A lelkipásztori látogatást egyenes adásban közvetítik a közszolgálati televíziós csatornák, valamint dokumentumfilmekkel és egész napos műsorfolyammal is várják a nézőket.
A technológiai ipar vezető szereplői nyílt levélben sürgették a mesterséges intelligencia fejlesztések azonnali felfüggesztését a társadalmat fenyegető kockázatok miatt. Az Élet Jövője Intézet (Future of Life Institute) által kiadott dokumentumot mintegy ezren írták alá, köztük Elon Musk, a Twitter tulajdonosa, a Tesla alapítója, valamint Steve Woz
A résztvevők beszéltek a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés fontosságáról, különösen a „jelenlegi válságra adandó hatékonyabb válasz” érdekében.
A vállalkozásoknak nyújtott új szolgáltatásokra és a Prima-díj missziójára is felhívták a figyelmet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége márciusi rendezvénysorozatán, amelynek utolsó állomása Győrben volt.
Tapolca erős közösség, amely azért ünnepli a város napját évről évre, mert van ereje szembenézni jelenével, tartja a múlt hagyományait, ápolja jelentős személyiségeinek örökségét, és készen áll arra, hogy a jövőhöz vezető úton is együtt haladjon.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az eseményen azt mondta: fontos a szolgáltatások fejlesztése, a magyar gazdaság akkor igazán eredményes, ha az ipar mellett a szolgáltatószektor a legmagasabb színvonalon működik.
Új reklámfilmmel élesztette fel az Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) korábbi kampányát, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a labdarúgásba és a szurkolásba sok minden belefér, de a diszkrimináció és a gyűlölet nem. A kreatív ügynökség a Human Telex Advertising & Event volt.Az MLSZ 10 évvel ezelőtt hívta életre először a Gyűlölet nem pálya kampán
A rendszerváltás előtti években életveszélyessé nyilvánított középkori erőd ma Magyarország egyik legnépszerűbb kirándulási célpontja. Az enyészettől a jelenlegi várkapitány, Papp Imre és családja mentette meg 1989-ben. Most pedig újabb terekkel és kibővített kiállításokkal várja a látogatókat.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja március elején évi 52 322 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 48 088 forinttal – a Netrisk Kgfb-index szerint.
Novák Katalin a kitüntetés átadása előtt mondott beszédében kiemelte: a szellemi teljesítmény akkor teljesedhet ki igazán, ha van gazdasági erő, hogy a gondolatból valóság, a tervrajzból épület, a kutatásból felfedezés legyen.
Alighogy hozzászoktunk az okoseszközök használatához, máris beszivárgott a mindennapokba az okosotthon kifejezés is. Kovács István Péter, az A1 Solar műszaki vezetője válaszolt azokra a kérdésekre, hogy hogyan kapcsolható össze az okosotthon funkciók használata az energiatakarékosságos szándékkal és miért érdemes intelligens és integrált megoldások
Matteo Salvini azt mondta: keleten Trieszt, nyugaton a francia határnál található Ventimiglia, délen Lampedusa szigete nem olasz, hanem európai határkapu, „de Európa jelenléte nem érezhető”.
Nem szenved hiányt szakmai kihívásokban Nyári Dia, aki nemrég remek fotót posztolt a közösségi oldalán. A színésznő az ötvenes évek szexszimbólumának bőrébe bújt: Marilyn Monroe-t alakítja majd, ami – a kép alapján – testhezálló a szerep.
Az ideiglenes felfüggesztés további sorsáról az ellátási és hálózati helyzet alapos elemzése nyomán születhet döntés, ennek menetrendjét egy új kormányrendelet határozza meg.
Jó évet zárt tavaly a turizmus, és egyelőre úgy tűnik, ezt a lendületet 2023-ra is sikerült megőriznie. Az előfoglalások alapján a hazai szállásadók és az utazási irodák is erős évre számíthatnak. Húsvétra a tavalyinál 17 százalékkal magasabb az előfoglalási szint, a május elsejei és a pünkösdi időpontokat is foglalják már, sőt a nyári előfoglaláso
Százötven éve egyesült fővárosunk: szinte minden, ami fontos és lényeges Budapesten, az 1900 körüli évtizedekben épült fel – így most ideje lenne a ma itt élők körülményeivel és igényeivel foglalkozni. Többek között ezekről is beszélgettünk nagyinterjúnkban Alföldi György urbanistával, a BME dékánjával, aki vallja: „A jelenlegi épített környezettel
A hatóság közlése szerint a chatbot vizsgálata során „nem találtak megfelelő jogi alapot, amely megindokolná a nagy mennyiségű személyes adat gyűjtését és tárolását, ami a felület működtetéséért felelős algoritmusok tanítását szolgálja”.
Tavaly 2021-hez képest kétmilliárddal több, összesen több mint 5,2 milliárd rosszindulatú hirdetést távolított el a Google a cég jelentése szerint. A társaság emellett több mint 4,3 milliárd hirdetést korlátozott, illetve 6,7 milliónál is több hirdetői fiókot függesztett fel. A társaság közlése szerint 2022-ben 29, a kiadókra és hirdetőkre vonatkoz
Aleksandar Vucic arra is emlékeztetett, hogy Belgrád tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, és elítélte az orosz agressziót, de nem fog szankciókat bevezetni Oroszország ellen.
Magyarország egyik legpatinásabb teljesítménytúráját mindig tavasszal, április közepén tartják. Előnye: nincs gatyarohasztó meleg. Hátránya: lehet, hogy sár lesz.