És soha nem is találták meg. Egy német bandának 16 perc kellett, hogy kitolják egy múzeumból, utána pedig minden bizonnyal beolvasztották. Az érme helyett csak az elkövetők lettek meg, ők börtönben végezték.
Miután szombaton 14 magyar állampolgárt sikerült kimenteni Szudánból, újabb 15 magyar jelentkezett, akiknek Magyarország próbál segíteni - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán.
Ukrajna az egyik legjobb balett-táncosát, Rosztyiszlav Jancsisent gyászolja, ugyanis a 31 éves művész életét vesztette az orosz-ukrán háborúban. A férfi 10 év után úgy döntött, otthagyja a színpadot, hogy megvédje a hazáját, azonban sajnálatos módon már nem térhet vissza.
Fergetegeset buliztak a sztárok és a civilek szombat este, a TNT nagykoncertjén az Arénában. Az eseményen részt vett Sáfrány Emese is, aki lapunknak elárulta, hogy a barátaival és a családtagjaival szórakozott az este során.
Vajna Tímea két magyarországi kezelés között kiruccant Párizsba, ahova magával vitte szeretett húgát, Palácsik Lillát és húga kedvesét, Visváder Tamást is.
A Gyömrő 2000 Kör elnöke szerint az, hogy a költségvetési csalással gyanúsított Gyenes Levente dönthet a település vagyonáról, olyan, mintha egy üzlet egy sikkasztással vádolt embert pénztárosként alkalmazna.
Schumacher Vanda pozitív gondolatokat fogalmazott meg a közösségi oldalán. Úgy gondolja, a boldogságnak kellene a normálisnak lennie, és arra buzdította a követőit, hogy mindent tegyenek meg ezért.
A megújuló kapacitások bővülése, a gázpiac globalizálódása és az időjárás mind szélsőségesebb jellege miatt a meteorológiai jelentések egyre fontosabb szerepet töltenek be az energiakereskedelemben is.
Európa legerősebb atomreaktora most kezdte meg a rendszeres energiatermelést Finnországban. A tervezettnél 14 évvel tovább tartott, de az Olkiluoto 3 reaktor komoly lökést ad az északi ország villamosenergia-önellátásának. Az 1600 megawatt kapacitású, költséges reaktor 2022 márciusában csatlakozott a finn nemzeti áramhálózathoz. A több mint egy évi
Németország, Lengyelország és néhány más uniós ország szankciókat sürget az orosz atomenergiával szemben, miközben a blokk új módszereket keres a Kreml bevételeinek megkárosítására Moszkva ukrajnai inváziója közepette.
A csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950 ezer hektoliterrel többet, mint 2021-ben - közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. Az üzleti szektoron belül különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak. Jelentősen csökkent viszont az összes ágazat áremelési törekvése és a fogyasztók inflációs várakozása.
A megújuló kapacitások bővülése, a gázpiac globalizálódása és az időjárás mind szélsőségesebb jellege miatt a meteorológiai jelentések egyre fontosabb szerepet töltenek be az energiakereskedelemben is. Akárhogyan alakul az időjárás, az energiakereskedőknek le kell tudniuk fordítaniuk arra, hogy milyen hatást gyakorolhat a piacra, ráadásul egyre ink
A döcögősebb hétindítás még nem szabad, hogy elvegye a csillagjegyed kedvét a folytatástól, inkább meríts erőt valamiből. Lássuk, hogy mit üzen számodra a mai napi horoszkóp!