A 72 éves rendezőt Veiszer Alinda kérdezte a Hadikról, a huszárokról és arról, milyen többletet látott meg a Hadikban. Szikora János arról is beszélt: ebben a műfajban nem volt olyan sok az a kétmilliárd forint.
12 évvel ezelőtt ezen a napon házasodott össze Vilmos herceg és Katalin hercegné. A brit hercegi páros 2011 áprilisában egy pénteki napon, a Westminsteri Apátság épületében mondta ki a boldogító igent, ma pedig már három gyönyörű gyermek boldog szülei.
Torokgyulladása miatt elmarad a május 6-i Nagy Duett Koncert a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményt ehelyett szeptember 6-án tartják majd meg.
Vasárnap, április 30-án a televíziós csatornák is a magyar film napját ünneplik, és természetesen a lehető legjobb módon, remek hazai filmekkel. A bőséges kínálatból szemezgettünk.
Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével (olvass bele) 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozata mostantól egy évig olvasható a Könyves Magazinon. A Szauna nap című első rész után itt a folytatás.
„Kíváncsi voltam, hogy ha egyszer pornófilmet csinálnék, hogyan tudnék belecsempészni egy kis szociális érzékenységet” – ez volt az alapgondolata Buda Flóra Anna 27 című animációs filmjének, amely egyetlen magyar alkotásként került be az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába.
A kémfilmek sosem mennek ki a divatból. Az utóbbi évek politikai helyzete sajnos időnként megidézi a hidegháború időszakát, aminek különösen az első harmada a kémsztorik virágzását hozta el.
Az idén május 19-én, pénteken rendezik meg az Artmozik éjszakáját: a Budapest Film filmszínházai közül a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban és a Tabánban láthatók filmek hajnalig.
Bírósági gyorsírónak készült, az első filmje majdnem tönkretette a karrierjét, és Madonna elcsaklizta előle az álomszerepét – nem indult könnyen az egykori szépségkirálynő filmes pályája…
Huszadik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazás
Április 30-án, vasárnap továbbá lehetőség van résztvenni az Otthon Segítünk Alapítvány kisgyermekeknek és családoknak szóló játékos, meséket megelevenítő ingyenes programján: a Meseösvényen!
A költészet játéka lehetőséget teremt, hogy átélhetővé tegyük a korlátlan fantáziavilágok képekbe való foglalását a művészet eszközeivel, kollázs-, rajz- és festési technikákkal.
A magyar film napját az első magyar stábbal készült film bemutatójának évfordulóján ünnepeljük. Az 1901. április 30-án az Urániában bemutatott, A táncz című nagyszabású, tudományos szórakoztató céllal készült előadásnak egy szeletét jelentették a legfeljebb pár perces filmes jelenetek.
A Duna dalversenyének győztese „Az Év Dala 2023” cím és a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább karrierjét.
Ma ünnepeljük a magyar film napját. Az ünnepet 2018 óta tartják, az április 30-i nappal az első magyar, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképre, A táncz című filmre emlékeznek.
Négy éve él boldog párkapcsolatban Jolly és kedvese, Szuperák Barbara. Az énekesnek és a fiatal lánynak kezdetben nem jósoltak hosszú jövőt a közöttük lévő húsz év korkülönbség miatt, ám az évek során rácáfoltak a rosszindulatú feltételezésekre.
Az angolszász politika mocsarában merülhetünk el szügyig a Netflix sorozatában, miközben a háttérben a Kreml és az orosz háborús rezsim képe sejlik fel. Mit tehet egy frissen kinevezett amerikai nő a brit férfiak irányította Nagy-Britanniában?
Fergeteges, 50 éves jubileumi koncertet ad a P. Mobil és a sztárvendégként színpadra álló Piramis zenekar vasárnap este a Papp László Budapest Sportarénában.