyar fővárosban kezdi új turnéját Robbie Williams. A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be Swing Both Ways Live című koncertshow-ját.
ápr. 12
8:18
Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások (Spa Trend Online)
A változások érintik a tömegközlekedési eszközöket is.
ápr. 12
8:54
Amerikai sztárokkal koncertezik Szakcsi Lakatos Béla (Infostart)
A magyar dzsessz egyik legnagyobb alakja, Szakcsi Lakatos Béla április 19-én, szombaton világhírű amerikai zenészekkel lép színpadra a Budapest Music Clubban. A Climate Change című koncertet a tervek szerint CD-n is ki fogják adni.
ápr. 12
9:30
Ma van a Fölszállott a páva második középdöntője (Infostart)
Ma tartják a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató második középdöntőjét, amelyet a Duna és a Duna World is élőben közvetít.
ápr. 12
14:54
Budapest Folk Fest ötödször, öt helyszínen (Metropol)
Április 21. és 27. között öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események.
ápr. 12
20:37
Bolgár film kapta a Hullámtörők-díjat (Metropol)
A Viktoria című bolgár film, Maya Vitkova első rendezése kapta a 21. Titanic Filmfesztivál 8000 euróval járó Hullámtörők-díját.
ápr. 12
21:30
Viktoria kapta a Hullámtörők-díjat (Infostart)
A Viktoria című bolgár film, Maya Vitkova első rendezése kapta a 21. Titanic Filmfesztivál 8000 euróval járó Hullámtörők-díját szombaton a Szász János filmrendező vezette nemzetközi zsűri döntése nyomán.
ápr. 12
21:48
A Sátántangóra zenél Víg Mihály (Infostart)
Idén lesz húsz éve, hogy a hazai mozik bemutatták a Sátántangót, a magyar filmművészet egyik legmonumentálisabb alkotását. A jubileumhoz igazodva az A38 szerzői esttel tiszteleg Tarr Béla rendezése előtt: a főszereplő, egyben zeneszerző Víg Mihály adja elő a Sátántangó zenéjét április 27-én a hajó kiállítóterében.
ápr. 12
22:42
Hogyan lehetett a szexualitásról beszélni a Kádár-korszakban? (Infostart)
Megjelent a Szex és szocializmus című könyv Tóth Eszter Zsófia történész és Murai András filmesztéta tollából. A kötet célja egyebek mellett az, hogy az olvasó megismerje, mit és hogyan lehetett a szexualitásról beszélni a Kádár-korban és milyen volt akkoriban a szexuális felvilágosítás - mondta Tóth Eszter Zsófia az MTI-nek.
ápr. 12
23:00
Ötödször, öt helyen a Budapest Folk Fest (Infostart)
Ötödször rendezi meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház, április 21. és 27. között öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események, fellép mások mellett a Dresch Quartet, a Csík Zenekar, a CimbaliBand és a baszk Juan Mari Beltran.

Keresés