A Győztesek karneválja a cirkuszban című előadás január 19. és március 11. között, hetente nyolc alkalommal lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz porondján. A produkciót a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál legjobb, díjnyertes számaiból állították össze.
Melyik gyerek ne szeretné, hogy mint az Aladdin és a csodalámpa című mesében, a kívánsága egyszer valóra válna. Ha nem is egy dzsinn, de a hollywoodi filmesek jóvoltából a kis John Bennett-té teljesül: életre kel a kedvenc plüssmackója, amely fenekestül felforgatja az életét. A Ted című vígjáték szombaton 21.00-tól a Super Tv2-n látható.
Tizenegy éve adja át a Média a Családokért Alapítvány a Családbarát Médiáért-díjat azoknak az újságíróknak és szerkesztőknek, akik a családi összetartozás és szeretet erejét konkrét életeken keresztül mutatják be munkájuk során. Az idei év a Családok Éve is, emlékeztetett méltató beszédében Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
Január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc 1823-ban a Himnuszt, 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját Soprontól Sepsiszentgyörgyig, Beregszásztól Bonyhádig. A rengeteg program közül összegyűjtöttünk párat.
Az Erkel Ferenc színházban próbálják George Gershwin: Porgy és Bess című operáját, viszont úgy tűnik ez a darab nem sok előadást fog megérni. A mű jogörököse ugyanis úgy döntött, csak akkor engedi játszani a darabot, ha minden karaktert fekete színész játszik. Az operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter elfogadhatatlannak tartja, hogy 2018-ban bá
Csinszka, a halandó múzsa címmel jelent meg kötet Boncza Bertáról. A könyv szerzője Rockenbauer Zoltán művészettörténész, volt kulturális miniszter, aki az Inforádió Aréna című műsorának vendége volt.
91 éves korában elhunyt Paul Bocuse, a francia konyhaművészet megújítója. Évek óta Parkinson-kórban szenvedett. A lyoni séf halálhírét Gérard Collomb belügyminiszter, Lyon korábbi polgármestere jelentette be a helyi francia sajtónak szombaton.
75 éve hunyt el Rejtő Jenő (1905–1943), a ponyvaműfaj koronázatlan királya, műveiből a mai napig idéznek, olyan karakterek köszönhetőek neki, mint Piszkos Fred, a kapitány, Nagy Levin és Gorcsev Iván.