Életének 92. évében elhunyt Kallós Zoltán Kossuth-nagydíjas, Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a Nemzet Művésze, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje.
Összesen 240 rész és egy a történetből készült Musical után váratlanul kirúgták a népszerű MTVA-s websorozat rendezőjét, a csapat úgy tűnik, szétszéledt.
A jelentkezéseket hat kritérium mentén bírálták el. A legfontosabb kérdés az volt, hogy mi az, amit az adott város mutatni tud Európának és mi az, amit Európától tanulni tud.
Ha úgy érzi, szétstresszelik, túlterhelik, alábecsülik, terrorizálják, bántalmazzák, és mindez azért van, mert egy gyökérrel dolgozik együtt, tanulja meg, hogy kell kikerülni, átverni, lefegyverezni a bosszantó lényeket – és ne halassza holnapra!
A Valami Amerika 3. részében börtönbe kerül a balek fivéreivel Szabó Győző. Mindeközben a képernyőn gügye, oktondi rendőrként akciózik A mi kis falunk második évadában.
Wes Anderson Isle of Dogs (Kutyák szigete) című animációs filmjének világpremierjével elkezdődött csütörtök este a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja.
Csütörtökön nyílt meg Budapesten a Body című kiállítás. A nemzetközi együttműködésben megvalósult tárlat pontosan az, amit címe ígér: az emberi test kívülről-belülről.
Fekete Párduc még egy viszonylag ismeretlen karaktere a Marvel filmes univerzumának, épp ezért az egyik legjobb jelölt arra a célra, hogy rajta keresztül mossák össze az eddig két külön világhoz tartozó hősöket az egér égisze alatt. Nem ez az egyetlen ok, amiért tőle várjuk ezt a hatalmas lépést, az sem kizárt, hogy már a második részben sor is ker
Négy évtized telt el azóta, hogy Ash először találkozott a gonosszal, de semmit sem vesztett azóta sem humorérzékéből, sem elszántságából. Mindkettőre szükség van, amikor késő esténként ismét szembetalálja magát a gonosz halottakkal az Ash vs Evil Dead című sorozatban az RTL Spike-on.
Március 5-én befejező epizódjához érkezik a Bosszú vagy szerelem. A TV2-n hétköznap délutánonként látható sorozat váltásaként Magyarországon eddig még nem vetített török szériát tűz műsorára a csatorna.
Novellaíró versennyel, antológia bemutatóval, koncerttel várják az érdeklődőket a hétvégén a Magyar Széppróza Napján. Több mint 60 kulturális intézmény szervezett programokat erre az alkalomra.
Aki tudta, komisz ruháját civilre cserélte, s a front irányába indult. Visszafelé menekült. Az osztrák határnál elfogyott a haza. Nem maradt mit védeni.
Az Ash Vs. Evid Dead című horrorsorozat címszerepében Bruce Campbell nyújt vérbő alakítást. Boldogan vállalta, hogy a horror műfaj sztárja legyen, a bevallása szerint így a rajongóktól nem, csak a kóbor kutyáktól retteg az utcán. A viccesen rémes sorozat epizódjai az RTL Spike-on peregnek.
A négyzet című svéd társadalmi szatíra már rengeteg rangos nemzetközi díjat nyert, mire kiderült, hogy bekerült a legjobb idegen nyelvű film Oscar-esélyes ötös fogatába.
A Királyság! című sorozat révén egy fiktív brit uralkodó család botrányos és meghökkentő életébe nyerhetünk betekintést. Itt minden a hatalomról szól, korlátok nem léteznek és a bizalom olyan luxus, amit senki sem engedhet meg magának. Dögös herceg, rangon aluli szerelem, lázadó, szexi hercegnő, és a királynő, aki mindenre képes a hatalomért, minde
Rex felügyelő harmadik gazdája volt 2001-től Alexander Pschill, bár az okos rendőrkutyán osztozni kényszerült. Az osztrák színész két éve színházat alapított Bécsben.
A magyar széppróza napja köré szerveződő rendezvénysorozat eseményei február 12-től 23-ig zajlanak országszerte és a határon túl, csaknem százötven író részvételével.
A közelmúlt egyik legfontosabb külpolitikai öröksége az orosz–magyar gazdasági oligarchikus kapcsolatrendszer, amely az elmúlt nyolc esztendőben kialakult