2021. május 4. kedd

máj. 4
15:36
Lisa Genova új könyvében magyarázza el, miért keressük folyton a telefonunkat (Könyves Magazin)
A Megmaradt Alice-nek idegtudós szerzője megírta első ismeretterjesztő könyvét az emlékezet működéséről és a felejtés okairól.
máj. 4
16:30
Biztos vagy benne, hogy jól ismered a testvéredet? (Könyves Magazin)
Egy sorozatgyilkos felbukkanása a hatóságok számára mindig versenyfutás is az idővel. A madártollas gyilkosságok James Patterson és J.D. Barker első közös regénye.
máj. 4
17:54
Az idei Fezen sorsa is megpecsételődött (Infostart)
Az elmúlt hónapok kilátástalan esélylatolgatása után úgy döntöttek, hogy a 2020-as után a 2021-es fesztivált is lemondják – közölték a szervezők.
máj. 4
19:18
Jacinda Ardern – Az új korszak vezetője (Könyves Magazin)
A világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Olvass bele Madeleine Chapman Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnökről szóló könyvébe.
máj. 4
19:45
Idén is elmarad a Fezen (Demokrata)
A tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben sem rendezik meg a székesfehérvári Fezen fesztivált.
máj. 4
20:00
Mások bőrébe bújt a Kígyó: egy sorozatgyilkos felemelkedése és bukása (Könyves Magazin)
Talán nincs is annál rosszabb, mint ha az intelligencia közönnyel párosul: az ilyen ember nemcsak a legnagyobb lelki nyugalommal képes átgázolni másokon, de a legváltozatosabb módszerekkel teremti meg hozzá a kereteket. A Bikinis Gyilkosként elhíresült Charles Sobhraj osztályrészéül egész életében az elutasítás jutott, így hát önerőből vált hontala
máj. 4
20:30
Nagy „Cipőre” kis cipőt: miniszobrot kapott Republic egykori frontembere (hirado.hu)
Az alkotást a budapesti munkáiról is híres Mihail Kolodko készítette.
máj. 4
22:00
Idén is elmarad a Fezen fesztivál (hirado.hu)
A fesztivált utoljára 2019 júliusában rendeztek meg
máj. 4
22:54
Őszre halasztották a Könyvhetet (Könyves Magazin)
Őszre halasztották a Könyvhetet

2021. május 5. szerda

máj. 5
0:06
A Dalszöveg Nagykövete Díjat nyert négy magyar szerző: ők a szerencsések (Blikk)
Lezárult az ország eddigi legnagyobb dalszövegversenye. A versenyt tavaly hirdette meg a Zeneszöveg.hu, ám a szervezőket is meglepetésként érte, hogy ekkora sikert aratott.
máj. 5
0:10
Eldőlt a nyár egyik legnagyobb fesztiváljának sorsa (Blikk)
2021-ben sem rendezik meg a FEZEN fesztivált - írják közösségi oldalukon a szervezők. A jövőre 25 éves rendezvény a nemzetközi fellépők hiányával és a közönség védettségi igazolványhoz kötődő megosztottságával indokolta a döntést. De egy nyári rendezvénysorozattal készülnek a FEZEN szervezői, és a jubileumi fesztivál szervezése is gőzerővel zajlik.
máj. 5
0:14
Meghalt Gergely András (Blikk)
75 évesen elhunyt Gergely András, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusa.
máj. 5
8:00
Meghan Markle gyerekkönyvet írt (Könyves Magazin)
The Bench (A pad) címmel gyerekkönyvet írt Meghan Markle, Harry herceg felesége. A könyvet egy apák napi vers ihlette.
máj. 5
8:36
Podcastet indít A Gyűrűk Ura két hobbitja (Könyves Magazin)
Podcastet indít A Gyűrűk Ura két hobbitja
máj. 5
9:54
10 dolog, amit eddig tudunk az új Szex és New York-sorozatról (Könyves Magazin)
A Szex és New York-sorozatról talán kevesebben tudják, hogy valójában egy adaptáció, Candace Bushnell azonos című kötetén alapul, amely eredetileg 1997-ben jelent meg Sex and the City címmel. A sorozat premierje 1998-ban volt az Egyesült Államokban, hat évadot ért meg, és 2004-ben ért véget. Időről időre felröppentek már hírek arról, hogy lesz foly
máj. 5
11:00
Péntekig jelentkezhettek a Mastercard® Alkotótársra! (Könyves Magazin)
Május 7-ig lehet pályázni a fiatal magyar írókat és költőket támogató Mastercard® Alkotótárs ösztöndíjra. Mutatjuk a legfőbb tudnivalókat!
máj. 5
11:24
Kiderült, hová költözik a Dürer Kert: „Hihetetlenül izgalmas lesz” (SzMo)
A szórakozóhely üzemeltetői mindent megtesznek azért, hogy a régi Dürer hangulatát is átültessék az új helyre.
máj. 5
11:30
Versterápia: „valami fáradt pillanatból/ valami váratlan öröm” (Könyves Magazin)
Versterápia rovatunkban ma Szabó Lőrinc Májusi éjszaka című versét ajánljuk.
máj. 5
12:30
Belga rocksztár Kocsis Ágnes új filmjében (hirado.hu)
A film női főszereplője Lana Barić Arany Aréna-díjas horvát színésznő, a férfi főszereplőt, Andrást pedig Daan Stuyven belga rocksztár alakítja, aki DAAN nevű formációjával ismert szereplője az európai könnyűzenei életnek.
máj. 5
13:24
Dezső András kémekről és titkos játszmákról ír harmadik könyvében (Könyves Magazin)
Dezső András ősszel megjelenő, harmadik könyvében a hazai titkosszolgálatok és a Magyarországon is aktív külföldi titkosszolgálatok világába vezeti be az olvasót.
máj. 5
14:48
„Nálunk mindig a találkozásokon van a hangsúly” – új helyen folytatja a Gödör Klub (SzMo)
Az egykori Sirály épületében nyit újra hamarosan az ikonikus szórakozóhely, amely az Erzsébet tér után a Király utca másik végéből is távozni kényszerült. Maróti Dániel programszervezővel beszélgettünk.
máj. 5
15:24
Augusztusra halasztották a Fishing on Orfű fesztivált (hirado.hu)
A szervezők eredetileg június 16-19 közötti időszakra tervezték a fesztivált.
máj. 5
15:48
Lázár Ervin 85 – A meseíró, aki a gyerekektől tanulta a legtöbbet (Könyves Magazin)
Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Lázár Ervin, aki komolyan vette a meseírást, történeteit sokszor a gyerekei inspirálták, a nyelvvel pedig játszott és varázsolt egyszerre. A mesevilág iránti vonzódását az alsórácegrespusztai gyerekkorból hozta, kedvencei között pedig még idős korában is a népmeséket emlegette. A nagy meseíró alakját egykori inter
máj. 5
16:12
Már biztos: augusztus végén tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált (SzMo)
Amennyiben lehetséges, akkor az eredeti, júniusi időpontban egy kisebb, családias rendezvényt tartanának.
máj. 5
16:30
Galaxis útikalauz – Nyolc fantasztikus mozi az űrutazásról (hirado.hu)
Hatvan éve, 1961. május 5-én az USA-ban felbocsátották a Freedom 7 nevű Mercury űrhajót, fedélzetén Alan Sheparddel, Amerika első űrhajósával. Ennek alkalmából bemutatunk nyolc feledhetetlen alkotást a csillagok között játszódó filmek elitjéből.
máj. 5
18:06
Újabb fesztivál sorsa dőlt el: itt a Fishing on Orfű szervezőinek közleménye (Blikk)
A szervezők úgy döntöttek, hogy az eredeti időpont helyett az előre meghirdetett pótdátumon, augusztus 25. és 28. között tartják meg a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt Fishing on Orfű fesztivált - közölték az esemény hivatalos honlapján.
máj. 5
18:12
Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben (Könyves Magazin)
Mit jelent a család, és mit a szabadság 1956-ban? Erre keresi a választ Pagony Abszolút Töri sorozatának új kötete, Kiss Judit Ágnes  kamaszoknak szóló regénye. Mutatunk belőle egy részletet!
máj. 5
19:06
Az Orbán-szabály: bemutatták G. Fodor Gábornak a kormányfőről írt könyvét (hirado.hu)
G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című könyvének online bemutatóját szerdán délután rendezték.
máj. 5
20:06
Zavarba ejtő és megkapó személyesség az online színházi térben (Könyves Magazin)
A Táp Színháztól megszokhattuk, hogy formailag és tartalmilag egyaránt különc, provokatív színházi műhely, amelynek tagjai évtizedek óta minden irányba feszegetik azokat a határokat, amit hagyományosan színháznak nevezünk. Az Alatta-felette online előadásai is épp ilyenek és semmivel sem kevésbé zavarba ejtőek attól, hogy Zoomon nézzük őket, sőt ta

2021. május 6. csütörtök

máj. 6
0:06
Sokkoló dolgok derültek ki Hitler szexuális életéről! – 18+ (Metropol)
A Hitler titkos szexuális élete című új dokumentumfilm megdöbbentő részletességgel számol be a náci diktátor borzalmakkal teli magánéletéről.
máj. 6
6:48
A hercegprímás, akit kétszer temettek el (hirado.hu)
„Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” – ezekkel a szavakkal tette fel Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása fejére XII. Piusz pápa a bíborosok kalapját 1946. február 21-én. A nemzetiszocialista rezsimek kegyetlenségét addigra már átélt Mindszenty jól sejtette, mi vár a főpapra a szocialista
máj. 6
7:24
Lengyelek a mozivásznon (Demokrata)
Május 10-éig, azaz az idei Filmtavasz befejezéséig öt új alkotást láthat az érdeklődő, a vetítések este nyolckor kezdődnek.
máj. 6
8:30
Hétszámjegyű összegért kelt el a stewardessből lett író első regénye (Könyves Magazin)
Hétszámjegyű összegért kelt el a stewardessből lett író első regénye
máj. 6
9:12
Agatha Christie előtt tiszteleg debütáló krimijében Pavesi (Könyves Magazin)
Minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul: kell, hogy legyen egy áldozat. Egy tettes. Egy gyanúsított. Egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal. Olvassatok bele Alex Pavesi új regényébe!
máj. 6
9:18
Film készül Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről (Infostart)
Csoma Sándor Sterczer Hildáról szóló, Magasságok és mélységek munkacímű mozijának munkálatai április végén kezdődtek – közölte a Nemzeti Filmintézet.
máj. 6
10:06
Ősbemutató, Libri-díj és Attenborough-születésnap (Könyves Magazin)
Bár lassan már személyesen is részt lehet venni a kulturális programokon, mostani ajánlónkban még az online rendezvények vannak túlsúlyban.
máj. 6
10:12
Janikovszky Éva, Dekameron-projekt és A nomádok földje (Könyves Magazin)
Márciusban új sorozatunk indult a a Civil Rádióban, amiben arra vállalkoztunk, hogy havonta 10-12 percben összefoglaljuk, hogy szerintük mi volt a hónap legfontosabb könyves vagy irodalmi témája, a hónap könyve és a beszélgetés végén még egy adaptációt is ajánlunk.
máj. 6
11:18
Liszt Koronázási miséjével ünnepel a 70 éves Magyar Rádió Énekkara (hirado.hu)
A koncertet vasárnap 19.30-tól élőben közvetíti a Bartók Rádió, május 12-én 21 órától pedig az M5 kulturális csatornán felvételről lesz látható.
máj. 6
11:42
Olvass könyvet és képregényt Napóleonról! (Könyves Magazin)
Kétszáz évvel ezelőtt,  1821. május 5-én Szent Ilona szigetén hunyt el Bonaparte Napóleon, akinek politikai és hadvezéri tevékenysége nagyban meghatározta nemcsak a korabeli Franciaország, de Európa életét is. Rajongtak érte és gyűlölték egyszerre - így megkapta „a kis káplár” és „a korzikai rém” ragadványneveket is. Összeállításunkban három Napóle
máj. 6
12:24
Idén sem lesz Sziget Fesztivál (Infostart)
A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad a Sziget Fesztivál - jelentették be a szervezők.
máj. 6
12:30
Hivatalos: idén sem lesz Sziget Fesztivál (SzMo)
Látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások terén, nem volt más választásuk – mondta el Kádár Tamás. Nagy visszatérést terveznek 2022-re.
máj. 6
12:36
Szívünk rajta: egy boszorkányos képregény lett a hónap könyve (Könyves Magazin)
A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: a program szakmai zsűrije ezúttal Emma Steinkellner Egy kis boszi naplója című könyvét választotta.
máj. 6
13:36
A Broadway történetében leghosszabb ideje futó musical Az operaház fantomja (hirado.hu)
Az operaház fantomja musical-változatát 1986-ban mutatták be először. Leghíresebb dalát rengeteg híres színész (mint Antonio Banderas) és zenész dolgozta fel.
máj. 6
14:06
Ismét látogathatók lesznek az Opera előadásai (Demokrata)
Az előadásokra az Opera a korábban bevezetett óvintézkedései megtartásával nyitja meg nézőterét.
máj. 6
15:30
Ötszáznál is kevesebben voltak a mozikban a hétvégén Magyarországon (SzMo)
Így történhetett, hogy a toplista első helyére 108 nézővel futott be a Boszorkányok című, 26 hete bemutatott film.
máj. 6
16:00
Letörölték Funktasztikus, a kormánykritikus rapper Youtube-csatornáját, állítása szerint egy Borkais videórészlet miatt (SzMo)
Több száma is milliós megtekintésnél járt a videomegosztón, most új csatornát kellett indítania.
máj. 6
16:12
Jó hír az operakedvelőknek: ismét látogathatók lesznek az Állami Operaház előadásai, ekkortól lehet jegyeket vásárolni (Blikk)
Ismét látogathatók lesznek a Magyar Állami Operaház előadásai, a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.
máj. 6
17:00
Fábri Péter az Artisjus-életműdíjas (Infostart)
Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is odaítélték a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.
máj. 6
17:06
Friss, üde, fülbemászó – Ilyen lett Völgyesi Gabi és a SuperStereo közöse (Blikk)
Az énekesnő SuperStereo oldalán alkotott, a „Holt-tenger” pedig parádésra sikerült! Laskai Viktor ismét pompás alapot rakott össze, ritmusos és pulzáló, amely remekül illeszkedik Gabi csodálatos hangjához. A páros először dolgozott együtt, ennek ellenére a közös munka elképesztően gördülékenyen ment.
máj. 6
17:30
Freud öröksége: ahol Kosztolányi és Stephen King találkozik (Könyves Magazin)
„Ennél nagyobb szellemi forradalom a hitújítás óta nem zajlott le”, írta Kosztolányi Dezső a pszichoanalízisről 1934-ben. Szerinte, mivel „a Freud-féle lélekelemzés a lélekben történő események ősokait, mozgatórugóit búvárolja (...) a közönség már kezdettől fogva összefüggésbe hozta az irodalommal. Mind a lélekelemző tudósnak, mind a költőnek hason

Keresés