Online tartott rendkívüli megbeszélést Mykola Solszkij ukrán agrár- és élelmezésügyi miniszter és Nagy István magyar agrárminiszter. A két politikus a magyarországi, ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát vitatta meg.
Vasárnap, helyi idő szerint a hajnali órákban ért földet a világ egyik leggazdagabb emberének, Elon Musk SpaceX magánvállalatának egyik űreszköze. Az eszközön csaknem két tonna rakománnyal a fedélzetén ért földet, köztük egy igazi különlegeséggel: űrparadicsommal!
Fontos nekünk Magyarországon, hogy a magyar zsidók biztonságban érezhessék magukat minden nap, "ma is, holnap is, és holnapután is" - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert - közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Már látható a magyar mozikban A nemzet aranyai című film, amely a magyar férfi vízilabda-válogatott három rendkívül sikeres olimpiai ciklusát mutatja be. Az InfoRádió az alkotás folyamatáról és céljairól is kérdezte Zákonyi S. Tamás rendező-producert.
Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert – közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Egy Fejér vármegyei településen sorra pusztulnak a kutyák és a macskák. A lakosok úgy vélik, valaki szánt szándékkal mérgezi a környékbeli házikedvenceket. Mint az elmúlt napokban kiderült, több eset között összefüggés lehet.
Sallai Roland góljával és gólpasszával hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Freiburg a Werder Bremen otthonában a német labdarúgó Bundesliga 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Madách Színház idén ősszel két zenés világsikert is bemutat. A Pretty Woman premierje szeptember 15-én, a Six-é október 14-én lesz, a két produkciót ugyanaz a kreatív csapat hozza létre.
Szinte hihetetlen, hogy a mindig jókedvű és energikus Bodrogi Gyula 89 éves lett! A Kossuth-díjas színművész maga is nehezen hiszi el, hogy már ennyi idős, ezért inkább bele se gondol.
A város polgármestere terjesztette be az ellentmondásos javaslatot, mely szerint a belvárosból egy külvárosi erotikus központba költözzön a piros lámpás negyed.
Bár már két éve benyújtotta a magyar kormány a helyreállítási tervét Brüsszelnek, amely azt tavaly decemberben el is fogadta, azóta sem kaptunk egy centet sem. Kiderült, miért.
Schobert Norbert megállíthatatlan! A jövőre koncentrál, és új terveket sző. Szeretne a jövőben háttérbe vonulva segíteni Rubint Réka Alakreform vállalkozását.
Huszonnyolc év után tért vissza a Zsákbamacska műsorába Móker György. A tatabányai férfi 1995-ben szerepelt az ikonikus játékban, ám akkor üres kézzel kellett távoznia a vetélkedőből.
A Néprajzi Múzeum gyűjteménye az intézmény ötéves zárvatartása alatt tovább bővült. Az érdeklődők az ebben az időszakban szerzett nagy jelentőségű szerzeményekből álló válogatást, mintegy 300 tárgyat, többek között a Román-gyűjteményt és a Knopp János-gyűjteményt tekinthetik meg a múzeum pénteken megnyílt, Zárvatermő című időszaki kiállításán.
A modern autók a világ legtöbb részén egyre nagyobbak és nagyobbak, de ez a tendencia nem mindenhol érvényes. Erre tökéletes példa az Ari Motors 902, egy aprócska elektromos "furgon", amely a könnyű városi teherszállítást célozza meg.
Egy normál utasszállító repülőgéppel jelenleg körülbelül 20 órát vesz igénybe egy út Európából egy olyan távolságú célállomásra, mint Ausztrália. Érthető, hisz át kell repülni a világot. Egy svájci start-up azonban ezt az utazási időt alig több mint négy órára szeretné csökkenteni - egy hiperszonikus, hidrogénhajtású utasszállító repülőgéppel.
Hol tahálhatók a világ legnagyobb rakéta kilövő bázisai és űrkozpontjai? Cikkünkben bemutatunk néhányat a világ legnagyobb rakétakilövő bázisaiból és elmeséljük azt is, hogy mit érdemes tudni a róluk: Kennedy Űrközpont, Baikonur Űrközpont, Pleszeck Űrközpont, Jiuquan Űrközpont, Satish Dhawan Űrközpont, Tanegashima Űrközpont)
A magyar társadalombiztosítási (állami) nyugdíjrendszer 1998-tól 2010-ig kétpilléres formában működött. A nyugdíjbiztosítási járulékbefizetések egyrészt a felosztó-kirovó elven működő állami pillérbe, másrészt pedig a tőkefedezeti elven működő magánnyugdíj-pénztárakba kerültek. A magánnyugdíjpénztárak átalakítása (megszüntetése) 2011-ben komoly por