Történelmi filmes programot hirdet a Magyar Nemzeti Filmalap – mondta el Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója az InfoRádiónak adott kedd esti interjújában.
Magyarország egyik legnagyobb, több mint 6000 kötetből álló digitális könyvkínálatával elindult hazánk első e-könyv-klubja – jelentette be a rendszert üzemeltető DiBookSale Zrt.
A Queen együttes Magic turnéján valósult meg 1986. július 27-én az első olyan stadionkoncert Magyarországon, sőt a vasfüggöny mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel.
Érdemes figyelni a Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az Ioan Slavici Klasszikus Színház bemutatójára, Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című átiratának újragondolására.
Online videókkal kezdte médiabeli pályafutását Tokár Tamás. Megtisztelőnek tartja, hogy ő vezetheti a Fókuszt, az ország legnézettebb infotainment műsorát.