801 éve, 1222. április 24-én, Szent György napján, hirdette ki II. András királyunk Székesfehérváron az Aranybullát. Tavaly óta az évfordulón ünnepeljük az Aranybulla Napját.
A soha be nem fejezett mű Mary Bennet szemszögéből mondta volna újra a jól ismert történetet. Egy most közzétett rövid részletből kiderül, hogy az író a könyvében nem kímélte volna Mr. Darcyt.
Hantai Simon 26 évesen költözött Párizsba, ahonnan többé nem tért vissza szülőföldjére, így Magyarországon valódi művészeti szenzáció egy-egy alkotásának felbukkanása
A szlovén Anja Mugerli A méhcsalád című kötetében olyan családokat mutat be, amik a bomlás különböző szakaszába lépnek: állandósul a hiány, csorbát szenved a bizalom, felerősödnek a játszmák. A köteten mégsem uralkodik el a reménytelenség, hiszen Mugerli abban is az életszerűség mellett teszi le a voksát, hogy a nehéz helyzeteket ugyan fájdalmasnak
Nyár-, kőris- és tölgyfából készülnek Ferenc pápa ünnepi trónusai, amelyeket Ádám Tamás asztalosmester tervezett meg a katolikus egyházfő Magyarországra látogatásának alkalmából.