Az elmúlt héten végre azokra a svéd tájakra is megérkezett a tél, ahol már hiányolták. Többnapos havazás után a hóréteg vastagsága egyes helyeken elérhette a két métert is. Mivel nem mindenhol van hivatalos meteorológiai állomás, így a 175 centiméteres vastagság vitte el a prímet Svédországban.
A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok egyáltalán nem közlekedtek.
Az atomfegyverek bevetését eddig nagyban korlátozta, hogy túlontúl pusztítóak voltak. Az emberiség teljes pusztulása nyomasztó teher volt, de most majd lesznek kis hatóerejű atombombák, amiket akár épeszű emberek is bevethetnek.
Jaj! De ne aggódjanak, nem ért véget a szegénylegény és a Magyarországot is megjárt királylány tündérmeséje, csak kevésnek tűnt az idő a novemberre tervezett mennyegző megszervezésére.
Párizs - A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok pedig egyáltalán nem közlekedtek.
Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.
Az afganisztáni háború 2018-ban 45 milliárd dollárjába kerül az Egyesült Államoknak - közölte az amerikai kongresszusban tartott meghallgatáson a törvényhozókkal a Pentagon (védelmi minisztérium) helyettes államtitkára.
A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok egyáltalán nem közlekedtek.
A kiszivárogtatott és az első hivatalos verzió is tele volt apró, de helyben komoly sebeket feltépő hibákkal. Tajvant például Kínához, a Kuril-szigeteket Oroszországhoz csapták, Dél-Koreát meg szimplán eltörölték a Föld színéről.
Az űrkorszak új fejezetének nevezik a SpaceX magáncég legújabb űrrakétájának kilövését. A Falcon Heavy névre keresztelt jármű Elon Musk technológiai milliárdos, a Tesla tulajdonosának büszkesége, amely magával is vitte a cég egyik autóját.
A pandákat mindenki imádja, cukiságuk határtalan. Időnként teljesen értelmetlen dolgokat tesznek, például túl magas, gyenge ágú fákat is megmásznak, ott pedig levelekbe kapaszkodnak.
- Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.
Részt vesz a dél-koreai téli olimpia pénteki megnyitóján az észak-koreai diktátor befolyásos lánytestvére – jelentették be a szöuli tisztviselők szerdán.
Sajtóértesülések szerint véget ért szerda reggel Berlinben a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós tárgyalása, és elkészült a koalíciós szerződés tervezete.
Továbbra is érvényes a letartóztatási parancs Julian Assange, a bizalmas dokumentumokat szivárogtató WikiLeaks alapítója ellen. Assange azt remélte, hogy hamarosan távozhat Ecuador londoni nagykövetségéről, ahol évek óta él. Egy bíróság azonban másként döntött.
Véget ért szerda reggel Berlinben a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tárgyalása a közös kormányzás folytatásáról, és elkészült a koalíciós szerződés tervezete - jelentette a Spiegel Online hírportál.
A tekintélyes Newsweek hetilap vezetése elbocsátotta Bob Roe főszerkesztőt és több munkatársát hétfőn. Menesztésükre azért kerülhetett sor, mert kedvezőtlen fényben tüntették fel a folyóiratot működtető médiacsoportot a manhattani ügyészség pénzmosás gyanújával indított nyomozását követően - írta a Huffington Post című amerikai hírportál.
Tegnap megérkezett a havazás Párizsba. A helyiek egy kis mókával ünnepelték a telet. A 130 méter magas Montmartre domb történelmi környezetében már csatoltak is, és a bátrabbak le is csúsztak a pár centis havon.
Megsemmisült a SpaceX vállalat új, kedden felbocsátott óriásűrhajójának egyik gyorsítórakétája, mert elfogyott az üzemanyaga - közölte Elon Musk, a SpaceX és a Tesla vállalat tulajdonosa.
Anglia - Nagy meglepetés érte a 29 éves perverz férfit, hiszen arra számított, hogy majd lefeküdhet egy tinédzser fiúval, de helyette pedofilvadászok várták.
Több mint 130 légpuska-lövedéket találtak egy megölt orangután tetemében Borneó szigetének indonéziai részén - közölte szerdán egy helyi természetvédő csoport.
Leváltották alelnöki tisztségéből Ryszard Czarneckit szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, miután a lengyel kormánypárti politikus januárban a náci kollaboránsokhoz hasonlította egyik képviselőtársát, a lengyel ellenzéki Roza Thunt.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vonatkozó határozatának megfelelően elkezdte hazaküldeni az észak-koreai vendégmunkásokat - közölte szerdán az Interfax hírügynökség a phenjani orosz nagykövetre, Alekszandr Macegorára hivatkozva.
Heten vesztették életüket, 254-en sérültek meg, és 88-an tűntek el a keddi földrengésben Tajvan keleti részén az újabb jelentések szerint. A mentőcsapatok 224 embert menekítettek ki a romok alól. A földrengés 6,5-ös erősségű volt.