Hiánypótló a Magyar Nemzeti Filmarchívum három DVD-ből álló kiadványa. Az első a 60-as, a második a 70-es, míg a harmadik a 80-as évek legfontosabb rövidfilmjeit tartalmazza.
Látványos, több száz műalkotást felvonultató, retrospektív kiállítás mutatja be Király Tamás képzőművész-divattervező időtlen vízióit a Ludwig Múzeumban.
Nem szégyen, ha az emberfia kétkedve vesz kézbe egy friss Boban Markovic Orkestar-lemezt: tud-e még újat mondani nekünk a Kusturica-filmekkel kultikussá vált szerb fenegyerek és csapata?
Konstantinápoly eleste után csak idő kérdése volt, mikor mérnek hasonló csapást a törökök Magyarországra. Nándorfehérvárnál csaknem háromhetes küzdelemben Hunyadi János legyőzte a legyőzhetetlent.
A várostörténész a századeleji kávéházi kultúra legavatottabb kutatója. A pestieknek azért volt életforma a kávéház, „mert olyan szörnyű körülmények között laktak, hogy a lakások jó részében nem lehetett élni, legfeljebb aludni” - mondja.
A 25. James Bond-filmben, amelyet jelenleg Olaszországban és Nagy-Britanniában forgatnak, egy időre egy új női szereplő áll be a 007-es helyére: az új karaktert egy fekete brit színésznő, Lashana Lynch alakítja.
Egy nyaralás remek alkalom arra, hogy – a fürdés, barnulás, fagyievés és a mértékletes nappali alkoholizálás mellett – hátradőlj a napágyban és elmerülj egy lebilincselő regényben. De a nagy kérdés: mit vigyél magaddal? Segítünk!
A 29. Művészetek Völgye középpontjában a fenntarthatóság és a környezetvédelem áll: bevezetik a repohár rendszert, a tányérok és az evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek.
Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
Evezz a mélyre címmel a Kecskeméti Katona József Múzeum kortárs keresztény művészeti gyűjteményének 56 darabja lesz látható augusztus 25-ig a tihanyi bencés apátságban.
A nyári táborok és szabadegyetemek szerte a Kárpát-medencében azért is fontosak, mert lehetőséget biztosítanak arra, hogy „közös ügyeinkről tudjunk beszélni” – jelentette ki a politikus.
Ha már kedden eleged van az egész hétből, akkor ez neked szól! A DAL 2019 legjobb 30 produkciója közé is bejutó Heatlie Dávid egy fantasztikusan fülbemászó szerzeménnyel érkezik, amelyhez egy nem is akármilyen videóklipet villant. Fütyülésre felkészülni, itt a „Wurlitzer”!
Két évvel a széria indulása után a Netflix kivágta a sokat vitatott öngyilkossági jelenetet a Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) című amerikai kamaszdráma-sorozat első évadából.
Régi motoros a szakmában Donald P. Bellisario producer. Jól ismeri a siker receptjét, lévén olyan népszerű szériák kapcsolódnak nevéhez, mint a JAG – Becsületbeli ügyek, a Magnum és az Airwolf.
Huszonhárom éves korában disszidált, majd megalapította a Klasky Csupo Inc.-t, a világ egyik legismertebb animációs filmstúdióját. A kétezres évek közepén animátorból élőfilmes rendezővé avanzsált. Csupó Gáborral a Kecskeméti Animációs Fesztiválon beszéltünk, ahol a zsűri tagja volt.
Hangversenyek sorozatát adta, lemezei jelentek meg, tanít rangos főiskolán Manchesterben, doktori dolgozatát írja. Győri Noémi még is úgy érzi, most kezdődik igazán fuvolaművészi kiteljesedése.
A Balatonfüredről rajtoló hajókra légvonalban több mint 150 kilométer vár a vízen. Egy applikáció segítségével az összes hajó pozícióját akár telefonon is lehet követni.
G. István László költő, műfordító, tanár viszonylag hamar jelentkezett új kötetével, ami ilyenkor arra ingerli az olvasót, hogy nagyobb odafigyeléssel nézze meg a verseket.
A Disney A dzsungel könyve után most elkészítette Az oroszlánkirály élethű feldolgozását is. A filmnek már a gondolata is megosztotta a nézőket, de kollégánknak tetszett.
Szüntelen alkotókedv és vitalitás sugárzik a 102 éves Veszely Jelena szobrászművészből, akit a horvátok világhírű mestere, Ivan Mestrovic tanított egykor Zágrábban.
Új korszak veszi kezdetét a filmtörténetben, egy nagyon félelmetes korszak, amelyben már nem a művészi játék, hanem az érzékszerveink becsapása lesz a fő cél.
A Kezdetben volt a kert hatalmas mű, méreteiben a Háború és békét idézi. A vállalkozás formátuma jelzi a regényben ábrázolt világ kivételes gazdagságát.
Az Oltári csajokból is ismert színész ezúttal a Városmajori Szabadtéri Színpadán, a Jó estét nyár, jó estét szerelem főhősét alakítja. A darabról beszélgettünk.
Egy Duna-parti hajdani grófi rezidencia volt évtizedeken át a budapesti ifjúsági kultúra egyik fellegvára. Pedig még saját neve sem volt, a címe vált fogalommá: Bem rakpart 6.
A PIM főigazgatója kiemelte, a kulturális újságírásban számos hiányt kell pótolni és fontos feladatnak tartja a kulturális örökség közvetítését szolgáló tevékenységet végzők kinevelését.
Július 19-20-21-én annyi program lesz a PLÁZS-on, hogy nem is érdemes elhagyni a siófoki nagystrand homokos partját. Lesz Halott Pénz-, Horváth Tamás- és Rakonczai Imre-koncert, az Arénában hajnalig tartó bulik, míg napközben az Eisberg–Just Clear Fitness Fesztivál vár mindenkit, aki szereti aktívan eltölteni a hétvégéit.