Az alkotó esetében rekordot jelentő 11,6 millió fontos (4,6 milliárd forint) áron kelt el a Sotheby's szerda esti londoni árverésén Auguste Rodin francia szobrász (1840-1917) Irisz, az istenek hírnöke című szobra, amely valaha Sylvester Stallone filmsztár műgyűjteményét gyarapította.
Ma kezdődik a Kultúrházak éjjel-nappal sorozat, amelynek keretében vasárnapig mintegy 600 helyszínen élőzenei produkciók, hagyományőrző és a farsanghoz kapcsolódó programok várják a látogatókat.
Kulturális déli nyitás stratégiát hirdetett a kormány a Nyugat-Balkán országainak irányába, amelynek megvalósítását Pécs és a város kulturális intézményei fogják végezni - jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében pénteken elhunyt Kőrösi Zoltán író, dramaturg, forgatókönyvíró - erősítette meg az Origo hírét az MTI-nek Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője.
Már Budapesten tartózkodik Plácido Domingo. A világsztár a szombati Shakespeare Operaestély vendége lesz. A rendezvényről Ókovács Szilveszter főigazgatót kérdezte az InfoRádió.
Az év második felére a Városliget megújításának minden eleme látható lesz tervszinten - mondta Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában annak kapcsán, hogy a Néprajzi Múzeum tervezési pályázata második szakaszába lépett.
Plácido Domingo szerint bár az opera műfajának nagy versennyel kell szembenéznie, örökké élni fog, halhatatlan. A világhírű spanyol énekes, aki szombaton lép fel a Magyar Állami Operaház Shakespeare-estélyén, a magyar sajtó kérdéseire a péntek esti próba után tartott sajtóbeszélgetésen válaszolt az Operaházban. A kérdésre, milyen érzés élő legendának lenni, szellemesen úgy riposztolt: "nos, sokkal…
Idén is várják a Kárpát-medencei középiskolások pályamunkáit vers, próza és tanulmány kategóriában, az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete és a Sárvár Város Önkormányzata által közösen meghirdetett pályázaton - közölte Mezey Katalin Kossuth-díjas író, az Írók Szakszervezetének főtitkára.
Egy kevesek számára ismert földalatti vasutat is bemutat majd az új, jövőre megnyíló londoni Postamúzeum, amely a brit királyi postaszolgálat emlékeit tárja a látogatók elé.
A báli szezon hagyományosan a farsang ünnepköréhez kötődik, célja az ismerkedés, az eljegyzés volt - mondták az InfoRádiónak nyilatkozó néprajzkutatók.
A Fővárosi Nagycirkuszban tanácskoztak a magyar utazó cirkuszok vezetői, akik többek között arról egyeztettek, hogy a cirkuszművészet hogyan kerülhetne fel a szellemi kulturális örökségek UNESCO-listájára.
A forradalomról és szerelemről szóló Marie Antoinette című musicalt mutatja be a Budapesti Operettszínház március 4-én: Lévay Szilveszter és Michael Kunze fordulatos darabját, amely eredeti megközelítésben dolgozza fel a tragikus sorsú francia királyné életét, a nagyszínpadon láthatja a közönség.