Erőteljesen nőtt az Erste Csoport működési eredménye és kamatbevétele az első három hónapban, az ügyfélbetétek növekedése meghaladta a hitelállomány bővülését - áll a pénzintézetnek az Mti-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Fontos dolgokat osztott meg ma a fiatalokkal Ferenc pápa a Papp László Budapest Sportarénában, a résztvevők óriási szeretettel és rajongással vették körül az egyházfőt.
Huszadik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazás
Hamarosan elindul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) Termékkereső szolgáltatása, amelybe már jelentkezhetnek a gazdálkodók, élelmiszer-előállítók, piacszervezők és piacüzemeltetők - közölte a kamara pénteken az Mti-vel.
Magyarország legismertebb lottójátékának április 29-i sorsolásán 2 játékos is sikeresen találta el a nyerőszámokat. A szerencsés nyertesek összesen több mint 4,5 milliárd forintnak örülhetnek.
Orvos-Tóth Noémi klinika szakpszichológus, az Örökölt sors és a Szabad akarat bestseller könyvek szerzője már több ízben bebizonyította, hogy a transzgenerációs traumák feltérképezése nem a múltban való kutakodást jelenti, hanem egyenesen kulcsfontosságú az egészséges énfejlődéséhez. A pszichológus most megalkotta az Egymás kártyajátékot, amely 160
Az egész országot megrázta, hogy szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt az ország kvízmestere, Vágó István. A DK-s politikusról most egy soha nem látott interjú került nyilvánosságra, amelyben elmondta, mit gondol Sebestyén Balázsról.
Egy republikánus aktivista azt állítja, hogy jelenleg Európában van, és nemrég a magyar kormány birtokába juttatta Joe Biden amerikai elnök fia, Hunter Biden laptopjának merevlemezét. A lemez az előző, 2020-as választási kampánynál is komoly fejtörést okozott az amerikai államfőnek.
Az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg, előbb vagy utóbb vissza kell térni a piaci normákhoz - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a vállalat csütörtöki budapesti közgyűlésén.
Régóta az egyik nagy kedvencünk, és már alig vártuk a tavaszt, hogy a pasztell köröm újra megkapja a jól megérdemelt helyét a trendi árnyalatok között. Most éppen a lila pasztell színek vannak porondon, mutatjuk is az aktuális favoritokat!
Egy nappal azt követően, hogy a Karmelita kolostorban tartott beszédében Budapestet a történelem, a hidak és a szentek városának, a jelen és a jövő főszereplőjének nevezte, Ferenc pápa az Apostoli Nunciatúrán személyesen fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert, akit elkísért a találkozóra családja: felesége, lánya és fia is. „Falak helyett hidakr
Hányszor álmodoztál arról gyerekkorodban, hogy majd egy sármos herceg, vagy egy jószándékú tündérkeresztanya megment a nehézségektől? És hány éves voltál, amikor rájöttél, hogy ez csak a Disney-filmekben működik?
Rúzsa Magdi abban az óriási megtiszteltetésben részesült, hogy Ferenc pápa előtt léphetett fel a Papp László Budapest Sportarénában. Facebook oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen életre szóló ajándékot kapott a fellépésért.
Április 30-án, vasárnap továbbá lehetőség van résztvenni az Otthon Segítünk Alapítvány kisgyermekeknek és családoknak szóló játékos, meséket megelevenítő ingyenes programján: a Meseösvényen!
Boldog 12. házassági évfordulót, Vilmos herceg és Katalin hercegné! A kedvenc királyi párunk ma 12 éve keltek egybe. Ennek örömére az Instagram oldalukon osztottak meg egy közös fényképet.
A szürke ötven árnyalata, 365 nap és Miután-sorozat – ha unod már őket, esetleg valami másra, frissre vágysz, akkor cikkünk neked szól! Elhoztuk számodra a legerotikusabb könyveket, amelyek közül néhányból még film is született.
Az ajándékok között volt az Ignác - A lelkek lovagja című jezsuita musical Erkel színházbeli előadásának felvétele, amelynek egyik betétdala lett a pápalátogatás himnusza.
A költészet játéka lehetőséget teremt, hogy átélhetővé tegyük a korlátlan fantáziavilágok képekbe való foglalását a művészet eszközeivel, kollázs-, rajz- és festési technikákkal.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, milyen energiák munkálkodnak majd Károly király koronázásának napján.
Van, akit a finom, érzéki csókok, míg mást a szenvedélyes érintések, vagy éppen a vad dominancia hoz lázba, de egy biztos: a legtöbb nő egyetért abban hogy az igazán jó szex nem a lepedőakrobatikán, hanem az intimitás meglétén múlik.
A bejelentett jogszabályváltozásoknak köszönhetően a rezsicsökkentés csak a lakossági átlagfogyasztásig jár az áramra és a gázra, aki efölött fogyaszt, annak az átlagon felüli mennyiségért már a magasabb magas piaci árat kell fizetnie. Így mindenkinek az az érdeke, hogy ahol tudja, csökkentse az energiafelhasználását. Számos "okosság" és ugyananny
Életműdíjat vehet át Szőnyi Eleonóra balettművész, balettmester, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) egyetemi tanára, Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész a tánc világnapján a Nemzeti Táncszínházban, ahol gálaműsorral ünnepelnek és szakmai elismeréseket adnak át szombat este.
Szikrázó napsütés, hűs vízpartok, megannyi természeti és kulturális látnivaló kis hazánkban. Amennyiben belföldön szeretnénk nyaralni a családdal, remek választás a HungaryCard (Magyar Turizmus Kártya), mely számtalan megtakarítási lehetőséget kínál azegész család számára egy éven át.
A hosszú hétvége miatt ugyebár minden csillagjegy kap egy plusz pihenőnapot, de ezt nem érdemes elherdálni, ahogy a mait sem. Lássuk, hogy mit súg jelenleg számodra a mai napi horoszkóp!
Elkészült az Opus Global Nyrt. első, önálló Fenntarthatósági Jelentése, melyet a nemzetközi fenntarthatósági jelentéstételi sztenderdek szem előtt tartásával készítettek. A rendkívül diverzifikált gazdasági tevékenységet folytató cégcsoport fenntarthatóság területén elért eddigi eredményeinek értékelése és bemutatása mellett a jelentés elkészítésén