Eddigi legkülönlegesebb koncertjére készül a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll. A 30 fős énekegyüttes december 16-án Budapesten, az IBS színpadán énekel, és a Készenléti Rendőrség zenekara kíséri őket. A gyerekek fellépőruhájának elkészítését ingyen vállal
Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett műsort, amely az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenye, január 19-től sugározza majd a Duna Televízió.
A Mint liliom a tövisek közt nem a klisék felől közelít a múlt században alkotó női festők és szobrászok életművéhez, nem jár körül tipikus női témákat, nem tipikus női élethelyzetek mentén építkezik.
A diótörő és a négy birodalom egy varázslatos karácsonyi élő szereplős családi fantasyfilm, amelyet E. T. A. Hoffmann meséje alapján vitt filmre a Walt Disney Pictures.
A díjat csak évente egyszer, egy bortermelő kaphatja meg a Magyar Bor Akadémia tagjainak szavazatai alapján. Idén huszonnyolcadik alkalommal adták át a legrangosabb magyar elismerést.
A kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányításszerzését az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett.
Schiffer Miklós stílustanácsadót az öltözködési praktikákon túl a mindennapi viselkedéssel kapcsolatos tanácsokért is szokszor keresik. A szakember azt mondja: az a gond, hogy a téma irodalmának nagy része a protokollal és etikettel foglalkozik, ami azért nem az emberek mindennapjait érinti.
A Kairói Nemzetközi Filmfesztivál az egyetlen "A"- kategóriás fesztivál Afrikában, a kontinens legfontosabb filmes seregszemléje, ahol Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje a napokban jelentős díjat kapott.
A BÚÉK című magyar vígjáték az olasz eredetinek pontosan az ötödik remake-je, vagyis ötödszöri rókabőr-lehúzás egy zseniális sztoriról. Mivel egyik előzményt se láttam – vagy épp ezért – rég szórakoztam ilyen jól. Kritika.
A '80-as évek egyik legmeghatározóbb popduója, a Milli Vanilli Budapesten lép majd fel. Az Arénában egy Retro Party keretében láthatjuk őket – először Magyarországon, a 80’-as évek olyan nagy világsztárjai mellett, mint CC Catch, Samantha Fox, Joy, az Opus és Ottawan.
Maurice Maeterlinck talán legnagyobb hatású és egyben legismertebb műve, A kék madár Szenteczki Zita rendezésében tegnaptól látható a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában.
A névadó életcélja egy jobb, élhetőbb, a valós keresztény értékekre figyelő Magyarország megteremtése volt, amiért mindvégig önfeláldozóan küzdött – mondta Varga Mihály.
Bár Erwin Moser esetében – sajnos – lezárult életműről beszélünk, a Manó Könyvek Kiadó átgondolt adagolásának köszönhetően még mindig meg tud lepni egy-egy újabb-régi kötet.
Három fővárosi karácsonyi művészeti vásár is a fiatalabb korosztály műveiből válogat az ünnepek előtti időszakra: az Y generáció képzőművészeit hívták meg.
Újra képernyőn a régi klasszikus, majd húsz esztendővel a magyarországi bemutató után visszatér Luz María! A sorozat december 21-től hétköznaponként látható 21.00-tól az az Izaura Tv-n, ismétlés 11:30.
Nagyszabású dokumentumfilm készül az egyik legismertebb magyar Afrika-utazó és vadászíró, gróf Széchenyi Zsigmond életéről – közölte a projektet támogató Takarék Csoport.