A 25 évnyi tapasztalat alapján megálmodott intézmény létrehozásában Póka Egon lánya is részt vesz, aki szerint Tátrai Tibor, Frenreisz Károly és Ferenczi György is ott lesz az oktatók között.
A 2021-es év egyik nagy fantasy durranása és meglepetése volt az ausztrál Shelley Parker-Chan debütregénye, A nappá vált lány, ami azonnal elkezdte bezsebelni a díjakat. Ez az alternatív történelmi fantasy a mongolok uralta középkori Kínába vezet, ahol egy magát férfinak álcázó lány a saját és a népe sorsát is megváltoztatja.
Petőfi születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Könyves Magazin öt egyszerű kérdés segítségével próbálta megmutatni, mit jelent a szerző ma kortárs költőink, íróink számára. A múlt kedden záruló tíz részes sorozatból kiderült, hogy a magyar romantika egyik legnagyobb költője egyáltalán nem a tankönyvek dohos, élettelen alakja, hanem olyan
Eddig kevésbé ismert dolgokat árult el a családjáról Ungár Anikó a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában. Anikó elmesélte, hogy a gyerekkorában Izraelben éltek, és arról is beszélt, hogyan került oda a család.
Az elmúlt napokban egy frissen előkerült, állítólag József Attilát ábrázoló kép tartotta izgalomban az irodalomtörténetre fogékony olvasókat, viszont a fotóról azóta kiderült, hogy nem a költő látható rajta. Ugyanebben az időben viszont egy másik régóta lappangó József Attila-kép is előkerült, amelyre Illés Zoltán tanár, irodalomtörténész bukkant r
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal várják az érdeklődőket. Idén legfrissebb megjelenések kapcsán többek között olyan témákkal foglalkoznak, mint a szülővé válás, a háború, az alkotói szaba
Új életet kezd az alkohollal hadilábon álló, gyermekeit nevelő anya. Nemcsak a szeszmentes élet jelent számára kihívást, hanem a szabadszájú, szabadelvű anyja is, aki nem veti meg a piát. Az Anyák gyöngye című amerikai vígjátéksorozat hétfőtől péntekig az RTL-en látható 11.50-től.
Az élet és a zene szeretete elválaszthatatlan volt számára. Meghalt a zenész, aki még a legnagyobb „slágereit” – a Gőzhajótól a Kereszteslovagig, a Kell a barátságtól a Kolduskirályig – sem játszotta kétszer ugyanúgy.
„HOMESICK”, magyarul honvágy életteli dalával tért vissza Kállay-Saunders András egy gyönyörű nő oldalán! Egy ideje a nemzetközi szinten alkotó dalszerző-előadó szerint egy embernek az az otthon, ahova a szíve kötődik, így mind a debütáló dalban, mind a klipben az otthon szimbolikusan egy személyt takar a sokoldalú énekes számára. Egyszerre táncolh
Az egyik legismertebb videójátékos főhős 30 éve leszerepelt a mozikban. Most a Nintendo szépített egy érezhetően a rajongóknak készült animációs filmmel. Mario megdicsőül és szórakoztat, bár ennek az az ára, hogy nincs épkézláb történet.
Az Universal Music Group (UMG) a Youtube-ról, a Spotify-ról és a TikTok-ról is eltávolíttatta azt a dalt, aminek a szerzője a mesterséges intelligencia (AI) a segítségével klónozta Drake és The Weeknd hangját, így olyan, mintha a két énekes énekelné a Heart On My Sleeve c. számot
Jamie Oliver, a szuperséf egész életében diszlexiával élt – képtelen volt felismerni a szavakat, nehézségei voltak a fókuszálással, és ami a legfontosabb, nem is talált módot a probléma megoldására. Nem meglepő tehát, hogy a világhírű tévés szakács és az egyik legkelendőbb non-fiction író izgult azon, hogyan fogadják majd debütáló gyerekregényét, m
Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat (Rise of the Raven) első trailerét a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián.
A Libertine Könyvkiadó tavaly indította el az Aranylétrás Könyvek című sorozatát, amelynek célja magyar és külföldi, klasszikussá vált szerzők kevésbé ismert vagy emblematikus műveinek kiadása egyedi kivitelben. Az új Rejtő-kötethez Rudolf Péter levele jár ajándékba; a minden évben tavasszal, illetve ősszel megjelenő kötetek első ezer példánya szám
Húsz éve jelent meg Dan Brown máig legsikeresebb és legvitatottabb regénye, A Da Vinci-kód, amely a kétezres éveken levakarhatatlanul rajta hagyta a maga popkulturális bélyegét. A kritikusok fanyalogtak, a rajongókat viszont ez sem érdekelte: a második Robert Langdon-regény összesen 81 millió példányban kelt el. Brown többi regénye meg sem tudta kö
Megérkezett az új Hunyadi-sorozat első előzetese, amit az évente megrendezett cannes-i MIPTV-vásáron és -konferencián mutatott be a Beta Film, Európa egyik legnagyobb filmforgalmazója.
Világhírű színészek és neves rendező közreműködésével készült el A láthatatlan fény című széria, amely novemberben debütál a legismertebb streamingszolgáltatón.
A Budapest Nagyregény honlapjának elindításával és a soroksári Petőfi Emlékkönyvtár átadásával nyitotta meg a Budapest 150 emlékév keretében megvalósuló Könyvfőváros rendezvénysorozatot Bősz Anett. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, a programsorozathoz közel 70 kulturális intézmény és civil szervezet csatlakozott, így t
Immár negyedik éve hirdeti meg Erzsébetváros önkormányzata a kortárs költők és írók számára szóló Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat, amelyre május 2-ig lehet benyújtani a pályázatokat.
Az Ahol a tű átfér igaz történet, amely a koncentrációs tábortól a francia divatvilágig, egy ragyogó jövő felé ível, miközben bemutat egy regényes életpályát, egy végletes fordulatokkal, fájdalommal és csodákkal teli sorsot, amelyet csak a huszadik századi valóság hívhatott életre. Olvass bele a regénybe!