Folytatódik az Ariel Ifjúsági És Gyermekszínház bábos ismeretterjesztő videósorozata óvodásoknak és kisiskolásoknak, minden pénteken 18 órától, a teátrum Facebook oldalán.
Idén 25 éves A dzsungel könyve című előadás, amelyet már több mint 1300 alkalommal játszottak a Pesti Színházban. Szombaton este hattól online lesz látható a darab. Hegedűs D. Géza rendező az InfoRádiónak azt mondta, hogy a Dés László és Geszti Péter által írt dalok annyira közkedveltek lettek, hogy ma már szinte népdalnak számítanak.
Nagyregény, régóta várt folytatások és erős líra - 2021 első felében is rendkívül színes lesz a magyar irodalmi felhozatal. A tény- és a világirodalmi kötetek után most a tervezett magyar címek közül szemezgettünk. Amit a korábbi összeállításainknál írtunk, most is érvényes: mindez csak egy töredéke az újdonságoknak, érdemes tehát figyelni a kiadók
Az Open Books adja ki ezentúl többek között Barabási Albert-László, Csányi Vilmos, Edith Eva Eger, Gárdos Péter, dr. Máté Gábor, Rubik Ernő vagy Philip Zimbardo műveit is.
A zenekar nemrégiben megjelent, Mozai c. lemezének minden dalához készített egy klipet, mely a végén egy kisfilmet fog kiadni. A most megjelenő Purple Ground a mozaik utolsó előtti darabja, hamarosan egyben is látható lesz a kisfilm.
A zenekar nemrégiben megjelent, Mozai c. lemezének minden dalához készített egy klipet, mely a végén egy kisfilmet fog kiadni. A most megjelenő Purple Ground a mozaik utolsó előtti darabja, hamarosan egyben is látható lesz a kisfilm.
Ian McEwan legutóbbi regénye, a Mi, gépek kapcsán adott egyik interjúja újra felszította a magas- kontra zsánerirodalom vitáját. Többen pedig mellre szívták és sértésnek vették, hogy az író egy alternatív múltban játszódó, mesterséges intelligenciát is szerepeltető regényével kapcsolatban utasítja el annak science fiction jellegét. Az eredeti megje
Várhatóan júniusban jelenik meg az első regénye Quentin Tarantinónak, ami nem más lesz, mint a Volt egyszer egy Hollywood című filmjének a regényesített változata.
Január 28-án Kepes András hivatalos Facebook-oldalán megírta, hogy nem lehet kapni új könyvét, A boldog hülye és az okos depresszióst a nagy kereskedőknél. Mindezt olyan kontextusba helyezte a népszerű író, mintha valami rosszindulatú akció történne. Valójában egy üzleti döntés áll a háttérben, ami egy fontos könyvpiaci eseményre hívta fel a figyel
Egy népet, amely sokféle, az utódokban is nyomot hagyó traumát élt át, nem lehet csak úgy leültetni beszélgetni, de két embert igen. Cseke Eszter és S. Takács András öt évig forgatott dokumentumfilmje saját családjáról is mesél minden nézőnek, származástól függetlenül.
A tavaly elhunyt Szőcs Géza költő, író, irodalomtudós és politikus emlékére ad online koncertet február 3-án, szerdán a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.
Mutier Uszáma tanárként, hátrányos helyzetű gyerekek mentoraként dolgozik, 2021-től pedig a Szívünk rajta új zsűritagja. Januárban a Zúzmaraszív című kalandregényre esett a választása, de a könyv mellett az olvasásról és az illusztrációk fontosságáról is beszélgettünk vele.
Mutatunk vidéki zenekarokat, amelyek nem csupán országosan váltak ismertté, de a gyökereiket soha egy percig meg nem tagadták. Lássuk, hány helyes tippetek lesz!