2018. január 30. kedd

jan. 30
6:42
Ki legyen a jelölt? (Spa Trend Online)
Az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásai szerint a választók alig egyharmada áll a Fidesz mögött.
jan. 30
7:00
Hagyományok és megújulás (autopro)
Idén 55 éves az ország egyik legnevesebb komolyzenei együttese, a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A kilenc hegedűsből, három brácsásból, három csellistából és egy nagybőgősből álló együttes külföldön is ismert: Európa szinte valamennyi országában felléptek, de megfordultak többek között Sydney-ben, New Yorkban, Dél-Amerikában, Kínában és Japánban is.
jan. 30
8:54
Nem tréfadolog: pillanatokon belül eléri Amerikát az észak-koreai atomfegyver (Spa Trend Online)
A CIA igazgatója leszögezte: fel kell fogni, hogy Kim Dzsong Un az egész világra veszélyes.
jan. 30
9:30
Elhunyt Bolba Lajos (hirado.hu)
Bolba Lajos karmester, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei osztályának és a Magyar Televízió zenei osztályának egykori vezetője, számtalan könnyűzenei műsor zenei rendezője 86 éves volt.
jan. 30
12:12
Riporterek megméretése (autopro)
Két kollégánk is első díjat nyert a 36. Magyar Sajtófotó-pályázaton. Kurucz Árpád a katalán függetlenedésről készült képeivel lett a képriport (sorozat) kategória legjobbja, Teknős Miklós pedig a Művészet (egyedi) kategória első helyezettje lett a Szék című fotójával, amelyen Stefan Wewerka Szék című alkotása és a műtárgy tulajdonosa látható egy bu
jan. 30
12:48
Születésnapra készül a Család-barát (hirado.hu)
Február 3-án tűzi műsorra a Duna Televízió a Család-barát című műsor 10. születésnapi adását. A jubileum alkalmából számos érdekességgel és meglepetéssel, valamint közismert vendégekkel készül a csatorna.
jan. 30
13:06
Sajtófotó: itt a jó és erős fényképek titka (Infostart)
Kihirdették a 36. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait. A díjnyertes képek, képsorozatok március 29-től tekinthetők meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
jan. 30
13:42
Keresik Budapest dalát (hirado.hu)
A projektre tizenegy ismert előadót hívtak meg.
jan. 30
14:15
Itt vannak az első képek a Pokémon-film forgatásáról (Blikk)
Örvendezhetnek a rajongók, kiszivárogtak az első képek a Pokémon film forgatásáról.
jan. 30
14:54
Az MTVA munkatársait díjazta a Szerb Országos Önkormányzat (hirado.hu)
A szerb nyelvű nemzetiségi magazin, a Srpski ekran munkatársai, Snežana Milivojević felelős szerkesztő és Sibalin György szerkesztő magas elismerésben részesítette a magyarországi szerbség köztestülete – közölte az önkormányzat a Híradó.hu-val.
jan. 30
15:30
Negyven éve távozott el a tűnődés mártírja (autopro)
1978. január 30-án hunyt el Nagy László Kossuth-díjas költő, műfordító. Emlékezzünk most azzal, hogy elfelejtjük az életrajzot. Emlékezzünk azzal, hogy elfelejtjük személyes kedvencemet, a kultúrtörténeti kontextust is (nem fog sikerülni).
jan. 30
16:30
Értékes írások kiváló szerzőktől (autopro)
Lenyűgöző a Magyar Művészeti Akadémia negyedéves lapja, a Magyar Művészet: mind tartalmában, mind pedig külsejében egyaránt igényes. A művészetelméleti folyóirat album formátumú számai negyedévenként jelentkeznek, igényes tipográfiai megjelenése, színes illusztrációi esztétikai szempontból is értékes kiadvánnyá teszik.
jan. 30
16:48
Megnyílt a Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás Kecskeméten (autopro)
Keddtől Kecskeméten, a Cifrapalotában látható a Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás. Mint a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a megnyitón hangsúlyozta, a késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüst leletegyüttese egy olyan ritkaságot és szépséget képvisel, amely a világ bármelyik múzeumában megállná a helyét.
jan. 30
17:48
Telt ház fogadta a magyar fiúkórust Sanghajban (hirado.hu)
Ott vendégszerepelt az Egri Érseki Fiúkórus.
jan. 30
18:09
A szerelem nem kortól függ – Interjú Kovács Patríciával (Blikk)
Humoros helyzeteken keresztül mutatja be a háromgyerekes nő és a nála tizenöt évvel fiatalabb fiú kapcsolatát a Korhatáros szerelem című romantikus vígjátéksorozat. A női főszerepet Kovács Patrícia játssza.
jan. 30
18:15
Buszbotrány - Reagált a szaktárca (Spa Trend Online)
Korábban nem válaszoltak, cikkünk megjelenése után viszont már állították: nem gyakoroltak nyomást a BKV-ra.
jan. 30
18:17
Felborult egy autó a XIII. kerületben - Fotók (Spa Trend Online)
A jármű vezetőjét kórházba szállították.
jan. 30
20:42
Február végén mutatja be az Örök tél című filmet a közmédia (hirado.hu)
Az alkotás a szovjet Gupvi munkatáborok elhallgatott világát mutatja be.
jan. 30
21:33
Lapunknál járt a brit nagykövet (Spa Trend Online)
Egyebek mellett szó volt a magyarországi sajtóviszonyokról, valamint a kezdődő választási kampányról.

Keresés