Az Álmodj velem! című mexikói telenovella az meséli el, hogyan lesz a könnyed nyári kalandból elsöprő szerelem. A széria a 2000-ben készült kolumbiai sikersorozat, a Pobre Pablo remake-je, új változata, napjaink sztárjaival a főszerepben. Cikkünk második részében róluk is olvashat. A sorozat minden hétköznap 15.45-től látható a Tv2-n.
Szabó István 1979-es Bizalom című filmjének felújított, digitalizált változatával nyitják meg ünnepélyesen a 4. Magyar Filmhetet február 7-én, a Corvin moziban. Ez a rendező első olyan filmje, amelyet Oscar-díjra jelölt a Filmakadémia.
Gáti István költői tudásáról és érdemeiről már írtam korábban Kirsi Kunnas Nyakigláb Nyuszi bukfencei című könyvének fordítása kapcsán, de nem sokkal ezelőtt kezembe került a szerző önálló gyermekverskönyve, a Tök Magda kalandjai című kötet, amely lazán egymáshoz illesztett „történetekből” álló, félepikus verses meseregény.
Arnold Schwarzenegger az Amazon készülő westernsorozatában, az Outriderben vállalt szerepet. A volt kaliforniai kormányzó és Terminator-sztár színészként és executive producerként is dolgozik a szérián, amit az Amazon Stúdió forgat.
Harminc plusz egy dallal készül Vörös István negyvenéves dalszerzői jubileumának megünneplésére. A nagyszabású – háromórásra tervezett – koncertnek a MOM Kulturális Központ ad otthont március 3-án 19 órától.
Szabó István tiszteletére, Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik meg ma este a 4. Magyar Filmhét. Csütörtöktől szombatig a Corvin moziban 150 film pereg majd, melyekre a közönség kedvezményes, 500 forintos áron válthat jegyet.
Mozgalmas napok, hetek várnak Balázs János, Liszt- és Junior Príma díjas zongoraművészre, aki több nemzetközi rangú eseményre is készül: a Cziffra Fesztivál hétvégi budapesti mesterkurzusára, majd a február 19-én kezdődő fesztiválra, amely egy hétig tart, valamint a Virtuózok című tehetségkutató tévéműsorra.
A Holdkelte címmel 1955-ben megjelent kémregényben az áll, 8 éve volt a nyugdíjazásig, ami a brit titkosszolgálatnál 45 év, tehát James Bond 1918-ban született – ezért a szuperkémről szól e heti sorozatunk.