Leállt a közlekedés Rómában. Az olasz fővárost egy kiadós havazás bénította meg. A mediterrán városban utoljára hat éve volt nagyobb hóesés, és nincsenek felkészülve a hó eltakarítására. A város vezetése a hadsereg és más olasz települések segítségét kérte.
Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, s az épület jelentős részben kiégett.
Harmincévi börtönbüntetést kértek az ügyészek Dél-Koreában kedden a tisztségéből eltávolított államfőre, Pak Gun Hjére, akit az ellene indított eljárásban vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és más bűnügyekkel vádolnak.
Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős része kiégett. Egy hónapon belül ez volt a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen.
Belső értesülésekre támaszkodó médiajelentések szerint az idén ősszel három új iPhone modellt mutat be az Apple. Mindhárom az iPhone X megjelenését idézi majd, de az egyik nagyméretű lesz, egy másik pedig "olcsó" kivitelű.
Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna i nagykövetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni támadás miatt – mondta a tárca vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
Valósággal kivégeztek egy oknyomozó újságírót és a menyasszonyát egy szlovákiai magyar faluban. A férfi gyanús adóügyek után nyomozott. Írt egy kétes hírű vállalkozóról, de a belügyminiszter gazdagodásáról is. Szlovákiában még soha nem öltek meg újságírót. A szlovák kormányfő egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Több országút járhatatlan volt kedd délelőtt Románia déli és délkeleti részén az előző nap lehullott hó és főleg a hótorlaszokat emelő viharos szél miatt: Bukarest és a tengerpart között leállt mind a közúti és a vasúti, mind a légi közlekedés.
Több országút járhatatlan volt kedd délelőtt Románia déli és délkeleti részén az előző nap lehullott hó és főleg a hótorlaszokat emelő viharos szél miatt: Bukarest és a tengerpart között leállt mind a közúti és a vasúti, mind a légi közlekedés.
Kedd reggel életbe lépett a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta körül meghirdetett tűzszünet. A szíriai kormánnyal szövetséges Moszkva által bevezetett fegyvernyugvás célja, hogy a polgári lakosok ki tudjanak menekülni az ostromgyűrűből.
A pokol földi jelképévé vált a szíriai Damaszkusz elővárosa, Kelet-Gúta, amelyet a lázadók tartanak a kezükben, s ahol rengeteg civil halt meg, köztük több mint 100 gyerek az elmúlt hetek bombázásai alatt. Hétfőn Putyin humanitárius tűzszünetet rendelt el, s az ostromgyűrűn egy folyosót nyitottak, hogy a civilek elmenekülhessenek. A terv dugába dől
Harminc évi börtönbüntetést követeltek az ügyészek Dél-Koreában kedden a tisztségéből eltávolított államfőre, Pak Gun Hjére (Pak Kunhje), akit az ellene indított eljárásban vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és más bűntettekkel vádolnak.
Róma után Nápolyt is hótakaró fedte be kedden, amely megbénította a légiforgalmat és a vasúti közlekedést is. A rendkívüli hidegben egy hajléktalan megfagyott a milánói vasútállomáson.
Ki lehet tiltani a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján.
Róma után Nápolyt is hótakaró fedte be kedden, amely megbénította a légiforgalmat és a vasúti közlekedést is. A rendkívüli hidegben egy hajléktalan megfagyott a milánói vasútállomáson.