Simon Beck nevét már sokan ismerik. A "hótaposós művészete" 2004-ben kezdődött, amikor a francia Les Arcs síterepén síelt, és csúszás közben észrevett egy befagyott és behavazott tavat és elgondolkozott, hogy milyen szép mintát lehetne oda rajzolni.
Warth-Schröcken síterepe valószínűleg nincs az első tízben a hazai síelők listáján. Sőt! Azt is mondhatnánk, hogy a legtávolabbi osztrák tartomány, Vorarlberg, síterepei igazából csak az ínyencek fantáziáját indítja be. Pedig a tavaly egyesült Ski Arlbeg régió az idén is kínál újdonságokat.
A fiatalon, legfeljebb 19 évesen elhunyt Tutanhamon fáraó regnálása ugyan nem tartozott az ókori egyiptomi birodalom legfényesebb és legjelentősebb korszakai közé, ám mérhetetlen gazdagságú sírjának 96 évvel ezelőtti feltárása óta a történettudomány sokkal többet tud az egyiptomi birodalmak uralkodó elitjének életéről – erről szól a Blikk e heti so
Észak-Korea kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, jelentette be a phenjani olimpiai delegáció vezetője. A kommunista állam küldöttsége egyórás találkozón vett részt a dél-koreai elnökkel, aki szintén üdvözölte az évek óta várt enyhülést. A téli olimpia záróünnepségén Ivanka Trump is részt vett, de az amerikai delegáció egyelőre nem tárgyalt Észak-
Orbán Viktornak a visegrádi Fidesz-KDNP kihelyezett frakciógyűlésen tett kijelentése után egyértelművé vált, hogy mindössze a 2,2 millió rájuk szavazónak kíván a miniszterelnöke lenni.
Egész héten egymásnak ellentmondó számok után vasárnap pontosnak tűnő adatot tudott közölni Nigéria tájékoztatási minisztériuma a hétfői emberrablásról: 110 lányt tartanak nyilván eltűntként.
Letartóztattak az ausztrál hatóságok egy férfit, mert a gyanú szerint 21 ezer szövegkiemelő tollba rejtve próbált meg Ausztráliába csempészni 300 kilogramm efedrint - közölte hétfőn a helyi rendőrség.
Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.
Hiába szólított szombaton egységesen, Oroszország és Kína támogatásával erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Vasárnap is folytatódtak a bombázások, a rezsim a hírek szerint még klórgázt is bevetett.
A balatoni szakembereknek is fel kell készülniük a közösségi médiában terjedő álhírek kezelésére. Egyes kommunikációs szakértők azt állítják, egy-egy jól irányzott álhír tönkre is tehet olyan kisvállalkozókat, akik a két-három hónapos nyári főszezonban próbálják kitermelni azt, amiből családjukat kellene egész évben eltartani.
Alabama – Egész elképesztő módon úszta meg kivégzését egy halálraítélt az Egyesült Államokban. Nem találták a vénáját, így végül elhalasztották a halálos ítélet végrehajtását.
Nem sikerült megállapodniuk a befektetőkkel, ezért kénytelen csődeljárást kezdeményezni maga ellen a New York-i székhelyű filmvállalat, amelyet Harvey Weinstein és fivére, Robert Weinstein alapított - számolt be az esetről hétfőn a BBC News.
Az alabamai tisztviselők össze-vissza szurkálták a halálra ítéltet, akin egyszerűen nem találtak vénát. Két és fél óra után feladták, addigra már vérben tapicskoltak.
Tavaly kevesebb mint százezerrel nőtt az Egyesült Királyságban élő európai uniós állampolgárok száma. Az EU-s bevándorlás mérséklése volt a brexit melletti legfőbb érv, ám meg kell említeni, hogy az EU-n kívülről több mint kétszer annyi bevándorló érkezett, mint az unióból.
Berlinben Angela Merkel tegnap délután közzétette miniszterjelöltjeinek névsorát. A Szociáldemokrata Párttal kötött koalíciós megállapodás értelmében a kancellár vezetése alatt álló Kereszténydemokrata Unió hat minisztert küldhet az új kormányba, feltéve, ha a több mint 450 ezer szociáldemokrata párttag többsége is az együttes kormányzás mellett fo